home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Pályázók és pályáztatók
Csermák Zoltán
2018.11.14.
LXXIII. évf. 45. szám
Pályázók és pályáztatók

A szovátai konferencia tapasztalatai

A Hagyományok Háza és a marosvásárhelyi Világló Egyesület szervezésében nagy pályázatos konferenciát tartottak november 10-én, Székely-Sóvidék fővárosában. A szimpóziumon a népi kultúra területén működő civil szervezetek képviselői személyesen találkozhattak a pályáztatók vezetőivel. A jeles eseményt Tóth János, a Hagyományok Háza szakembere értékelte.

„A nagypályázatos konferencia iránt jelentős volt az érdeklődés Erdélyben. Nem véletlen, mivel az esemény segítséget nyújtott a pályázóknak abban, hogy értesüljenek a területet érintő, jövőbeni pályázati tervekről, segítséget kapjanak a jobb pályázatok elkészítéséhez és a problémamentes elszámoláshoz. A plenáris előadásokon az előadók hangsúlyozták, hogy a népi kultúra külhoni közösségei számára is fontos források nyíltak meg működésükhöz, terveik megvalósításához. A tanácskozás szakemberei ezeket a lehetőségeket foglalták össze részletesen.

A száztíz erdélyi civil szervezetből delegált mintegy kétszázhatvan fős hallgatóság erősen szóródott, a résztvevők palettája a kis létszámú közösségektől a jelentősebb ernyőszervezetekig terjedt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kisebb szervezeteknek pályázat-figyelő apparátusuk is hiányzik, és még nagyobb rutint kell szerezniük a pályázatok írása, elszámolása területén. A nagyobb szervezetek már jártassággal rendelkeznek, s tapasztalataikat – megkeresésük esetén – gyakran meg is tudják osztani az említett kisebb közösségekkel.

A legnagyobb érdeklődés az elmúlt évben nyílt új forrás, a Csoóri Sándor Alap iránt nyilvánult meg, a tavalyi meghívásos rendszerben nagyon sok szervezet kapott belőle támogatást, idén viszont a közösségek már élhettek a pályázat lehetőségével. Az előbb említett rutin hiánya miatt tapasztalhattuk viszont, hogy jóllehet, a pályázati összegek növekedtek, a pályázók száma azonban csökkent. Így az e találkozón szerzett információk egyben a pályázók bátorítására is szolgálhattak.

A délutáni workshopon a Csoóri Sándor Alapról és a Nemzeti Tehetség Programról, a Nemzeti Kulturális Alap, és a Bethlen Gábor Alap adta lehetőségekről, gyakorlati tudnivalókról tartottunk konzultációt. A rotációs rendszerben szervezett műhelymunkán minden résztvevő megfordult. Elsősorban a pályázati elszámolásokról hangzottak el kérdések, ez abból adódott, hogy a két országnak – a szervezetekre vonatkozó – pénzügyi szabályozása eltérő, s már a fogalmak értelmezése sem egységes. Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak a csatolandó dokumentumokról, az elszámolások bizonylatairól.

Az egynapos tanácskozást nagyon hasznosnak tartom, s reményeim szerint közvetlen eredményei már a jövő évi pályázatoknál mutatkozhatnak.”

A konferencia részletes programja a www.hagyomanyokhaza.hu honlapon érhető el.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..