A főszerkesztő — nem tudni, mi volt vele a célja — a nyilvánosság elé tárta ezt a bizonyos szerkesztőségi levelet. Az sem nyilvánvaló továbbá, hogy miért tette szóvá azt, hogy nem ő nézte át a nemtetszését kivívó írást, hanem az egyik helyettese. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy milyen tapasztalat alapján tette a kijelentéseit a műsorban. Sajnos több tucat hívásomra és egyéb megkeresésemre sem válaszolt, így az írásból kimarad a főszereplők egyikének véleménye.

Voltak és vannak súrlódások

A célkeresztbe került újságíró, Tómó Margaréta szerint voltak és vannak súrlódások, ahogyan minden más munkahelyen is előfordulnak.

— Az sem titok, hogy én személy szerint és rajtam kívül még jó néhányan nem értünk egyet a szerkesztéspolitikával.

* A főszerkesztő megengedhetetlen jelzőkkel illette a munkatársait egy tévéműsorban, és elmondta, hogy nem áll ki a kollégái mellett/mögött. Ez valóban a kezdetektől így volt?

— Valóban olyan mondatok hangzottak el, amelyek mellett nem lehetett szó nélkül elmenni. Nem gondolom, hogy a szennyest ki kell teregetni, nekem nem is ez volt a célom. A lelkiismeretem nem hagyta, hogy ne védjem meg a kollégákat, akikkel nap mint nap sokszor vért izzadunk, hogy elkészítsük a másnapi lapot. Hogy a főszerkesztő asszony kiáll-e a kollégái mellett, és milyen formában, az számomra az elmúlt napokban megmutatkozott, még ha később bocsánatot kért is.

* Előbb tizennyolc, majd huszonhat munkatársad írta alá azokat a figyelemfelkeltő leveleket, amelyeket eljuttattatok a megfelelő személyekhez, de nem a nyilvánosságnak szántátok őket, mégis napvilágot láttak. Mi a célotok velük, és szerinted hoznak-e valamilyen változást a ti életetekbe, illetve a lapéba? 

— Az egyikhez semmi közöm közvetlenül. Az első levelet belső levélnek szántuk, szerettünk volna választ kapni a műsorban elhangzottakkal kapcsolatos kérdéseinkre. Ezt írta alá tizennyolc Magyar Szó-s. Azóta a főszerkesztő asszony járt a szabadkai szerkesztőségben, próbáltuk megbeszélni a gondot. A második levelet a kollégáim írták, akik úgy érezték, nyilvánosan is ki kell állniuk mellettem. Ez a történet nem csupán rólam szól, de talán azzal, hogy a címoldalon én lettem felelősségre vonva, nekem jutott a legnagyobb figyelem. Mindannyiunk közös célja, hogy egy jobb Magyar Szó kerüljön az olvasó kezébe.

* Sokat kell még várni rá, hogy a hozzád hasonló „ellustult, érdektelenné vált újságírók” megmutassák, hogy „kifordítják a világot a négy sarkából”, ha megfelelő körülmények között tudnak dolgozni?

— Jómagam sem ellustultnak, sem érdektelennek nem tartom magam. Ha az volnék, most nem nyilatkoznék a Hét Napnak, és a levelet aláíró kollégáimat sem tartom annak. A kifordítom a világot a négy sarkából, mint említettem is, egy szófordulat, melyet a hétköznapokban is használok. Nem csatára hív, nem jelez előre semmit, nem kell összeesküvést keresni mögötte. Azt gondolom, természetes, hogy erőm teljében úgy érzem, mindenre képes vagyok. A világ kifordítására is. Meg is teszem ezt mindennap így vagy úgy.

Felesleges feszültségkeltés

A lap főszerkesztő–helyettese, Németh Zoltán szerint is vannak gondok a szerkesztőségben. Elmondta, nem látta a vitát elindító tévéműsort, de elfogadhatatlannak tartja, hogy azt a lap korábbi főszerkesztője, a jelenleg is a lapnál dolgozó, a marketingért felelős Kókai Péter vezette, aki pontosan tisztában van az újság jelenlegi helyzetével. Hogy Varjú Márta mit mondott, esetleg provokálták-e, azt nem tudja, és a főszerkesztő nevében nem akar nyilatkozni, az az ő dolga.

* A főszerkesztő asszony azt mondta, az újságírók képzetlenek, lusták. Ön is így látja?

— Én azt állítom, hogy a lap életében volt egy időszak, amikor a szerkesztőséget több részre szakították szét. A tapasztalt újságírók többsége elment, illetve felmondtak neki. Nagyon sok kezdő újságírót vettek fel, aki rögtön szerkesztővé lépett elő. Valakik a háttérből kezdtek irányítani. Harmincöt éve vagyok a szakmában, tudom, hogyan működik mindez. A Magyar Szóban több belső konfliktus is volt már. Tómó Margaréta írt egy véleményt — melyre szerintem nem is kellett volna reagálni —, és felesleges feszültséget okozott a szerkesztőségben, ami nem jó.

Miért rögtön a levél a párbeszéd helyett?

Tőke János sportújságíró, a levelet aláírók egyike sincs megelégedve a kialakult helyzettel. Mint megerősítette: az első levelet nem a nyilvánosságnak szánták, hanem csak a cég- és a lapvezetőségnek küldték el.

— A belső levélből úgy lett nyílt levél, hogy azt a lap főszerkesztősége — az aláírók tudta nélkül — megjelentette a csütörtöki számban. A levelet azért írtuk, mert többen is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a főszerkesztő a kollektív bűnösség elvét alkalmazva lustának, képzetlennek nevezi a lap munkatársait. Úgy beszél róluk, mint akik nem tudnak kérdéseket feltenni, nem akarnak kommentárt írni. Ha vannak ilyenek, akik nem végzik a munkájukat, akkor meg kell büntetni őket, de nem lehet általánosítani. Engem sért az a kijelentés, hogy a főszerkesztőnek nem kell az újságíró mögé, illetve az újságírók élére állnia. Egy jó vezető ilyet nem tehet, és nem sértegetheti nyilvánosan a saját munkatársát. Hogy a kolléganő válaszára a főszerkesztő ismét vezércikkben felelt, az egy olyan helyzetet teremtett, amelyet egy abszurddráma-író is megirigyelne. Igaz, a főszerkesztő asszony a csütörtöki vezércikkében azt írta, megköveti a kollégáját, ha megbántotta azzal a szóval, hogy öntömjénező, ám nemcsak ezzel az egy szóval sértette meg az újságíróját és a munkatársait, s ezért is döntöttek úgy az aláírók, hogy nyilvánosságra hozzák a levelüket. Sokan kérdezik: miért rögtön a levél, miért nem előbb a párbeszéd? Én is kérdezek: miért volt szükség a keddi, majd a csütörtöki vezércikkre? Ha Margaréta írásában voltak hibák, a főszerkesztő asszony miért nem beszélt hétfőn az újságíróval? A levél, az írás megmarad, a szó elszáll. Fontosnak tartom, hogy az emberek évtizedekkel később is tudják, korábban is voltak olyanok, akik mertek szólni a szakmaiság megvédéséért! Születtek olyan döntések, amelyekkel sokan nem értettek egyet: Mihájlovits Klára egyik pillanatról a másikra megszűnt budapesti tudósító lenni, Miskolci Magdolna pedig furcsa körülmények között újságíróból lektor lett. Mi, aláírók ezúttal Tómó Margaréta mögé álltunk, mert az a véleményünk, ha nem ezt tesszük, akkor ma ő, holnap én, holnapután pedig egy másik kolléga szerepel majd a Magyar Szó lejárató vezércikkében.

Németh Ernő, az MNT Tájékoztatási Bizottságának elnöke is ismeri a helyzetet:

— Az utóbbi hónapokban nagyon sok olyan gond merült fel a Magyar Szóval kapcsolatban — cenzúra, pártoskodás, újságírók sértegetése —, amelyet meg kell oldani. Ha a lappal baj van, akkor az vajdasági magyar ügy. Párbeszédre van szükség, ám a Magyar Szó dolgozóinak kell megtalálniuk a megoldást. Eldönteniük, hogy a főszerkesztő élvezi-e még a többség bizalmát, hiszen maguk a lap dolgozói választottak maguknak főszerkesztőt. Meg kell oldani minden vitás kérdést. A helyzet remélhetőleg nem mérgesedik tovább, és a lap megerősödve kerül ki a mostani megosztottságból. A Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága kész teret adni a párbeszédnek.

Párbeszéd kell, mindenki ezt hangsúlyozza. Minden játékosra szükség van ahhoz, hogy bármilyen kis közösség sikeres legyen!