Párizsi...

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Párizsi...

Párizs felé mind többször repültek vágyaink az utóbbi években. Végül úgy éreztük, az idei nyár lesz a legalkalmasabb a Nagy Utazásra. A francia vízum beszerzése azonban majdnem derékba törte terveink törékeny szárát. A gall kakas ötfejű sárkányként, vágyölő, önfejű kommandóként őrizte a bejáratot az...

Párizs felé mind többször repültek vágyaink az utóbbi években. Végül úgy éreztük, az idei nyár lesz a legalkalmasabb a Nagy Utazásra. A francia vízum beszerzése azonban majdnem derékba törte terveink törékeny szárát. A gall kakas ötfejű sárkányként, vágyölő, önfejű kommandóként őrizte a bejáratot az EU-barlangba. Miután megtanulta a leckét - óvakodj Szerbiától! -, immár minket leckéztetett. Vízumkérelmünket többször is visszadobta, mindannyiszor újabb parancsolatot égetve a papírjainkra, mindannyiszor újabb sebet és felismerést égetve lelkünkbe: nemkívánatosak vagyunk a szelíd Nyugaton (is). Nyeltük, csak nyeltük a megalázottság és tehetetlenség keserű piruláját. Mielőtt azonban gyógyszermérgezést kaptunk volna, megkönyörültek rajtunk, és ellenméregként megkaptuk a beutazási vízumot. Úgy megörültünk neki, ahogyan a mesében a cinege a tökmagnak...
Rövidesen a fellegekben jártunk. A szó szoros értelmében is, hiszen a MALÉV megbízható, gyors és kényelmes Boeing-737-700?????-es?????? repülőjén tettük meg az 1260 km-nyi utat Budapesttől Párizsig... Egy kellemes csevely a személyzettel, egy jóízű ebéd a fedélzeten, egy bűvös séta a szemnek odakinn, ahol bárányfelhők legel(ész)????nek (csak a költőibb kép kedvéért????)a kék mezőkön, és... máris Párizs...
A párizsi Charles de Gaulle repülőtéren francia barátaink vártak: Anne és Serge. 14 évvel ezelőtt Szabadkán találkoztunk velük utoljára. Akkor nagy feltűnést keltettek már a magyar-jugoszláv határon, minthogy ők voltak az egyedüli nyugati turisták a vonaton, akik hazánkba igyekeztek...
Feleségemmel 16 évvel ezelőtt jártunk utoljára Párizsban, hol - Juhász Gyulát idézve - ,,... az élet forró szíve ver, hol pogány üdvösség új napja delel'. Kíváncsiak voltunk a változásra, és arra is, hogy 12 éves fiunk, Marci hogyan éli meg első találkozását ezzel a vad-víg világgal.
És bevetettük magunkat a párizsi sokadalomba, a gépkocsirengetegbe... Mennyire ide illenek Kosztolányi sorai!: ,,Micsoda élet, micsoda fény és micsoda díszlet, micsoda színház. Mint egy operaház csilláros mennyezetje. Mily gazdag. Mily közeli s tébolyítóan-szép. Mily párizsi'...
Elrobogunk a Stade de France mellett, mely a világbajnokságot nyert francia focicsapatot sírja vissza, akárcsak a Paris Saint Germain pályája?????(mellett)????, ahol sétát is tettünk néhány nap múlva. Minden készen állt az új bajnoki idényre: a frissen meszelt folyosók és öltözők, a friss csapat, és az ijesztően szép szurkolói üzenet: itt meszeltek minden ellenfélnek. És valóban, az első fordulóban a PSG 4:1-re lesöpörte a piros-fehér mezben játszó Metz csapatát. A Nagy Hír azonban a három Nagy Hírű focistának: Zidane-nak, Makelele-nek???? és Thuramnnak, a válogatottba való visszatérése volt, kik azóta szintén bebizonyították, hogy konyítanak még annyira a focihoz, mint a francia Cognac környéki emberek a konyakkészítéshez. A konyak az élet vize. Zidane pedig az a focista, aki életet lehel a francia válogatottba. Ezt azóta már be is bizonyította, amikor Elefáncsontpart ellen játszott a csapat, és ő leheletfinom lövéssel lepte meg az ellenfél tehetetlen kapusát. Talán ha elefánt áll a kapuban...
És elrobogtunk a Champs Elisées-n. Amikor néhány nap múlva kimerítő sétákat tettünk arrafelé, az volt a legszembetűnőbb, hogy alig egy-két üzletnek van angol neve. A franciák nyilván úgy vélik, hogy anyanyelvükön is tudnak találó cégnevet fabrikálni. Követendő példa lehetne. Hol is? Hol is?...
Parfümüzletek, CD-bolt, autókereskedés... A Renault-ból ingyenesen küldhettünk képeslapot. A postadíjat a cég állta, de amikor látta, hogy mekkora az érdeklődés, belátta: az ötlet nem jó, hát gyorsan leállította az akciót. Viszont akadálytalanul lehetett fényképezkedni a Forma-1-es Renault-sztárok (Alonso, Fisichella) sápadt papírmása mellett. A Peugeot-kereskedésben Hogartól?????? akadt a szó az ember torkán. A Mercedesben meg egy 60 000 eurós terepjáró dobogtatta meg szívünket. Akárcsak kissé odébb egy kirakatban a 16 000 eurós irhabunda, melynek láttán gyorsan elhordtuk az irhánkat, mielőtt kiporolta volna a lesújtó felismerés... Naomi Campbell persze jót nevetett rajtunk az Elle magazin kinagyított fedőlapjáról a szemközti újságosbódé oldalán. És micsoda ellentét: előtte egy idős néni kéregetett összekuporodva. Valahogy nem láttunk annyi koldust, mint legutóbb, sőt... azt állapítottuk meg, hogy a ,,hídalvó" társaság mennyire átalakult. A Notre Dame mellett például láttunk egy hajléktalant, aki talpas pohárból szürcsölte a vörösbort, gondosan ügyelve arra, hogy ujjaival csak a pohár szárát érintse. A pohár testére felkúszó ujjak, vagy a tenyér ugyanis élvezhetetlen löttyé melegítené fel a bort. Cifra nyomorúság? Hm! Meglehet...
Egy fogyasztóvédelmi(!) honlapon olvastam, hogy egy régi bölcselet szerint az egymás után elfogyasztott pohár borok közül az első mindig a szomjúságé, a második a vidámságé, a harmadik a keserűségé, a negyedik pedig a mértéktelenségé. Tudni kell, hogy amikor ez a bölcselet megfogalmazódott, akkor egy borospohár űrtartalma fél liter volt...
A Champs Elisées-n tapasztaltuk meg először a szeszélyes párizsi időjárást. Az egyik pillanatban még vakított a nap, a következő pillanatban viszont már zokogott az ég, és a rögtönzött vizespóló-bemutató vakított el... És egy alkalommal azt is megállapítottuk, hogy igaz ugyan a mondás: nem mind arany, ami fénylik, de itt az ideje, hogy az ellenkezőjét is megfogalmazzuk. Az történt ugyanis, hogy egy üzlet előtt kéregető fiatalembert láttunk, akinek hiányzott mindkét keze. Néhány perc múlva eleredt az eső, és mi a legközelebbi árkádok alá futottunk. És láss csodát: látjuk ám az iménti emberünket, ahogyan fut az esőben, ezúttal hiánytalan végtagokkal... Lám, a párizsi eső csodatevő ereje! Már arra gondoltam, megízlelem én is a zuhét, hátha jótékony hatással lesz kopaszodó fejemre...
Amikor a Sacré-Coeur közelében robogtunk el, még nem gondoltam arra, hogy hamarosan a cifra nyomorúság mellett immár a saját cifra káromkodásomnak is tanúja leszek. Az történt, hogy a Montmartre-ra sétáltunk éppen a Sacré-Coeur érintésével. Alighogy befordultunk az egyik utcasarkon, elénk ugrott három élénken mosolygó és hadonászó alak, és pillanatok alatt a mutatóujjunkra varázsolt egy hurkot. A feleségem és a fiam gyorsan átverést szimatoltak, és nagy üggyel-bajjal leráncigálták a hurkot ujjaikról. Én viszont az együgyű turista naiv kíváncsiságával beszédbe elegyedtem az engem letámadó alakkal, megtudtam, hogy szomáliai, fitogtatni szerettem volna kiváló helyismeretemet, hát sorolni kezdtem a kiváló szomáliai focicsapat tagjainak a nevét, de még mielőtt a harmadikét kiejtettem volna, az előttem addig vigyorgó alak komorba váltott, és nyomatékosan pénzt követelt. Hogy miért is? Amíg beszélgettünk, pillanatok alatt a hurokból egy díszes karkötőt varázsolt a csuklómra... Két eurómba került a szomáliai mágia... Ennyit kellett fizetnem a leckéért, melyet remélhetőleg megjegyeztem... egy cifra káromkodás kíséretében...
És berobogunk a Diadalívet átölelő Étoile tér körforgalmába, ahová 12 sugárút ontja a járgányokat rendületlenül, naponta több százezret. Eszünkbe jutott a közeli Avenue Foch (ch=s), mosolygunk, mert legutóbb az egyik parkjában sikerült lefényképeznünk egy kutyát, amint éppen az Avenue Fochon...
A körforgalom maga a testet öltő, a közlekedési szabályokra nyelvet öltő káosz. Első pillantásra. Hamarosan meggyőződünk: a többségnek gyerekjáték. Elhatároztuk, hogy legközelebb kerékpárral karikázunk ebbe a körforgalomba. Megmosolyognak, mondván: nem biztos, hogy ez a legjobb módja annak, hogy bekerüljünk az esti közlekedési hírekbe... Pedig némi tapasztalatunk már van, elvégre sokat kerékpároztunk, igaz, Párizs kevésbé forgalmas helyein, tetszetősen kiépített kerékpárutakon.
A Diadalív a francia haza oltára. Hemzseg a turistáktól. A japánok itt is a leglelkesebbek: fényképezőgépük állandóan csőre töltve, és minden látványgyanús élményelemnél szól a ,,beng-beng'. Amikor ott jártunk, az Ismeretlen Katona sírját suvikszoló élményelem állt a figyelem központjában...
És persze elrobogtunk az Eiffel-torony mellett is, amelynek fémszerkezete 73 000 tonna súlyú, 12 000 fémdarabból áll, amelyet két és fél millió szegecs és csavar tart össze a csavaros eszű Gustave Eiffel mérnök tervei alapján. Ötévenként újrafestik. 50 tonna festéket használnak fel hozzá. A toronynak 2004-ben 6 230 050 látogatója volt. Este különösen szép látvány.
A Louvre mellett elhaladva lassítottunk, és házigazdáink megmutatták azt a bejáratot, amelyről csak kevesen tudnak. A főbejáratnál ugyanis általában hatalmas sorok kígyóznak, a legtöbben ott akarnak bejutni. Rövidesen láthattuk, hogy az információ felbecsülhetetlen értékű kincs. Kincs, ami van. A hónap első vasárnapján, amikor a belépés ingyenes, és a legnagyobb tumultus éppen ilyenkor keletkezik a főbejáratnál, mi szépen megkerestük a kiskaput, és láss csodát, fél perc múlva már Mona Lisa titokzatos mosolyát mustrálgattuk. Arra gondoltunk, hogy amennyiben olyan üzleti érzékkel volnánk megáldva, mint amilyennel nem vagyunk, akkor megalapozhatnánk a szerencsénket: felajánlhatnánk segítségünket a végeláthatatlan sorban álló embereknek, hogy egy euróért megmondjuk, hol van a kiskapu...
A nyár büszkesége volt idén a Paris Plage. Voltaképpen a repülőtértől lakóhelyünkig számtalan ideiglenes útjelző tábla figyelmeztetett: ezt semmiképpen sem szabad kihagyni. Bertrand Delanoë, Párizs polgármestere elhatározta, hogy a brazil homokos partok hangulatát a Szajna-partra másolja. Így lettek a Szajna-part különféle részei négy kilométer hosszúságban átkeresztelve: Ipanema, Maracana, Copacabana... Voltak szabadtéri koncertek, színházi bemutatók, vásári komédiák, pantomimjátékok, különféle versenypályák, medence és ezernyi butik, főképpen a kijáratok közelében. Máshol is megfigyeltük, hogy első az üzlet. A PSG stadion látogatása természetesen a klub butikjában fejeződött be, a Louvre-t is csak úgy lehetett elhagyni, hogy előtte átverekedtük magunkat a butikok során... És edzettük magunkat, hogyan lehet ellenállni a kísértésnek...
A place Pigalle és a place Blanche mellett autózva csak egy pillantást vettettünk a fő látványosságokra, de néhány nap múlva gyalog tettük meg az utat a két tér között, miként azt az egyik útikönyv ajánlotta. Voltaképpen azt az amerikai turistát mímeltük, aki az egyik ismerősünk szerint mindig útikönyvvel a kezében járja az adott helyszínt, és szigorúan ellenőrzi, minden úgy van-e a valóságban, ahogyan azt a könyv megírta... Előtte azonban a Montmartre-t és környékét jártuk be (ahol egy karkötővel lettem gazdagabb - és megfizethetetlen tapasztalattal... ;-) És ahogyan ereszkedtünk lefelé a ,,hegy'-ről, a Burod utcában, az egyik könyvkereskedés kirakatában egy kötetre lettünk figyelmesek: Frigyes Karinthy: La ballade des hommes muets. Magyar jelentése: Néma emberek balladája. Novelláskötet. Akik franciára fordították: Pierre és Judith Karinthy. A Párizsi Magyar Intézetben Karinthyáda címmel még a nyár elején irodalmi estet rendeztek, amelyen bemutatták a Karinthy családot, amely a szellemi élet olyan kiválóságaival ajándékozott meg, mint Karinthy Frigyes, Ferenc és Márton, valamint Pierre és Judith Karinthy.
Az irodalmi élményfürdőelem hamarosan az elponyvásodás élményelemeivel vegyült, elvégre csak kőhajításnyira kerültünk a place Pigalle-hoz. Vidáman dúdoltuk a dagályos Georges Ulmer-Bradányi Iván-dallamot (a jókedv is lehet ragályos, akár az ásítás):

Csak egy utca, csak egy kis tér,
De szinte egy városnegyed,
És az ember, aki itt él,
Az magányos sosem lehet.
Elszáll a gond és a bánat,
Nevetni sosem nehéz,
Azonnal érzed, hogy más vagy,
Ha e rejtelmes világba lépsz.
Örök a bál.

Egy szó, mint száz, a Pigalle-on áll a bál. Persze... olykor nemcsak a bál... A könnyűvérű lányok itt vernek tanyát, itt verik ki a balhét, és esténként, esetenként mást is... Mi kora délután sétáltunk arrafelé, amikor egy csendélethez álltak modellt a fásult házak, fák és emberek. A villamos is nyilván aludt volna. De Párizsban nincs villamos. A Kínálat tehát jórészben unatkozott. Bepillantottam az egyik paplanos ködökben lebegő bár nyitott ajtaján. Az egyik Kínálat akkorát ásított éppen, mint az a szép állat: a maláji tigris, amikor beidomítják egy mutatványra, de nincs hozzá kedve. Csakhogy ő megússza épen...
De... lépjünk tovább. Néhány perc múlva egy tér parancsol megálljt. Ez a place Blanche, jelentése: Fehér tér. Hm... A fehér a tisztaság, az érintetlenség színe. Itt viszont nem a szűziesség jelképe mosolyog ránk, hanem a vörös színekben pompázó Moulin Rouge. Nyilván azért nem akarják átnevezni a teret, mert úgy gondolják: Vörös tér csak egy van, és maradjon is csak az az egy... És hát a vörös kakas is járt már errefelé. 1921-ben. Leégette a vörös testvért, amelyet úgy kellett poraiból föltámasztani. Az eredeti Moulin Rouge egyik legnevesebb vendége Toulouse-Lautrec, a festő volt, akinek sok fess nő állt modellt...
Amennyiben valaki nemcsak a mai Moulin Rouge festői környezetére kíváncsi, hanem az esti show-műsorokra is, akkor legkevesebb 84 eurót kell erre a célra áldoznia. Extrákkal az ár: 140 euró. A többi nemes kikapcsolódást nyújtó neves szórakozóhely közül a Lidóban az alapár két euróval alacsonyabb, a Crazy Horse-ban hat euróval magasabb...
A lakhelyünkig tartó utazás során több nevezetesség újra meg újra a látókörünkbe tévedt. Élveztük a forgószélszerű forgalomforgatagot. Később hetijegyet (carte orange) vásároltunk, mellyel bármelyik helyi közlekedési eszközt igénybe vehettük, és gyorsan, kényelmesen jutottunk el akár a város egyik végéből a másikba. Meglepődtünk, hogy például a metróállomáson nem látunk graffitit, az alagútban mélyen azonban már annál többet. Immár az az igazi kihívás... A felszínen is kevés volt a kézzel írott üzenet, mert hatóságilag gyorsan és hatékonyan irtják: amint az illetékes hivatal észrevesz egy falfirkát, azonnal lesuvikszoltatja. A nyomtatott üzenetek már tartósabbak. Ki tudja, mióta állt már a Rolland Garros közelében egy szemetesládán a plakát: Contre le racisme... Halte a immigration! A fajgyűlölet ellen állítsák le a bevándorlást!
A Rolland Garros egyik falán viszont örömmel olvassuk az ott megtartott eddigi tenisztornák győzteseinek a nevét... köztük Szeles Mónikáét... többször is...
Mellettünk egy autó vesztegelt. A sofőr nyilván várt valakit. Az ablakon Doors-zene hangjai szűrődtek ki. Eszünkbe jutott, hogy Jim Morrison, a Doors együttes fiatalon elhunyt tagjának a sírja a párizsi P?re-Lachaise temetőben van. Annyi mindent hallottunk már róla, hát gondoltuk, felkeressük. A sír 1971 óta zarándokhely, és a párizsiak legszívesebben megszabadulnának a halott énekestől.
Christian Charlet történész nemrégiben így fogalmazott:
- Egyszerűen ki akarjuk rúgni innen Morrisont. Nem akarjuk, hogy itt nyugodjon, mert túl sok gondot okoz. A rajongóira állandóan biztonsági őröknek kell vigyázniuk. Sört isznak és füves cigit szívnak a temetőben, egyesek a síron szeretkeznek, sőt arra is volt már példa, hogy egy teljes halálváró kommuna jelent meg. Ha rajtunk múlna, már rég túladtunk volna Jim Morrison földi maradványain, de sajnos Amerika nem tart rá igényt.
És valóban... a sír köré kerítést emeltek, hogy ne lehessen megközelíteni, és egy biztonsági őr szigorú tekintete azt súgta, hogy nem lesz tekintettel a rosszalkodókra...
A biztonsági őrök látványa viszont más helyeken, például parkokban, megnyugtatott. Eszembe jutott ugyanis, hogy Szabadkán a közeli parkból futott már haza a fiam a barátaival, hogy A Nagy Valakik elzavarták őket, hogy el akarták tőlük venni a labdát, hogy...
Talán ezért is tetszik annyira Párizs: nagyobb biztonságban érzem magamat, és szabadabbnak, mint máshol... És úgy tűnik, ugyanezt érezte, élte át ott a fiam is. Százféle nyelv, százféle bőrszín (a bőrszín zenéje: fekete-fehér-sárga blues), jóízű koktél...
Ha valakit esetleg másfajta összehasonlítási alap is érdekelne (és miért is ne!?), álljon itt egy száraz számadat (csak hogy a szemünk ne maradjon száraz): az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) 1987-ben 12 860 dollár Franciaországban, 2650 dollár Jugoszláviában (Emlékszünk még rá? Emlegetjük.); 2002-ben 26 920 dollár Franciaországban, 1831 dollár Szerbia és Montenegróban. (Megemlegetjük.)
Egy biztos, a franciák sokat dolgoznak, de ugyanakkor élvezik is az életet. Talán mert szinte minden úgy megy, mint a karikacsapás... A házigazdáink például reggel nyolc körül mentek el otthonról, és este nyolc körül jöttek haza. Ez 12 óra távollét. Ebből két óra megy el az utazásra, egy az ebédszünetre... Azt hihetnénk, hogy ennyi idő után hazaérve gyűrötten belezuhannak az ágyba, és ennyi... De nem! Kezdődik a vacsora, gyakran baráti társaságban. Kényelmes, könnyű, nemtudoménhányfogásos vacsora, normann lyukakkal hígítva. A normann lyuk rövid szünetet jelent vacsora közben, amikor a beszélgetésre tevődik át a nyomaték. Utána még ízletesebb a bor. Még ízletesebb a sajt, amelyből ki tudja, hányféle csábít... Az egyik Brillat-Savarin szenvedélyes sztárszakács nevét viseli. Tőle származik a találó mondás: a sajt nélküli étkezés olyan, mint egy szép nő, akinek hiányzik az egyik szeme. Valaki egy másik mondással jön: a sajt nélküli étkezés olyan, mint a csók bajusz nélkül. No, mondjuk mi erre: ez már nem annyira eredeti, hiszen nekünk van egy hasonló szólásunk: A leves só nélkül olyan, mint a csók bajusz nélkül...
Az ellentétes vélemények ellenére se kötöttük össze a bajszunkat. Lám, ilyen a szólás szabadsága... És különben is, volt fontosabb dolgunk, voltak fontosabb dolgaink... ;-)
Amilyenekre nem is számítottunk, amikor többórás utazás után megérkeztünk a repülőtérről szálláshelyünkre. A XV. kerületbe. És 14 nap vad-víg párizsi íz várt ránk...
Címkék: Párizsi...
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Facebook

Támogatóink