home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Oromi eredmények, elképzelések
Tóth Tibor
2021.01.26.
LXXVI. évf. 3. szám
Oromi eredmények, elképzelések

Hűvös, de napsütéses időben értem Oromra, ebbe a takaros, rendezett, nyugalmat árasztó, kis faluba, melyhez még Újfalu és Völgyes tartozik. A település központjában boltok, gyógyszertárak és egyéb üzletek várják a vásárlókat, az egyelőre még sorompó nélküli vasúti átjáró mellett pedig az illetékes közvállalat munkásai éppen egy közlekedési táblát helyeznek ki, mely a járművezetők számára tiltja a balra kanyarodást.

A helyi közösség épületében Lékó Róbert tanácselnök fogad, aki a szeptemberi helyhatósági választáson újabb győzelmet aratott, így az elkövetkező négy évben is irányíthatja a falut, gondot viselhet az oromiak mindennapjairól.


Lékó Róbert

— Az idei évi költségvetésünk mintegy 5 millió dinár, emellett különféle pályázatokból és egyéb forrásokból is igyekszünk anyagi eszközökhöz jutni. Az elmúlt esztendő legjelentősebb beruházása a vasútvonal felújítása volt, mely magában foglalta az oromi vasútállomás épületének teljes körű rendbetételét is. Szabadkáról Zentára és vissza naponta négy járat közlekedik, ezek Oromon is megállnak. Szintén nagy jelentőséggel bír a Völgyes és Tóthfalu közötti útnak a felújítása és szélesítése, mely a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) és Magyarkanizsa Község eszközeiből valósult meg. Az Újfalu központjában lévő erdőt évek óta fásítottuk, majd februárban átadtuk a Vajdaság Erdei Közvállalatnak, mely 3500 nyárfát ültetett a több tíz hektáros területre. Az Orom és Csantavér között fekvő, mintegy 8 km hosszú földúton a csantavéri gazdákkal együtt elvégeztük a szokásos évi karbantartást, majd községi eszközökből 700 méter hosszan megjavítottuk az út Oromhoz közelebb lévő szakaszát. Reméljük, ez volt az utolsó ilyen jellegű munka, mivel ígéretet kaptunk arra, hogy az idén az út teljes hosszára aszfalt kerül. Óvodánkban novembertől napközis szolgáltatás is működik, ami óriási segítség a munkaviszonyban lévő szülőknek. A járvány kezdetén, a kijárási tilalom idején tízfős csoport gondoskodott azokról az emberekről, akik nem hagyhatták el otthonukat. A nyári viharban megsérült a régi iskola tetőszerkezete, melyet megjavítottunk, ez mintegy 100 000 dinárba került. Mindkét ravatalozónk belső részét teljesen felújítottuk. Először a tetőszerkezet cseréjét végeztük el, majd bemeszeltük az épületet, javítottunk, alakítottunk rajta, nemrég pedig új berendezést is kapott. Négy térfigyelő kamerát szereztünk be, már csak a szerelési munkálatok vannak hátra. A vasúti átjárónkon egyelőre nincs sem sorompó, sem jelzőlámpa. Bízunk benne, hogy az illetékes szervek mihamarabb gondoskodnak a szükséges eszközökről, és a polgárok biztonságban kelhetnek át az átjárón — mondta Lékó.


A sorompó és jelzőlámpa nélküli vasúti átjáró

Folyamatban van Pósa Mária Az oromi és völgyesi tanyavilág című monográfiája bővített kötetének kiadása, mely 400 oldalon mutatja be a régi, lassan letűnő világot.

A rendezvények közül az Oromiak Világtalálkozója és a Malomfesztivál a járványhelyzet miatt elmaradt, viszont az oromi Lecsófesztivált és a völgyesi Aratóünnepséget sikerült megtartani. A Lecsófesztivál keretében először választották meg a település legszebb kertjét. A felsorolt események mellett a tűzoltók megrendezték a Vizes Kupát, ezenkívül sakkverseny, valamint a művelődési egyesület szervezésében játék- és mesetábor is volt a mögöttünk lévő esztendőben. Ki kell emelni a VadOn Ifjúsági Klub munkaakcióját, melynek keretében a fiatalok kitakarították a korábbi szövetkezet udvarát, illetve felújították az ott található épületeket.

Oromon az elmúlt évben 12 újszülött látta meg a napvilágot, 28-an hunytak el, és három esküvőt tartottak. Az óvodába, a napközivel együtt, 25 gyermek jár, az általános iskolában pedig mintegy 90 tanuló koptatja a padokat.


A Völgyest és Tóthfalut összekötő felújított, szélesített út

— Kidolgozott tervek alapján végezzük az utcák aszfaltozását, a koptatóréteg felvitelét, valamint a mezei utak karbantartását és kövezését. Tavaly, az előállt helyzetre való tekintettel, a mezei utak karbantartására nem kaptunk eszközöket. 2021-ben Újfaluban aszfaltozni szeretnénk, Völgyesen a sűrűbben lakott tanyacsoportok felé utakat köveznénk, több oromi utcára pedig koptatóréteget húznánk. A járdaépítési programunkat folytatjuk, mi adjuk az anyagot, a lakosok pedig a saját házuk előtt elvégzik a szükséges munkálatokat. Továbbra is nagy hangsúlyt helyezünk a közmunkaprogramra, az idén is szükségünk lenne közmunkásokra — tudtam meg a tanácselnöktől.

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület számára a 2020. esztendő a félelem és a visszahúzódás jegyében telt. A járvány miatt a lendület egy kicsit alábbhagyott, és az egyesület vezetőségének nagyon oda kellett figyelnie arra, hogy a tagságot valamilyen szinten „mozgásban tartsa”.


Kádár Judit 

— Eldöntöttük, hogy próbákat hetente tartunk, függetlenül attól, hogy nem tudtuk, egyáltalán mikor léphetünk fel. Készültünk, és néhányszor felcsillant a remény, hogy egy-egy eseményt megtartanak, de az utolsó pillanatban minden szertefoszlott. Úgy vettem észre, hogy a községek nem egyformán engedélyezték a művelődési rendezvények megtartását, valahol szigorúbbak, máshol lazábbak voltak a rendelkezések. A hagyományos népzenei találkozónkat nem tartottuk meg, az intézkedések enyhítésével azonban a játék- és mesetábort, valamint az adventi gyertyagyújtást megszervezhettük, illetve a sakk-klub is rendszeresen működött. A Telekunyhó munkatársai a télen megtartották a Logiscool háromnapos táborát. Elegendő jelentkező esetén, természetesen az intézkedések szigorú betartásával, a foglalkozások februárban indulnának. Könyvtárunk a Soroptimist Klubtól és a szegedi Partiscum Clubtól néhány száz kötetet kapott. Törekednünk kell a pályázatokon való minél gyakoribb részvételre, többféle lehetőséget kellene felfedeznünk. A Csoóri Sándor Alaptól viselet készítésére nyertünk eszközöket, és egy kirándulásra is eljutottunk. Magyarországra szerettünk volna utazni, de a kialakult helyzet miatt úgy döntöttünk, itthon maradunk, és végül Törökkanizsára látogattunk. Szép és tartalmas kiránduláson vettünk részt, megtekintettük a könyvtárat, a parkot, a templomot, a kastélyt, a felújított és szobákkal kibővített művelődési otthont. Szabadkára is kirándultunk, és a múzeumot, a zsinagógát, a városházát, valamint a Kosztolányi-szobrot néztük meg. A közeljövőben olyan rendezvényeket, kirándulásokat, tanulási formákat kell találnunk, amelyeket a járványügyi helyzet lehetővé tesz. Nem szabad teljesen bezárkóznunk, valamit csinálnunk kell. Meg kellene találni a rendezvények megtartásának módját, hiszen a közösségi események óriási jelentőséggel bírnak — mondta Kádár Judit, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke.

Az egyesület szakcsoportjai becsülettel dolgoznak, több rangos művelődési eseményen részt vennének, amikor majd a járványügyi intézkedések mindezt lehetővé teszik.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..