Ezt kérdezi minden gyerek, amikor valahova utazik. Aztán lassan remélhetőleg rájön, hogy maga az utazás a lényeg. És hogyan utazunk koronavírus idején? Nehezen. Az ember néha úgy érzi, egy Monty Python-filmbe csöppent. A fő beszédtémáink egyike, hogy szerb rendszámú autóval, de magyar útlevéllel le lehet-e vajon utazni a horvát tengerpartra, ha van szállásunk, és kinyomtatjuk azt a bizonyos papírt, amelyet kérnek a határon, vagy azt szervezgetjük — napi szinten követve az újabb és újabb rendelkezéseket —, hogy a barátaink hogyan tudnak hazajutni Londonból, átutazhatnak-e Magyarországon, és honnan hová kellene lelépniük, ha ki szeretnék kerülni a két hét karantént Angliában a visszatértükkor.
Magyarországra csak két negatív teszttel léphetünk be több napra, de 30 km-es körzetben mozoghatunk, ha 24 órán belül visszatérünk. Röhej. Az utazásról szóló beszélgetéseink kezdenek szürreálisak lenni. Mint egy rejtvény: „Egy kosárban öt alma van. Az almákat úgy kell elosztani öt ember között, hogy mindenki kapjon egy almát, és a kosárban is maradjon egy. Mit teszel?” Mindenki tudja rólam, hogy szeretem a rejtvényeket, s ahogy azokat, úgy az utazást is meg lehet oldani. Mégsem utazom annyit.
Visszasírom a régi időket, amikor bepattantam egy Flixbuszba, kerestem egy fuvart a Telekocsin, vonatoztam, repültem, hipp-hopp, ott teremtem, ahol akartam. Néha morogtam, ha a check-innél túl sokat kellett várni, de a nagykapukat kerestem, nem a kicsiket. Nem törvényeket nézegettem, s aktuális színezéseket egy térképen, hanem városokat, országokat, repjegyárakat s a pénztárcámat.
És az az igazság, hogy nagyon mehetnékem van. Viszket a talpam. Utazna már. Természetesen most sem ülök itthon, járom Vajdaságot, Szerbiát, amikor csak tudom. Sok helyen nem voltam még a saját országomban sem, de… a külföld izgalma másféle fűszerezésű. Az ember nem ehet állandóan sonka-kolbászt és csevapot, akármennyire is szereti. Szóval imádkozom, hogy mielőbb visszatérjünk a régi kerékvágásba, legalábbis, ami az utazást illeti.
Rengeteg cikket olvastam arról, hogy talán nem is kellene visszaállni a vírus előtti életünkre, de valamiért azt gondolom, hogy gyökeres változás — sajnos — valószínűleg nem fog történni, ha viszont mi változtatunk egy picit magunkon, már az bőven elég lehet valami jobbhoz. És lehet, hogy valakinek éppen az a változás, hogy útra kel, mert előtte nem tette. Szóval semmi nem fekete-fehér.
