home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Optimizmus és obstrukció
2016.06.12.
LXXI. évf. 23. szám
Optimizmus és obstrukció

Zökkenőkkel alakul az új parlament, a leendő kormány gerincét a haladók és a szocialisták adják, de vélhetőleg Čedo is beszáll majd a kormányzásba. Šešelj és Čanak a parlament épületében „barátkozott”, s a szerb állam végre kifizette az úgynevezett régi devizatakarékot is. A hét eseményei belgrádi szemmel.

Formálódik az új kormány

A Blic értesülése szerint folytatódni fog a haladók és a szocialisták együttműködése, így továbbra is ez a két párt lesz a kormánykoalíció gerince. A belgrádi napilap úgy tudja, hogy a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően a szocialisták továbbra is megtarthatják a stratégiai szempontból fontos Srbijagas ellenőrzését. Egészen biztosnak látszik az is, hogy Zorana Mihajlović, Dušan Vujović, Nebojša Stefanović és Rasim Ljaljić továbbra is funkcióban marad. A mezőgazdasági miniszteri tárca legesélyesebb várományosa a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica-i) polgármester, Branislav Nedimović. (Blic)

Az LDP kormánypárt lesz

Čedomir Jovanović, az LDP elnöke bejelentette, hogy Aleksandar Vučić miniszterelnök-jelölt tárgyalásokat kezdeményezett vele a kormányalakítással kapcsolatban. Jovanović igent mondott Vučić meghívására, így a dolgok mostani állása szerint az LDP az új kormány része lesz. (Tanjug)

Botrányos alakuló ülés

Botrányba fulladt a parlament alakuló ülése, az ideiglenes elnöklő, Dragoljub Mićunović ugyanis félbeszakította azt, és hétfőre halasztotta a házelnök megválasztását. Erre a funkcióra egyébként egyetlenegy jelölt van, mégpedig Maja Gojković. A kormánypártok képviselői igen heves indulatokkal kommentálták Mićunović lépését, aki azzal indokolta a döntését, hogy a felszólalók nagy száma miatt ezzel akarta elejét venni a parlamenti munka obstrukciójának. (Tanjug, Beta)

Čanak és Šešelj kézfogása

A parlament múlt pénteki alakuló ülésén a képviselőházban találkozott egymással az egykori két ősellenség, Nenad Čanak és Vojislav Šešelj. A két politikus kezet fogott, majd Šešelj megállapította, hogy Čanak még él, mire a vajdasági politikus azt válaszolta, hogy úgy látszik, Šešeljt kidobták a börtönből. (B92)

Minden harmadik képviselő belgrádi

Az RTS tudósítása szerint az új parlamentben minden harmadik képviselő belgrádi lakos. A 250 fős testület tagjai közül 82-en élnek a szerb fővárosban, pedig Belgrád az ország lakosságának 23 százalékát teszi ki. (RTS)

Fontos évek előtt állunk

Aleksandar Vučić miniszterelnök-jelölt kijelentette, hogy az új kormány programjának fókuszában a gazdaság és az életminőség javítása áll majd. Ugyancsak prioritással bír majd az ország és a régió stabilitása, az igazságügyi rendszer (újabb) megreformálása, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc, az oktatás- és az egészségügy. Vučić úgy látja, az ország jól teljesít, az idén 2,3 százalékos gazdasági növekedésre számít. (Fonet)

Legija fenyegetődzése

Milorad Ulemek Legija, a zimonyi klán és a különleges rendőrségi egység volt tagja azzal vádolta meg Čedomir Jovanovićot, hogy a 2000. évi fordulat után valójában minden nagyobb bűncselekménynek részese volt. Szerinte a liberális politikus áll számos alvilági leszámolás hátterében, s ezért szomorú vége lesz. (Kurir)

Visszafizetve

A szerb állam 14 év alatt fizette vissza a polgároknak a kilencvenes években jogtalanul elvett bankbetétjeik teljes összegét. Ez a kártérítés összesen 4,2 milliárd eurót tett ki. Az egykori károsultak közül azonban mintegy 600 000-en már nem élhették ezt meg. (Večernje novosti)


A nyitókép Corax karikatúrája, mely a Danasban jelent meg

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..