A házaspárok csak olyan házat választhattak, amellyel kapcsolatban nem merül fel semmilyen jogi gond, ezenkívül a szerződő vagy a jövendőbeli adásvételt lebonyolító felek nem állhatnak egymással rokoni viszonyban, a fiataloknak pedig vállalniuk kellett, hogy tíz évig a pályázat útján nyert házban fognak élni. Az odaítélt összeg egy-egy ház esetében 1 millió dinár volt, ennél drágább ingatlan esetén a házaspár kifizetheti a különbözetet, de a ház összértéke nem haladhatja meg a másfél millió dinárt.

A Királyhalmon élő Juhász László és Rozálija gyermekeikkel, a két és fél éves Balázzsal és a hat és fél éves Leventével egy éve albérletben élnek a falu főutcáján lévő házban. Ezentúl már saját tulajdonként tekinthetnek otthonukra.

— Négytagú bizottság látogatott el hozzánk, az illetékesek megnézték a házat kívülről-belülről, és így kerültünk be a rendszerbe. Megkérdezték, közel van-e az iskola, hány osztály működik az intézményben. Ebben a faluban nőttem fel, nem is vágytam soha a városba. Falun nyugodtabb az élet, az ember szabadabban élhet. Most már van értelme azt mondani, hogy hazamegyek — mondta László.

Rozálija gyerekkorában sokat tartózkodott a királyhalmi nagymamánál, ahol szabadon játszhatott a természetben.

— Nem tudom elképzelni, milyen lenne a városban. Itt szabadabbnak érezzük magunkat, a gyerekek bármikor kimehetnek az udvarra futkározni, kerékpározni, focizni. A város mellett egyetlen pozitívum szól, mégpedig az, hogy mindkettőnk munkahelye a kisbajmoki ipari övezetben található. A munkaidőm nem a legmegfelelőbb, munka előtt és után is nagyon sokat kell várnom az autóbuszra, és ez igencsak fárasztó. Amíg mindkettőnknek lesz munkánk, addig nem is tervezünk külföldre menni. Két kisfiunk van, az albérletet és a számlákat fizetni kell, ezért egész évben állandó bevételre van szükségünk. László szülei a faluban élnek, és sokat vigyáznak a gyerekekre. Ez nagyon nagy segítség nekünk — mondta Rozálija.

Mindketten boldogok, hogy gyermekeik számára állandó lakhelyről gondoskodtak, mely csak az övék.

A királyhalmi Juhász család

Egy életre szóló döntés

A kisoroszi származású Gedei Kálmán és felesége, Izabella két éve albérlőként éltek abban a csantavéri házban, amelyet a nyertes pályázatnak köszönhetően megvásárolhatnak. Az egyetemi tanulmányaik idején öt évig éltek Szabadkán, majd az esküvőjük előtt úgy döntöttek, Izabella szülőfalujában, Csantavéren keresnek maguknak házat.

— Kipróbáltuk a városi életet is, de falun jobb és olcsóbb az élet. A negyven négyzetméteres városi lakásban nem szerettünk volna maradni, a külvárosba való költözésen sem gondolkodtunk, szívesebben jöttünk falura. A férjem akkor még Szabadkán dolgozott, később egy csantavéri vállalatban sikerült elhelyezkednie karbantartóként, én pedig a helyi Hunyadi János Általános Iskolában kaptam tanítói állást. Eddig sem igazán gondolkodtunk a külföldi munkavállaláson, de amióta megszületett a kislányunk, Emma, azóta végképp nem szeretnénk elmenni innen. Miatta is fontos, hogy biztos otthonunk legyen. Annak meg külön örülünk, hogy éppen ezt a házat sikerült megvásárolnunk, mert így még költöznünk sem kell. Szeretjük a környéket, megszoktuk, ismerjük a falut. Ez egy ajándék, másnak nem is tudom nevezni — mondta Izabella.

Mihelyt hallottak a pályázási lehetőségről, azonnal felcsillant a szemük, hiszen egy nem mindennapi lehetőség előtt álltak.

— Nagyon át kellett gondolni, milyen házat szeretnénk, hiszen ez jobbik esetben egy egész életre szóló döntés. Több házat megnéztünk a faluban. Volt olyan tulajdonos, aki tartott a folyamat kimenetelétől, és inkább visszakozott. Viszont ennek a háznak a korábbi tulajdonosa beleegyezett abba, hogy eladja az ingatlant. Bízott bennünk, hiszen ismerjük egymást. Csak akkor hittük el, hogy sikerült, amikor megláttuk a nevünket a hivatalos dokumentumon. Nagy volt a boldogság, az öröm — mesélte Kálmán.

A csantavéri Gedei család

A legjobb itthon

Az Oromhegyesen élő Suknović házaspár tíz évig Attila szülővárosában, Magyarkanizsán élt, majd két éve úgy döntött, hogy Imelda szülőfalujában bérel házat.

— Magyarkanizsa külső részén éltünk, és sertéshizlalással foglalkoztunk. A beszerzett iratok alapján tarthattam ugyan sertést a külvárosi lakóhelyünkön, de emiatt a szomszédokkal állandó gondjaink voltak, hiszen a sertésnek bizony szaga van. Főleg ezért döntöttünk úgy, hogy faluba költözünk. Előbb albérletben gondolkodtunk, majd az évek során mindenképpen szerettünk volna egy saját házat vásárolni. A sikeres pályázatnak köszönhetően megvehettük ezt a házat, melyet már nagyon jól ismerünk. Mindhárom tulajdonossal könnyen megegyeztünk, jó viszonyt ápolunk velük. A házhoz nem tervezünk hozzáépíteni, de a jószágállományt fejlesztjük, és istállót is építünk — mondta Attila.

A szükséges dokumentumok beszerzése nem volt egyszerű, de bíztak benne, hogy sikerrel járnak. Minden irat pénzbe került, de a befektetés megtérült.

— Magyarkanizsa külső része is olyan, mint egy falu, itt azonban annyiban más a helyzet, hogy mindenki mindenkit ismer. A falunak és a városnak is megvannak a maga lehetőségei, előnyei és hátrányai, viszont jószágtartással csak faluban lehet foglalkozni. Mindig is az országhatáron belül szerettünk volna maradni. Nem mehet mindenki külföldre, valakinek itt is kell maradnia. Vannak olyan ismerőseim, akik kimentek, majd egy idő után hazatértek. Külföldön egyrészt jó, másrészt viszont mégsem, hiszen a legjobb itthon. A férjem kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de mindig munkaviszonyban volt, jelenleg egy magyarkanizsai vállalatban dolgozik, én pedig öt éve a gyerekek, a most hetedik osztályos Ákos és az elsős Áron, valamint az akkori helyzet miatt felfüggesztettem a munkaviszonyomat. Szeretünk a faluban élni, nem bántuk meg, hogy ide jöttünk — mondta Imelda.

Mindhárom házaspár arra biztatja a fiatalokat, hogy a következő, júniusban esedékes pályázatra bátran jelentkezzenek, minden ajtón kopogtassanak be, ha szükséges, kérjenek segítséget, de semmiképpen se mulasszák el a kínálkozó lehetőséget. A következő tartományi pályázatra bejegyzett házastársi viszonyban élő, negyven évnél fiatalabb személyek jelentkezhetnek azzal a feltétellel, hogy legalább egyikük munkaviszonyban van.

Az oromhegyesi Suknović család