Pakai István mesterszakács Magyarkanizsáról érkezett. 1800 literes bográcsban készítette a borjúpörköltet a helyieknek és a vendégeknek. Igazi látványosság volt, ahogyan a hatalmas edényhez felvezető lépcső legfelső fokán egy méretes fakanállal kevergette a rotyogó finomságot.

— Kora délután, 14 óra körül tettük oda főzni a vacsorát. Először a hagymát dinszteltük, pörköltük a zsírban, utána került bele a paradicsom, paprika, só, bors. Négy óra hossza kell, hogy szép lassan rotyogjon. Ekkora bográcsot bizony nem lehet venni, magam csináltattam, egy azóta megszűnt magyarkanizsai szolgáltató vállalatban, ott hajlították meg, én pedig összehegesztettem. A súlya talán még a 300 kilót is eléri. Általában utánfutóval hozzuk-visszük, most viszont kénytelenek voltunk egy kombiba belepászítani, nem volt könnyű dolgunk. Visszajáró vendége vagyok ennek a rendezvénynek, a hagyományos főzőversenyt zsűrizem harmadmagammal. Kecske-, birka- és borjúhúsból főznek a benevezett csapatok, mintegy húszan. Amikor odahozzák a zsűrinek a kóstolót, először szemmel vizsgáljuk meg az ételt, majd az illatát értékeljük, végül következik az állag ellenőrzése, hogy kemény maradt-e a hús, vagy esetleg túlfőtt-e. Mindet megkóstoljuk, aztán az elért pontszámok alapján hirdetünk győztest.

Pakai István óriásbográcsában ízletes borjúpörkölt készült

Száz év oromi esküvői fotóit mutatta be Szarvas Erzsébet gyűjteménye és kiállítása. Az asszony tizenöt éve gyűjti a faluban a régi felvételeket, a képek előtt nagyon sokan megálltak nosztalgiázni, rokonokra, ismerősökre rácsodálkozni, kérdezősködni, beszélgetni.

— Volt, akinek könny szökött a szemébe, amikor felismerte, meglátta az őseit, a nagytatáját, nagymamáját. Elsősorban az esküvő témaköre érdekelt, ám ahogy jártam a települést, sokan mást ábrázoló képeket is adtak, úgyhogy nagy gyűjteményem van. Ezúttal azokat a fotókat válogattam ki, amelyeken a pár legalább egyik tagja oromi. Több szempontot is figyelembe vettem, amikor az egy évszázadot felölelő kiállítást rendeztem: szerettem volna bemutatni a szegényebb és a gazdagabb esküvői ruházatot, a rövidet és a hosszút, a fehéret és a színeset. Ez utóbbit praktikus és gazdasági okokból viselték, hiszen a fehérrel ellentétben máskor is fel tudták húzni. Igazi különlegességeket is lehet látni: egy retusált fotót (ez nagy divat volt annak idején, vándorfotósok nagyították ki, szépítgették a képeket), illetve az egyetlen ötös esküvőt ábrázolót (ez 1955-ben történt, akkor Oromon még nem volt templom, majd csak 1972-ben épült fel a miénk, így Tóthfaluban kötöttek házasságot a párok, azért látható a háttérben a tóthfalui templom), melynek érdekessége, hogy az öt pár egy-egy tagja valamilyen rokoni kapcsolatban állt egymással.

Szarvas Erzsébet az oromi esküvői fotókat bemutató kiállítás előtt

— Kint a Fehér úton, a Bagi-iskola szomszédságában születtem a tanyán 1952-ben. 1973-ban mentem el Újvidékre dolgozni, most már nyugdíjas vagyok — mutatkozott be Nagy Bata Károly, aki Újvidékről tíz évig járt vissza az oromi asztaliteniszklubot vezetni. — 1975-ben költöztek be a szüleim Oromra, lebontottuk a tanyát. Nagyon bánom. Egy bő hónapja végigjártam azt a környéket kerékpárral — siralmas, nincs egy fa sem, melyben a tekintet megakadhatna Csantavérig, Tornyosig, pusztaság az egész. Az egykor nagyon gazdag Törteli-tanyából sem maradt semmi, csak néhány eperfa az útszélen. Amikor felmentem a mi egykori tanyánkhoz, szétnéztem, és láttam, hogy mindössze egy tanyán van még élet. A feleségem „igazi” oromi, tehát bent a faluban született, élt. Vannak itt rokonaink, hozzájuk jövünk haza, így szoktuk mondani. Egy-két havonta hazalátogatunk, a világtalálkozót soha nem hagyjuk ki, ilyenkor tudunk az ismerősökkel kötetlenül találkozni, beszélgetni.

Nagy Bata Károly

Lékó Róbert, Orom Helyi Közössége Tanácsának elnöke elmondta, negyedik alkalommal szervezik meg az Oromiak Világtalálkozója elnevezésű rendezvényt. Két környékbeli falucska, Völgyes és Újfalu is a településhez tartozik, így a legutóbbi népszámlálás során csaknem 2000 lakost írtak össze.

— Hiányzott az embereknek ez az esemény, a tavalyi kihagyás után nagyon örülnek, hogy sikerült megrendezni. 500-an regisztráltak a rendezvényre, de persze sokkal többen látogattak ki. Ennek a napnak az a lényege, hogy találkozhatunk a rég nem látott ismerősökkel és a helybeliekkel is. Ebben a rohanó világban tartozni kell valakihez, egy településhez, jó viszonyban kell lenni a szomszédokkal, hiszen ezáltal az ember biztonságban tudhatja magát, a családját, a vagyonát.

Lékó Róbert, Orom Helyi Közössége Tanácsának elnöke

Augusztus igencsak eseménydús a falunkban, hiszen a világtalálkozót követő napon lóverseny házigazdája voltunk, az előttünk álló hétvégén kezdődik a híres Malomfesztivál, majd a tűzoltóknak lesz egy vizes kupájuk, játékos versenyekkel.

Az előző világtalálkozó bevételeit jótékonysági célokra fordították, kamerarendszerre gyűjtöttek, egészségügyi berendezésre, az óvoda játszótere pedig gumiburkolatot kapott. Ezúttal a helyi közösség számára szeretnének eszközöket — saját sátort, padokat, asztalokat — vásárolni. A rendezvényt Magyarkanizsa Önkormányzata támogatta.

A művelődési műsor egyik fellépő csoportja

Népviseletben, fellépésre várva

Főzőverseny a kiserdőben