A Körmösök egy része: Lehel és István - Tóth Tibor felvétele

Ilyenkor osszel, a termény-betakarítás idején a parasztgazdaságok nem látják szívesen az olyan vendéget, aki inkább feltartja oket, mintsem hogy segítene. A csantavéri Körmös család kivétel e szabály alól: a beszélgetés kedvéért nem kezdodött meg délelott a földeken a munka, sot a ház asszonya, Margit, aki védonoként dolgozik, egy pillanatra hazaugrott, hogy üdvözöljön bennünket. Két nemzedék képviselojével beszélgettünk a mezogazdasági termelés problémáiról, és egykettore kitunt, hogy a fiatalabbak sokkal merészebbek, még a hitük sem tört meg, optimista felfogásuknak, eros munkabírásuknak hála, talán még a mi mezogazdaságunk is felvirágzik majd ismét.
Körmös Lajos, a családfo szívélyesen invitál bennünket befelé, közben már elkezdodött a beszélgetés.
- Én vagyok a család rangidos feje - mondja mosolyogva -, de úgy vagyok ezzel a fonökséggel, mint a házasember a feleséggel: mindenben a férj dönt, de csak akkor, ha a feleség beleegyezik. Mivel elég jelentos területen termelünk, úgy is mondhatnám, hogy a gazdaságunk családi vállalkozás. Igaz, hogy a legidosebb lányunk, Kinga már a maga háztartásában él, de ha nagyobb munka van, a férjével, Árpáddal együtt itt vannak, és csinálják, amit csinálni kell. Lehel, az idosebb fiunk tavaly nosült meg, a feleségével, Adriennel ok is már külön háztartásban élnek, de a munkát együtt végezzük. A fiatalabb lányunk, Tünde, ápolónovér, o dolgozik a szakmájában, a legfiatalabb gyermekünk, Levente pedig még iskolába jár. Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert mi valóban nagy család vagyunk, de összetartással, közös feladatvállalással elboldogulunk a nagygazdasággal. Az idén is, mint minden évben, legnagyobb területen búzánk volt, ezenkívül kukorica meg szója. A búza jó közepesen termett, a kukorica azonban rekordtermést ígér. Megkezdtük már a kukoricatörést, és nagyon elégedettek vagyunk a hozammal - mondja Lajos gazda.
- Próbáljuk meg ezt a beszélgetést parasztsiránkozás nélkül végigcsinálni - mondja a jó humorú ifjabb Körmös, Lehel. - Tudom, hogy az írás megjelenése után sokan legszívesebben megköveznének, de én oszintén mondom, hogy azért nem olyan kétségbeejto a mezogazdasági magántermelo helyzete. Persze, rengeteg probléma akad, amit állami beavatkozással, megfelelo törvények és eloírások meghozatalával, de foleg azok tiszteletben tartásával lehetne megoldani, de a magántermelo így sem hal éhen. Elsosorban tisztában kell lenni azzal, hogy a földtol is csak akkor várhatunk termést, ha mindent megadunk neki. Hobbiszinten nem lehet sikeres mezogazdasági termelést folytatni! A gazdának tudnia kell, hogy mi a célja a termeléssel, mert itt sem lehet összevissza dolgozni, mindennel csak egy kicsit foglalkozni - de semmivel úgy igazából. Azt hiszem, mi helyesen döntöttünk, amikor felhagytunk a bikahizlalással. Személy szerint én nehéz szívvel köszöntem el tole, de dönteni kellett, az állattenyésztés miatt ugyanis állandóan késésben voltunk a szántóföldi munkákkal, és rájöttünk, hogy nem lehet mindenesnek lenni. Felszámoltuk az istállókat, és beruházással tárolóvá alakítottuk oket. Így most csaknem ötven vagon búzát és kukoricát tudnánk tárolni, de ez csak akkor lehetséges, ha a termés természetes úton, a földön beszárad, mert szárítónk nincs, a nedves termés pedig nem tárolható. Az idei kukoricatermést valószínuleg azonnal eladjuk, mert az esos ido miatt nem tud kelloen megszáradni. Gazdaságunkban megvan majdnem minden mezogép, ami jelentosen megkönnyíti a termelést, sot szolgáltatást is végzünk másoknak, hogy a gépek fenntartása kifizetodjön. Számtalanszor megtörténik velünk is, hogy rosszul döntünk a vetésnél, nem azt a terményt választjuk, amit szerencsés lett volna, de úgy általában a piacgazdálkodás - amely nálunk egyelore még vadgazdálkodás - fejlodik, minden terméknek megszab egy turheto árat. Természetesen a nagygazdaságok jobban megtalálják a számításukat, de a kisgazdaságoknak is számtalan lehetoségük van a fennmaradásra, sot némi elorehaladásra is. De ehhez arra van szükség, hogy a termelo szakítani tudjon a hagyománnyal, lépjen túl az öregapja által alkalmazott gazdálkodási módszeren, vállalja a terményváltással járó kockázatot - így tudja valahol megtalálni a számítását. Például a dohány, a gyógynövény, az eper stb. termesztése kisebb területen is kifizetodo - sorolja lelkesen a lehetoségeket a fiatal termelo.
- Az biztos, hogy nem könnyu egyik napról a másikra a hagyományosról újra váltani - mondja megfontoltan az idosebb Körmös. - Különösen érvényes ez az állattenyésztésre. Mi sem hagytunk fel vele ugyanis teljesen, csak nem bikákat hizlalunk nagyban, hanem anyakocákat tartunk, és a malacokat adjuk el. Nekem talán könnyebb egy kicsit, mint másnak, mert a fiaim fiatalos lendülete erot, kedvet ad ahhoz is, amitol igazából idegenkedek. Nekem például fáj, hogy a gazdag, jól termo földjeinket idegenek vásárolják fel, mi pedig, akiknek a szüleitol, a nagyszüleitol a háború befejezése után az állam szinte mindent elvett, nem tudjuk visszakapni jogos jussunkat. Az én nagyszüleimtol 60 holdat államosítottak el, és azt szerintem sosem kapjuk vissza. Oda jutottunk, hogy béresek vagyunk az oseink földjén. Igyekszünk mindent hasznosítani: ezért taroljuk a földbe a szalmát, megtakarítjuk a bálázását, behordását, nem kell a jószág alá aljazni, aratás után azonnal biotrágya kerül a földbe, ami baktériumölo hatású és humuszosítja a földet. Igyekszünk minden beruházást önerobol megoldani, mert jelentos állami támogatás nincs, a kölcsönöktol pedig félünk. Nem siránkozunk, de ha a mezogazdasági minisztérium élén olyan szakember állna, aki érti és ismeri a mezogazdasági termelés fortélyait, talán még elégedettségre is okunk lehetne - mondja végezetül Körmös Lajos csantavéri magántermelo.