Palántanevelde

Palántanevelde

A muzslyai Császárkert Kft. berkeiben megkezdte munkáját a palántanevelde, mely arra hivatott, hogy mindazokat a termelőket „kiszolgálja”, akik megbeszélés vagy szerződés alapján a céghez fordulnak, és megrendelik a megfelelő palántákat.

Ennek az az előnye, hogy szinte egyforma palántákhoz juthatnak a vásárlók, és minőség tekintetében is egyaránt kiváló növénykultúrát ültethetnek el a gazdaságukban.

A cégben egy fiatal szakember, Molnár Árpád felel ezért a részlegért, aki elmondta, jelenleg a tavaszi hajtatási szezonra való felkészülések folynak. Decembertől az év bármely szakaszában vállalják a Császárkertben a palánták kinevelését, mind a szabadtéri, mind a zárt hajtatásra. Kisebb-nagyobb tételek is szóba jöhetnek, hiszen itt nagy szakértelemmel fáradoznak azon, hogy a legjobb minőségű növények kerüljenek ki a gazdákhoz.


A szerző felvételei

A palánták edzetése is megtörténik, így azokat a növényeket, amelyek szabadföldre kerülnek, a kiültetés előtt két hétig az edzetőben tartják. Természetesen a palántákat a termelők igényei szerint készítik elő, vannak, akik csak az első sziklevél kialakulásáig kérik a nevelésüket, mások viszont kifejletteket szeretnének.

A Császárkertben alkalmazott technológia egy holland inkubációs rendszer mintája alapján működik, melynek segítségével a 2000 négyzetméter bármely pontján egyforma kelésről tudnak gondoskodni. Ez azért fontos, mert a termés egyformán fejlődik, könnyebb a betakarítása, nem kell többször visszajárni a parcellára.

A Császárkerthez tartozó gazdák körében a paprika a legnépszerűbb, melyet zárt rendszerben termelnek, a szabadföldi termelés esetében pedig a görögdinnye, a zeller és a káposztafélék vannak előnyben. A tervek szerint az idén is ezeknek a kultúráknak a palántáit neveltetik ki az üvegházban.

A neveldében egyelőre salátapalánták találhatóak, hamarosan pedig a fóliás termelésre szánt paprika magját is elvetik. Ezt két szakaszban valósítják meg, majd az év elején elkezdenek készülődni a szabadföldi növények palántáinak kinevelésére.

A palántanevelde alig másfél-két hónapnyi ideig van „üresjáratban”, de olyankor végzik a terep tisztítását, fertőtlenítését. Erre a nyári hónapokban kerül sor, utána egész évben folyamatos a növénykultúrák palántáinak kinevelése.

A palántanevelde igénybevétele nem kötelezi a termelőket arra, hogy a Császárkertnek szállítsák le a termést, ha viszont a gazda a palántát is ettől a cégtől vásárolta, akkor ez némi előny számára azokkal szemben, akik máshonnan szerezték be.

A Császárkert Kft.-ben mindennemű együttműködésre nyitottak, és minden jó kezdeményezést meghallgatnak.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Palántanevelde
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2019.06.15.
  • LXXIV. évfolyam 24. szám
Palántanevelde
Bánáti Újság
  • Kőművesné Nyáry Márta
  • 2019.06.13.
  • LXXIV. évfolyam 23. szám
Facebook

Támogatóink