home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Otthonos napközi vár a zentai petőfisekre
Fehér Márta
2023.05.22.
LXXVIII. évf. 20. szám
Otthonos napközi vár a zentai petőfisekre

Gyönyörűen felújított és berendezett terem várja a napközis diákokat Zentán, a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Hangulatos, vidám, tanulórésszel és játszósarokkal, multimédia-felszereléssel.

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és az MNT csapata látogatott a Tisza menti kisvárosba a napközis helyiség átadója alkalmából. A felújítás az MNT támogatásával valósult meg.

— Nagyon fontos számunkra, hiszen azt látjuk, hogy a napközik felújítására, bölcsődék kiépítésére óriási igény van, nemcsak itt Zentán, hanem minden egyes oktatási intézményben, illetve minden egyes településen. Ami az oktatási intézményeket illeti, fontos, hogy a szülők tudják, hogy tanítás után van egy olyan hely az intézményben, amely biztonságos, ahol a gyermekek ott tudnak maradni, tanulni tudnak, befejezni a házi feladatot, illetve el tudják tölteni azt az időt, amíg a szülők dolgoznak — nyilatkozta az eseményen a sajtónak az MNT elnöke.

A küldöttséghez Zenta Önkormányzatának képviselői is csatlakoztak, Czegledi Rudolf polgármesterrel és Juhász Attila községitanács-taggal. 

— Zenta község területén négy általános iskola van, és ezek mindegyike megpróbálja valamilyen módon, formában biztosítani a napközis szolgáltatást a gyerekeknek. A magas színvonalú oktatás mellett fontos az, hogy a szolgáltatások körét is tudjuk bővíteni, minőséggel javítani. Ebben a furcsa helyzetben, amikor Szerbiában rendőri jelenlétre van szükség az oktatási intézményekben, amikor a tanárok bizalma megingott, amikor az intézményrendszerbe vetett hit is kezd labilissá válni, fontos biztosítani annak lehetőségét, hátterét, hogy hosszú távra építkezzünk, fontos az oktatásügybe való beruházás, hiszen az a jövőnkbe vetett beruházás, ezért erre a zentai önkormányzat külön hangsúlyt fektet. 

A vendégeket Gordán Kolos iskolaigazgató fogadta.

— A napközi folyamatosan, évek óta működik. Nagyon nagy köszönet a Magyar Nemzeti Tanácsnak, mert egy olyan tantermet újított fel teljes mértékben, ahová azok a gyerekek járnak, akik mindennap a legtöbb időt töltik itt, az iskolánkban. Ez volt az alapja annak, hogy hogyan is fogjuk felszerelni, illetve felújítani, figyelve arra, hogy otthonossá tudjuk tenni.

A napközit mintegy 40 tanuló használja igény szerinti beosztásban. 

Fényképezte: Fehér Márta

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..