A Vajdasági Magyar Szövetség az egyetlen olyan politikai párt, amely önálló, magyar listát indított a köztársasági választáson — hangoztatták hétfő este Palicson, azon a lakossági fórumon, ahol az eddigi helyi fejlesztéseken túl tervekről is szó esett, de a párt kibővített választási programját is ismertették.
A rendezvényen Kovács Elvira, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje, a párt alelnöke, továbbá Újhelyi Ákos, Gyivánovity Dániel, Kudlik Zoltán, Dobó István köztársasági parlamenti képviselőjelöltek szólaltak fel, az est házigazdája pedig Dobó Márta volt.
— A palicsi beruházásoknak van látszatuk — állapította meg Újhelyi Ákos, aki számos fejlesztés mellett arra is rávilágított, hogy a településen áthaladó Szabadka—Szeged vasút újjáépítésének köszönhetően hamarosan a helyi vasútállomás épülete is megújul. A vasúti forgalom megindulása a turizmusra is hatással lesz. Az előző időszak jelentősebb eredményei között pedig a Palicsi Művelődési Központ megépítését emelte ki.
— Az idén a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat nagy terveket irányzott elő Palics és Ludas tekintetében. A nagy parkban felújítottak egy nyilvános illemhelyet, hamarosan pedig a többi is működni fog — mondta el Dobó Márta.
— A vajdasági magyarok ügyeiért kizárólag a magyar képviselők tudnak harcolni a köztársasági parlamentben — világított rá Kudlik Zoltán. Mint mondta, fontos, hogy a megkezdett munkát folytatni lehessen, de ehhez egyik részről nélkülözhetetlen Orbán Viktor, másik részről Aleksandar Vučić, a kettőjük közötti jó kapcsolat kiépítése pedig a VMSZ-nek köszönhető. Fontos, hogy minél többen részt vegyenek a választásokon — zárta szavait.
— Mi vagyunk az egyetlen magyar lista, és rajtunk kívül nincs másik vajdasági lista sem — nyomatékosította Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke. Mint fogalmazott, lehet a VMSZ-t szeretni vagy nem szeretni, de ha nem a VMSZ jelöltjei kerülnek be a parlamentbe, akkor helyettük olyan személyek jutnak mandátumhoz, akik vagy Belgrád, vagy Szerbia más városainak érdekeit fogják képviselni. A politikus arra is rávilágított, hogy sohasem volt olyan, hogy a támogatói aláírások gyűjtése tekintetében a VMSZ megelőzött volna nagyobb, belgrádi székhelyű, országos lefedettségű pártokat.
A VMSZ-nek eddig 9 képviselője volt a parlamentben, ami annak volt köszönhető, hogy az előző szavazás alkalmával mintegy 73 000 szavazatot kapott a párt listája. Most előre lehetetlenség találgatni, miként alakul majd a végeredmény, hiszen ez matematika kérdése, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy két évvel ezelőtt több ellenzéki párt bojkottálta a választásokat, és több olyan politikai tömörülés is volt, amely nem érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Kovács Elvira azt is világossá tette, hogy amíg a szerb nép a Szerb Haladó Pártot támogatja, addig a VMSZ ezzel a párttal fog együttműködni, de koalíciót csak a szavazás után kötnek, mert a VMSZ önálló szereplőként indul. A Szerb Haladó Párt 2012-ben került hatalomra, a VMSZ nem lépett vele azonnal koalícióra. Ez csupán 2014-ben történt meg, azóta pedig az tapasztalható, hogy az SZHP betartja a koalíciós szerződésben foglaltakat — emlékeztetett a VMSZ alelnöke.
A VMSZ az egyetlen olyan párt, amely konkrét választási programot készített elő, mégpedig a két évvel ezelőtti program lett kibővítve. Ebben továbbra is szerepel Vajdaság autonómiája, a tartomány pénzelésének kérdése, valamint az ország európai uniós integrációja, hiszen Szerbiának az EU-ba kell tartania. Mint mondta, ezelőtt is számos, környezetvédelemmel kapcsolatos rész szerepelt a párt választási programjában, de most ezt kibővítették, leginkább olyan pontokkal, amelyek a levegő minőségére és a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkoznak. Hozzátette, a VMSZ ezeket a környezetvédelemmel kapcsolatos pontokat valóban fontosnak tartja, és másoktól eltérően nem csupán a politikai haszonszerzés miatt tűzte a zászlajára.
A program családpolitikai célokkal is kibővült: a magyarországi példákat követve különféle családtámogatási intézkedések bevezetését helyezték kilátásba. A korábbi sikereket sorolva rámutatott arra, hogy most már szinte természetes a kis létszámú osztályok megnyitása, valamint a külföldi, magyarországi egyetemeken megszerzett diplomák honosítási folyamata, de ezt mind el kellett érni, mindezt ki kellett harcolniuk a párt szakpolitikusainak.
Kovács Elvira a magyarországi választásokról is beszélt. Mint mondta, a VMSZ-nek az az érdeke, hogy a Fidesz—KDNP frakciója kerüljön ismét hatalomra. Hozzátette, a vajdasági magyarok nagy többsége remélhetőleg ezt a politikai opciót fogja támogatni.
A VMSZ a támogatói aláírások rekordgyorsasággal történő összegyűjtésének köszönhetően a 3-as rajtszámmal indul az április 3-ai választáson. A Szerb Haladó Párt döntése értelmében pedig Aleksandar Vučić lett az elnökjelölt, akit a VMSZ is támogat az elnökválasztáson, ezért a neve mellett zárójelben támogatóként Pásztor István neve is megjelenik majd. Ez a sorszám egyelőre még nem ismeretes, a választási törvény szerint sorsolva lesz — tette hozzá Kovács.
A közösség érdeke a VMSZ sikere — hangoztatta a lakossági fórumon Dobó István. Hozzátette, egy politikai opció van, mely a vajdasági magyarság érdekeit fogja szolgálni, ezt pedig a 3-as szám bekarikázásával lehet támogatni.
Fényképezte: Kartali Róbert