home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Pasztorálpszichológia
KEIPER Kornélia
2013.12.11.
LXVIII. évf. 50. szám
Pasztorálpszichológia

Érdekes előadás és találkozó színhelye volt a szabadkai, Ivan Zajec utcai pünkösdi gyülekezet épülete november végén. Dr. Hecker Róbert, a budapesti Pünkösdi Teológiai Főiskola Pasztorálpszichológia Tanszékének vezetője és csapata volt a gyülekezet vendége. A kétnapos szemináriumon a helyi híveknek, érdeklődőknek ökumenikus jelleggel tartott előadást Autokeirikus pasztorálpszichologia báziselemei címmel.

— Huszonnyolc évig voltam lelkipásztor a metodista egyházban, most egy rehabilitációs program vezetőjeként dolgozom öt éve Szolnokon. Emellett tanárként is tevékenykedem. Az Evangélikus Teológiai Akadémián diplomáztam le, a másik oklevelemet pedig a Református Hittudományi Akadémián szereztem meg pasztorálpszichológiából. A doktori disszertációmat egy vezetéstudományi témából írtam.

A meghívón található szavak idegenek az egyszerű embernek, megmagyarázná őket néhány mondatban?

— Pasztorálpszichológia — a második rész ismert kifejezés mindenki számára, jelentése lélektan. A pasztorál pásztort jelent, ami a harmónia és a békesség képe. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm”, tehát bibliai jelentésben vannak a bárányok, akik egy nyájhoz tartoznak, és van egy pásztoruk, aki gondoskodik róluk. Amikor Jézus Krisztus megjelenik ezen a földön, és hivatását, küldetését magyarázza, azt mondja, kétféle hozzáállás van. Az egyik a béreseké, akik nem törődnek a nyájjal, hiszen nem az övék. A másik a pásztoré, aki igenis törődik vele. A pasztorálpszichológia olyan emberek tudománya, olyanokat szólít meg, akik igazi nyájként néznek a bajbajutottakra, a rászorulókra, és ténylegesen mellettük állnak. Idejüket, energiájukat, nemegyszer anyagi javaikat, lényegében az életüket osztják meg velük. A pasztorálpszichológus felvállalja a saját világnézetét. Nem a megtérítés a dolga — nem lelkészi munka ez —, foglalkozik mindenkivel, akinek lelki problémája van, legyen az katolikus, zsidó, muzulmán vagy éppen ateista. Azt a fajta hozzáállást tanúsítja, mint a pásztor, aki életét adja a nyájáért: nemcsak egy fogadóóra keretein belül, hanem azon túl is. A belső erőt szeretné átadni, amit Jézus a szívébe helyezett.

Az előadásoknak milyen előzményei voltak, és mik az elvárások?

— A Pasztorálpszichológia Tanszéken kívül szerveződött egy pasztorál-
pszichológiai hálózat is. A tagjai ezen a szakon fejezték be a főiskolát, és tanácsadóként dolgoznak. Szabadkáról Patarcsity Róbert a résztvevője a hálózatnak. Az ő fejében született meg ötlet, hogy ezt a fajta látásmódot, szakmai rendszert itt is be kellene mutatni az embereknek. Majd meglátjuk, mivé fejlődik a terv, lesznek-e követői. Az előadások célja, hogy megismertessük az emberekkel, aztán a jóistenre bízzuk, meghonosíthatjuk-e a gondolkodásmódot, lesznek-e érdeklődők.

Hányan jöttek össze az előadásra?

— Első este körülbelül 20 fő mutatott élénk érdeklődést a téma iránt. Az első előadás után kisebb csoportokba szerveződtünk, és beszélgettünk. Számomra nagyon megható volt, hogy őszintén elmondták kételyeiket, vívódásaikat. Úgy vélem, a kezdet biztató, mivel ez a lényege. Isten erejét érzékeltem, hiszen mi is erőt szeretnénk közvetíteni, hogy együtt másszunk ki a gödörből. Azt gondolom, elértük célunkat.

A meghívón az ökumenikus jelleget is hangsúlyozzák. Mondana erről is néhány szót?

— Igen, nemcsak pünkösdi, hanem katolikus és baptista testvérek is jelen voltak. Magyarországon a legkülönfélébb felekezetek vannak képviselve, ott nem számít, ki honnan jött. A lényeg, hogy ezt a látásmódot képviseljék.

Sikeresnek érzi-e a szabadkai előadást?

— Egyelőre nem tudok mit mondani, rövid távon ezt nem lehet felmérni, csak a következményekben. Jó lenne az elképzelést, a látásmódot továbbvinni, jó lenne többször összejönni! Években lehet csak gondolkodni, és megfigyelni, hogy egy ilyen kezdeményezés hova növi ki magát. Elültettük a magot, a jövő mutatja meg, mivé fejlődik. Ha Isten is úgy látja jónak, akkor ezen a hétvégén már csírázni kezdett. Kíváncsian várom, hogyan folytatódik, hogyan gondozzák majd. Ezt a növényt Patarcsity Róbert viszi tovább, és nagyon remélem, lesz még alkalmunk összejönni. Elindult egy folyamat, egy kezdeményezés, amiről több mint egy éve beszélünk, és ha lesz még egy ilyen gondolat, akkor a terelgetésben szívesen segítek!

Nagyon szépen köszönöm, és további sikeres munkát kívánok!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..