home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Orbán: Magyarország mindenek előtt          
MTI
2020.02.16.
LXXV. évf. 7. szám
Orbán: Magyarország mindenek előtt          

Magyarország mindenek előtt — hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében, amelyben egyebek mellett arról is beszélt: a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el, 2020 és 2021 pedig az országépítés folytatása lesz.

A kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy ma, száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelentheti: „élünk, és Magyarország még mindig megvan”.

Hozzátette: nem csak élünk, de ki is szabadultunk az ellenséges gyűrű szorításából.

Az újra nemzeti alapokra állított Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával megtaláljuk a hangot, széles együttműködést, sőt szövetségeket is alakíthatunk — közölte a miniszterelnök.

A történelem újra megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek — saját nemzeti érdekeik alapján — új szövetségi rendszert építsenek ki, és így a keletről és nyugatról fenyegető veszélyekkel szemben is megvédhetjük magunkat — mondta Orbán Viktor.

Arról is beszélt, minden felemelkedő nemzet sikertörténete az önbecsülés megerősítésével kezdődik, a bajba jutott országok polgárainak személyes önbecsülése pedig csak nemzetükével együtt térhet vissza. A felemelkedés kulcsa tehát a nemzeti önbecsülés helyreállítása — mondta.

Felidézte azt a 2010-es célkitűzést, hogy „bizonyítsuk be magunknak és a világnak, még mindig vagyunk valakik”. „Úgy gondoltuk, vagy találunk egy utat, vagy csinálunk egyet. És mivel a Brüsszel és Washington által kijelölt utak nekünk nem voltak járhatóak, kénytelenek voltunk újat csinálni" — mondta, hozzátéve: tíz év után „kellő szerénységgel” azt mondhatja, „kitaláltuk és meg is csináltuk”.

Az IMF-et hazaküldték, a hiteleket idő előtt visszafizették, létrehoztak 850 ezer munkahelyet, felszámolták az „ingyenélést", a pénzügyeket rendbe tették, a dolgozóknak megadták a tiszteletet és a megbecsülést, a családok megkapták az elismerést, a nagycsaládok nagy elismerést kaptak, megindították a nemzetegyesítést, és a határon túlra kényszerült magyar közösségeket összekötötték az anyaországgal — sorolta.

Kiemelte a kormányfő azt is, hogy a héten közzétett brüsszeli gazdasági jelentésekben egész Európa azt olvashatja: úgy tűnik, 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabban az egész kontinensen.

Arról is beszélt, hogy „Magyarországot a volt kommunistákból álló kormány vitte csődbe liberális politikájával”. „Ez a példa megerősíti azt a feltételezést, hogy olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista” — fogalmazott, úgy folytatva: „ha megfogadtuk volna a tanácsukat, akkor most Magyarország egy kórteremben feküdne, IMF- és brüsszeli hitelek csövei lógnának minden végtagjából, és Soros György kezében lenne a hitelek csapja”.

Úgy fogalmazott: ebben nincs semmi túlzás, „én, aki több mint harminc éve nyomom az ipart a politikában, saját szememmel láttam, hogy Soros György háromszor próbálta meg kifosztani Magyarországot”.

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy újra nemzeti konzultációra készülünk, amire „ismét a kényszer visz rá", és egyetértési pontokat kell létrehozni, hogy a kormánynak legyen mire ráállnia, legyen hol megvetnie a lábát.

A kormányfő hangsúlyozta: Európában az a helyzet állt elő, hogy a döntéshozóknak „az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál"; „gúnyt űznek az igazságból, a becsületes emberek egészséges életösztöneiből, és az áldozatok helyett az elkövetőket védenék”.

Közölte: ez a veszedelmes jelenség Magyarországot is elérte, és komoly vitákra, nemzetközi erőpróbákra számíthatunk.

A miniszterelnök kifejtette: külföldről finanszírozott, „s persze a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek és felbérelt ügyvédeik a jogvédelemmel visszaélve perek tömkelegét indítják, hogy a magyar emberek pénzéből komoly összegeket fizettessenek erőszakos bűnözőknek és persze maguknak is. A perek sokasága, 12 ezer per milliárdokba kerül. Nem nézhetjük ezt tovább tétlenül” — hangoztatta.

A gyöngyöspatai helyzetről azt mondta: éppen akkor pattant ki az ügy, amikor a cigány családok elindultak az életmódváltás útján, segély helyett munkából élnek, rendesen nevelik a gyerekeiket, és ezzel kivívták mindannyiunk elismerését. Ebbe az ígéretes folyamatba „vágott bele a villám” azzal a bírói ítélettel, amely szembefordította egymással a gyöngyöspataiakat. A bírói eljárást kezdeményező szervezetet szintén Soros György pénzeli — tette hozzá.

Kiemelte: továbbra is hiszünk abban a Magyarországban, amely minden magyar biztonságos otthona, és mindenkinek megadja a jó élet lehetőségét, továbbra sem tűrjük el, hogy a származás, az etnikum stigmát vagy hátrányt jelentsen, de előnyt és előjogot sem adhat, a pénzért pedig származásra való tekintet nélkül mindenkinek meg kell dolgoznia.

Az elmúlt 10 évet értékelve Orbán Viktor kijelentette: a tények azt mutatják, hogy az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében.

Úgy fogalmazott: a magyar elszokott attól, hogy sikeres népként tekintsen magára. Hobónak van igaza: „oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn” — idézte.

Az eredményeket kifejtve Orbán Viktor hangsúlyozta: a külső és belső egyensúly megtartása melletti fenntartható növekedés egyetlen másik évtizedre sem volt jellemző az elmúlt 100 év során. Mindez úgy, hogy európai mércével mérve a vagyoni egyenlőtlenségek mérsékeltek maradtak, vagyis a növekedés előnyei a társadalom széles rétegeihez is eljutottak — jegyezte meg.
 


MTI/Szigetváry Zsolt


A sérülékeny csoportokat, fiatalokat, 50 év felettieket, gyermeket vállaló nőket, alacsonyan képzetteket sikerült munkához juttatni. A bérek is megindultak felfelé, a minimálbér és a garantált bérminimum értéke megduplázódott, 2019-ben minden idők legtöbb beruházásáról született döntés, és tavaly megdőltek az exportrekordok is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: lakosságszámot tekintve a világ országai között Magyarország a 94. helyen áll, de exportban a 34.

Mindezt egy tízmilliós ország érte el. Van-e nyilvánvalóbb bizonyítéka a tehetségnek és a szorgalomnak? — tette fel a kérdést.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azok, akik a magyar pedagógusokat, az oktatást és szakképzést „gyepálják", lehetnének mértéktartóbbak is. Azok a munkások, szakemberek, mérnökök ugyanis, akik itt, Magyarországon a világ legmodernebb gyárait működtetik, „mind a mi iskoláinkból és egyetemeinkről kerültek ki” — hangoztatta.

Az elmúlt 10 évben „megtanultuk azt is, hogy Európa nem Brüsszelben van. Európa mi vagyunk, és nem kell megfelelnünk a megfáradt brüsszeli elitnek. (...) Korábban azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője” — fogalmazott.

Összegzése szerint a Kárpát-medencéből ma erő sugárzik. Ez az erő abból a felismerésből fakad, hogy magyarnak lenni jó, felemelő és ígéretes dolog. „A mi nemzetünk tudja: Magyarország az első” — mondta.

Orbán Viktor beszédében bejelentette: a kormány a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el, megalkották azt a programot, amellyel elérik, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított villamos energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen.

A kormányfő kiemelte: komoly lépéseket kell tenni, hogy megvédhessék, amit elértek, „fenyeget a klímaválság, a demográfiai hanyatlás és baljós árnyak gyülekeznek az európai gazdaság fölött is."

Úgy látja, „a klímavédelem politikai divattá lett", a sok üres beszéd pedig lerontja az ügy komolyságát. Pedig ideje beszéd helyett cselekedni — mondta.

Megjegyezte: a klímavédelmi programból az is látszik, hisznek abban, hogy 2030-ban ez még rajtuk lesz számon kérhető.

Kifejtette: július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását és megbüntetik a szennyezőket. Betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását — sorolta. Hozzátette: megvédik a folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól.

Orbán Viktor kitért rá: szigorúan fognak fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. Emellett a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését.

Közölte: minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen. A következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását. Támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben — mondta.

Hangsúlyozta: bevezetik a Zöld Államkötvényt, a kormány vállalja, hogy az ebből befolyó pénzt csak klímabarát programokra fordítja.

A családvédelmi akciótervről tájékoztatva Orbán Viktor közölte: több mint százezren jutottak hozzá a babaváró hitelhez, amely a 10. legnépszerűbb kifejezés volt, amire az internetezők rákerestek.

Megkezdődött a négygyermekes anyák jövedelemadó-mentessége, ami 40 ezer család életét teszi könnyebbé — hívta fel a figyelmet a kormányfő.

Bár nem szerepelt a családvédelmi akciótervben — folytatta —, de „sikerült a meddőség elleni küzdelemben is egyet, sőt kettőt is előre lépni”. A legfontosabb az volt, hogy mindenki számára elérhetővé, vagyis ingyenessé tegyék a vizsgálatokat és beavatkozásokat, sőt a gyógyszereket is. Ma az állami szolgáltatók minden hozzájuk fordulót el tudnak látni — közölte.

Azt is jó hírnek nevezte, hogy 2010-2018 között 90 ezerrel több gyermek született, mint abban az esetben született volna, ha minden maradt volna a 2010-es tendenciák medrében.

„Tudom, hogy a négygyermekes anyák után a háromgyermekes anyák számára is előbb vagy utóbb be kell vezetni a személyijövedelemadó-mentességet. Azt is tudom, hogy a szülés utáni első félévben ma az anyák az előző évi átlagkeresetük 70 százalékát kapják, és ezt 100 százalékra kellene emelni, s akkor a szülést követő első félévben több pénzhez jutnának, mintha nem szültek volna” — mondta.

Megemlítette Orbán Viktor a fiatalok körében bevezetett ingyenes nyelvvizsgát és KRESZ-vizsgát is, hozzátéve, hogy ezt ki kellene terjeszteni a gyesen, gyeden lévő édesanyákra is.
 


MTI/Szigetváry Zsolt


Azt is mondta a kormányfő, hogy 2020-ban és utána is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk, a munkahelyeket egyszerre kell megőrizni és korszerűsíteni, mert ha munka van, minden van.

Orbán Viktor kifejtette: az európai gazdaság, azon belül is leginkább az eurózóna térsége, egyszerűen megállt, és a magyar áruk 85 százaléka éppen ezekbe az országokba irányul. Az ő bajuk tehát a mi bajunk is — tette hozzá.

Azt mondta: 2019-ben a német ipari termelés jelentősen csökkent, de a magyar 5-tel nőtt. 2020-ban és talán még utána évekig is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk. Tudjuk, hogy ilyenkor adót kell csökkenteni, erre készülünk most is, a kisvállalkozási adót és a munkát terhelő adót csökkenteni fogjuk. A nyugdíjak értékét meg fogjuk őrizni, hiszen erről állapodtunk meg a nyugdíjasokkal — közölte.

Kiemelte: a világban a verseny sosem szűnik meg, de Európa mintha ki akarna szállni a versenyből, korlátozni akarja a versenyt az unión belül, és az adózás, a munkavállalás és a szolgáltatások tekintetében is. Néha úgy lehet érezni, hogy „a nyugatiak nem tanultak a mi történelmünkből, és nem tudják, hogy a szocializmus tönkreteszi a nemzeteket” — fogalmazott.

A miniszterelnök szerint ha Magyarországot, a magyar adórendszert, szociális rendszert, munkaerőpiacot „beleszabályozzák az európai egyesült államok gazdasági rendjébe”, akkor a mi fejlődésünk is megáll. Ezért kell csínján bánni az euró bevezetésével is, „ne üljünk fel olyan vonatra, amelyről nem tudjuk, hogy hová megy” — vélekedett.

A kormányfő közölte továbbá, 2020 és 2021 a kormányzati munka, az országépítés folytatása lesz.

Úgy folyatta: „látjuk, hogy az ellenzék már most készülődik. Fű, fa, virág, tücsök és bogár is bekerülhet a csapatukba, csak valahogy visszakapaszkodhassanak a hatalomba. Már próbálgatják a közös szerelést is. Az eredmény még felemás, egészen avantgárd kombinációkat láthatunk. Alul kisnyilas gatya, fölül vörös mellény, rajta szivárványszínű kitűző”.

„Az a feladatunk, hogy a nemzetet felkészítsük a következő években ránk váró nagy próbatételekre” — hangsúlyozta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: „csak annyit akarhatunk, de azt akarjuk is, hogy a magyarok abban a jólétben és biztonságban élhessenek és gyarapodhassanak a saját hazájukban, amelyet megérdemelnek elődeink és a maguk munkájának s áldozatainak fejében”.

Ilyen 100 év után itt állni annak bizonyítéka, hogy az Úristennek még tervei vannak ezzel az országgal. Illő tisztelettel csak annyit mondhatunk, készen állunk a hívásra, készen állunk a következő százéves utazásra. „Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött” — zárta szavait.

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a miniszterelnök beszéde előtt kiemelte, amióta az évértékelők alkalmából összegyűlnek, soha nem jöttek még reményvesztetten, hanem mindig vállalva a felelősséget, melyet a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata közösséghez tartozás jelent. Ez a felelősség nem korlátozódik a kormányzás időszakaira, ehhez a közösséghez tartozni életformát jelent, és nem valamilyen konjunkturális dolog.

Rámutatott: nemzeti, keresztény, polgári, ez a három dolog együtt, ígéretes együttállás, magasabb rendű tettvágy. Balog Zoltán úgy fogalmazott: kereszténynek lenni, hazafiság nélkül gőgös, globális világpolgárság. Hazafinak lenni kereszténység nélkül pogányság, és ha mindenből kihagyják a polgári erényeket, azt az élet minősége szenvedi meg. Ha ez a három együtt van, akkor öntudatos, önálló gondolkodású, keresztény magyarok vagyunk — fűzte hozzá.

Kitért arra: jó összetartozni, jó idetartozni, jó, hogy Magyarországon nincs szükség külön engedélyre, nem kell kihaló fajokat védő igazolvány ahhoz, hogy magyarok, fehérek, heterók, keresztény nők és férfiak lehessünk — fogalmazott. Mi magyarok, ha keresztények vagyunk, tiszteletben tartjuk minden ember méltóságát — tette hozzá, kiemelve, a kereszténység iránti gyűlöletkeltés a világ számos táján pusztít, amit nem szabad eltűrni.

A Várkert Bazárban idén is megtöltötték a termet a vendégek, sokan állva követték a kormányfő huszonkettedik évértékelő beszédét. A pulpitus mögött magyar zászlókat állítottak fel, és szintén a nemzeti lobogót és a Szent Koronát vetítették ki a teremben körbe a falakra. A szónoki emelvényen a Nekünk Magyarország az első! felirat volt látható.     
 


MTI/Szigetváry Zsolt

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..