Március 29-én a zsűri döntése értelmében a Góbé Zenekar, Balogh Károly szólótáncos, Tintér Gabriella énekesnő, valamint a Cirkalom Táncegyüttes jutott tovább pontozással, vigaszágon pedig a Mlinarak táncegyüttest és Okányi Mihály szólótáncost küldték tovább az ítészek a népi tehetségkutató középdöntőibe.
Égető Emese (fotó: MTVA - Nagy Zoltán)
Hétről hétre egyre többen nézik a Fölszállott a páva népi tehetségkutatót. Az idei negyedik elődöntőnek 297 000 fős nézettsége volt a teljes népesség (4 + ) körében, ezzel az idei széria eddigi legnézettebbje. A műsor jelentősen javítja a csatorna átlagát, hiszen a felnőttek közti 7,4%-os közönségarány több mint duplája a csatornáénak. Ebbe az elődöntőbe 845 000 fő nézett bele legalább egy percre. Erről az adásról is (mint az összes eddigi ideiről) elmondhatjuk, hogy minden mutatója magasabb volt a 2012. évi sorozat elődöntőinek átlagánál. (Forrás: Nielsen-közönségmérés)
Március 29-én a zsűri döntése értelmében a Góbé Zenekar, Balogh Károly szólótáncos, Tintér Gabriella énekesnő, valamint a Cirkalom Táncegyüttes jutott tovább pontozással, vigaszágon pedig a Mlinarak táncegyüttest és Okányi Mihály szólótáncost küldték tovább az ítészek a népi tehetségkutató középdöntőibe.
A Cirkalom Táncegyüttes (fotó: MTVA - Nagy Zoltán)
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának következő élő show-jára április 5-én, szombaton kerül sor. Ott már nem csak a zsűri döntése számít, kategóriánként egy, azaz összesen négy fellépőt juttatnak tovább. Mostantól a nézők adják a szabad kártyát, egy előadót tehát ők juttatnak tovább, mégpedig SMS-ükkel, amely ezúttal sem emelt díjas. Erről részletesen a teletext 730. oldalán olvashatnak, valamint a www.mediaklikk.hu/pava oldalon. A szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki, a többi közt egy egyhetes klasszikus erdélyi körutazást.
Április 5-én az első középdöntőben a következő versenyzők lépnek színpadra: Kaszai Lili és Fundák Kristóf, Hajdara Tamás és Herczeg Hajnalka Anikó, Okányi Mihály, Bekecs Néptáncegyüttes, Nógrád Táncegyüttes, Alba Regia Táncegyüttes, Forrás Néptáncegyüttes, Varga Veronika, Kacsó Hanga Borbála, Tokos Zenekar, Zsikó Zoltán és Zenekara, Salamon Soma.
2014-ben mind a négy kategória győztesét az OTP Bank két-kétmillió forinttal jutalmazza, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további kétmillióval. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma két-kétmillió forintot ajánlott fel egy határon túli és egy hazai kisebbségi versenyzőnek. Az OTP Bank emellett összességében további kétmillió forinttal jutalmazza a 2014. évad legkiemelkedőbb előadását.
Azt, hogy kik a legjobbak, és hogy az idén kiket juttathatnak szavazataikkal a győzelemhez, öt hét múlva, április 19-én derül ki a Fölszállott a páva, 2014 döntőjében.
További részletek a www.mediaklikk.hu/pava oldalon, ahol az élő adás után rögtön be is kapcsolódhatnak a Páva online táncházának forgatagába, bepillanthatnak a kulisszatitkokba, újra találkozhatnak a 2012. évad szereplőivel. Nem utolsósorban pedig jobban megismerhetik az adás továbbjutóit – akiknek üzenhetnek is a műsor hivatalos Facebook-oldalán (www.facebook.com/folszallottapava).
Fölszállott a páva – minden szombaton 18.35-kor a Duna Televízió és a Duna World műsorán, utóbbi csatornán a nézők élőben láthatják az online táncházat.