Ha Párizsra gondolunk, az egyik első dolog, mely eszünkbe jut, a croissant és a bagett, valamint a finomabbnál finomabb borok, sajtok, egyszóval a gasztronómiai élvezetek, ízorgiák. És nem véletlenül. Franciáék igazán értik a péksütemények készítését, és a c’est la vie érzését is tökélyre fejlesztették. Reggelente az emberek kávéházakban ülve fogyasztják el a kávéjukat, narancslével öblítik le, és omlós croissant-t reggeliznek. Általánosságban véve rengeteg halat esznek, gyümölcsöt és zöldséget mindennap. Kövér ember nem sok van az utcákon. Mi kettőt láttunk, azok is amerikaiak voltak. A borok közül még a legolcsóbb is olyan finom, mint nálunk egy drágább fajta. És a sajtok választéka akkora, hogy a fél hűtőt elfoglalja a boltokban.

Az időjárás nyáridőben áprilisinak hat, egymást váltogatja ugyanis a heves nyári zápor és a napsütés, néha köddel párosul, néha pedig minden előjel nélkül, a semmiből érkezve beborul az ég. A zivatarok annyira váratlanul és hirtelen érkeznek, hogy az eső egy egész fesztivált elmosott. Amíg polgártársaink itthon a negyven fokokban fuldokoltak, Párizsban kellemes tavaszias idő volt. Élhető idő. A nyár nagyon meleg, a metrón kívül mégsem érezzük elviselhetetlennek, egy kis szél mindig fújdogál. Ideális tehát nyáron ellátogatni ebbe a városba, hiszen ilyenkor zöldellnek a parkok, azokban pedig Párizsban nincs hiány. Sétára, piknikre tökéletes az idő.

Aki Párizsban jár, annak kötelezően meg kell látogatnia a híres épületeket, elsőként a város szimbólumát, Eiffel mester remekművét, azt a bizonyos négylábú tornyot, az öreg hölgyet. Utána jöhet a Notre Dame, a Louvre, a Diadalív, a Champs-Élysées, a Moulin Rouge és sorolhatnánk. Sajnos ezek azok a helyek, ahol turisták hada nyüzsög, a bejutásért sorakozni kell, és belépőt fizetni. Ha viszont időt és pénzt akarunk megspórolni, akkor csak üldögéljünk egy picit ezeknek az ódon épületeknek a tövében, a nagy művészek szele így is megérint bennünket. Óvatosnak kell azonban lenni, az ihlet ugyanis minden sarkon ott „leselkedhet” ránk. Az a szép ebben a városban, hogy érezhető, milyen lehetett fénykorában, a kabarék világában vagy még korábban. Ezt az épületek és az utcák hangulata is sugározza.

Két kedvenc helyem van Párizsban. Az egyik az óriási területen fekvő Pére Lachaise temető, sok híres ember nyughelye. Fiatal Doors-imádók zarándokolnak el Jim Morrison sírjához, és szívnak el egy cigarettát Jim emlékére, de meglátogathatjuk Édith Piafot, Oscar Wilde-ot, Rossinit, Chopint, Maria Callast, La Fontaine-t vagy Moliére-t is. Bóklászni az időt álló álló időben egy igazi, finom utazás — csendes, mégis nagy emberek hangjától zajos. Itt hallottunk egy magvas gondolatot egy amerikai nénitől: „Mindenki híres a maga módján.” Valóban nagy igazság, de megmosolyogtató, hiszen éppen Géricault sírjánál álltak, és fogalmuk sem volt róla, ki is volt ő.

Damien Rice koncertje a Le Grand Rexben. Vannak olyan pillanatok az ember életében, amelyeket soha nem fog elfelejteni, és ez egy ilyen mágikus este, éjszaka volt. Utazásunk célja Damien Rice, egyik kedvenc énekesünk koncertje volt, és természetesen már hetekkel korábban lázban égtünk. Ő az az előadó, aki egy szál magában áll ki a színpadra, egy gitárral és egy looper pedállal, néha klarinétot vesz a kezébe, néha a dobokat üti — így építi fel a számait. A dalok szövege nagy igazságokat rejt, az energiái pedig mindenkit magukkal ragadnak. Például a mellettem ülő fiút is, aki végigzokogta a koncertet. Na jó, a mi sminkünk sem maradt tökéletes. Néhány dal úgy hat, mint egy templomi ima, a refrének pedig valahogy mindenkihez szólnak. A helyes szó talán a lehengerlő.

A koncert után pedig megtörtént az, amit rajongóként úgy hívunk, hogy csoda. Damienre két órán át vártunk a hátsó kijáratnál, hogy egy közös fotót készíthessünk vele, s amikor már minden metró elment, és a technikusok mindent összecsomagoltak, jött ő, és egy magánkoncertet adott a kitartó rajongóknak, azaz nekünk. A járdaszigeten ülve játszotta el a kedvenc számainkat.

A Sacré Cœur — a Szent Szív-bazilika, azaz a fehér templom. Ez a román, bizánci hatásokat magán viselő római katolikus templom Párizs egyik legmagasabb pontján fekszik. Mit fekszik, nyújtózik a Montmartre-on, azaz a mártírok hegyén! Meg kell mászni néhány lépcsőt, hogy megérintsük a templom falait. A híres magyar fotós, Brassai legismertebb képein ez a lépcső is meg van örökítve. Tíz évvel ezelőtt kivártuk a sort, és megnéztük belülről is. Éppen mise volt. Egy pap angolul prédikált. És nagyon sok hasznos dolgot mondott. Olyan volt, mint egy filozófiaóra az egyetemen. Ilyen misékre jó lehet járni. Az építmény kapujából egész Párizs látszik. A lépcsők alatt pedig kis kávézók várják a fáradt turistákat egy krémes kávéval.

Fotók + videó: Szerda Zsófi

Amélie Poulain és a Montmartre. Mindenki látta az Amélie csodálatos élete című filmet. Mesés képek és képi mesék. Természetesen a forgatások helyszínei mind felkereshetőek, Colignon zöldséges bódéja ma is zöldséges bódé, illetve beülhetünk egy (jó drága) Crème brûlée-re a Két Malom kávézóba (Café Des Deux Moulins), ahol a film szerint Amélie dolgozik, és a kiskanállal megtörhetjük a Crème brûlée tetején a karamellizált cukrot. A kávézó berendezése ugyanolyan, mint a filmben. A Montmartre-on rengeteg kanyargós utcácska található, lépten-nyomon kávézók, éttermek, terecskék és utcai árusok.

Tessék tehát Párizsba utazni! Nem is olyan drága mulatság, mint azt sokan gondolják. Sokkal több pénzt elköltünk felesleges dolgokra. Ezt tessék végiggondolni, „mes amis”.

Kattints az alábbi képre és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De... látogasd meg Zsófi honlapját is:  http://szerdazsofi.net/