Egy kis fesztiváltörténet

A sikertörténet 1913-ban kezdődött. Giuseppe Verdi születésének századik évfordulóján a mester leglátványosabb operáját, az Aidát vitték színre. Az ötlet egy sörözőben pattant ki Giovanni Zenatello, az akkor már nemzetközi hírnevet szerzett tenor fejéből, s az asztalnál ülő világhírű karmester, Tullio Serafin és Ottone Rovato is nagy lelkesedéssel szőtte tovább a perspektivikus tervet. A bemutatón természetesen zsúfolásig megtelt a nézőtér, az illusztris vendégek között említhetjük Boito, Puccini, Mascagni és Franz Kafka nevét.

A Veronai Aréna 1778-ban…

A monumentális, látványos díszletekkel gazdagított előadásban Radames szólamát természetesen az ötletadó tenor énekelte, a címszerepben a dalmáciai származású neves szoprán, Ester Mazzoleni lépett fel, a pulpituson Tullio Serafin állt.

Zenatello nevét még egy operatörténeti eseménnyel is együtt emlegetik, 1947-ben az ő tanácsára kapta meg Veronában Ponchielli Gioconda címszerepét a szopránlegenda, Maria Callas, aki ezzel az alakítással indult el a világhír felé.

A kiváló akusztikájú színhelyen a világ legnagyobb művészei léptek fel, s az előadás-sorozatokat csupán a világháborúk szakították meg. Az idén a 99. évadot tartják, s a szervezők igencsak készülnek a jövő évi, centenáriumi eseménysorozatra.

…és 2022-ben

A tágas tér egyébként nem csupán opera-előadásoknak adott otthont. 1961-ben itt forgatták a Barabás című olasz történelmi film grandiózus cirkuszjelenetét, Anthony Quinn-nel a főszerepben.

A fesztivál igencsak kiterjedt szervezőmunkát igényel, ennek háttereként 1998-ban alakult meg a Veronai Aréna Alapítvány. A szervezet ars poeticája nagyon rokonszenves, nem a maximális profitszerzésre törekszik, hibátlan minőségű előadásaival az egyetemes operakultúrát és Verona városát kívánja szolgálni.

Az opera-seregszemle az elmúlt száz esztendő alatt a legrangosabb operarendezvények sorába lépett, és jóllehet a nézőtér — biztonsági okokból — „csak” 15 000 főt tud befogadni, a jegyeladással a szervezőknek nincsenek igazán gondjaik. Az operaszerető s a látványosságokat kedvelő közönség körében egy rituálé is kialakult: a közönség gyertyagyújtással köszönti a helyszínt s a művészeket. Ez a szokás egyébként már más szabadtéri rendezvényeken is elterjedt.

Személyes élmények

A Veronai Aréna épülete felé haladva már az utcán is a zenéé volt a főszerep. Egy gordonkás játszott az árkádok alatt, előtte méretes plakátra tűzte a pontos műsorát. Ha jól emlékszem, Bach művei vitték a prímet, de Beethoven, Fauré és a spanyol Cassadó opusai is szerepeltek a jelzett repertoáron. Nem messze tőle egy hárfás adott elő népszerű darabokat, a két zene összeolvadt a tömeg zajával.

Huszonhét év után ismét beléphettünk az arénába, s ez alkalmat adott egy kis nosztalgiázásra is. 1995-ben Franciaországba vitt az utunk feleségemmel és kisebbik fiammal, Ambrussal. Olaszországban megálltunk Veronában, és nagyon szerettünk volna egy előadásra jegyet szerezni az arénába. Az árakat nem a magyar pénztárcákhoz szabták, segítségünkre Marton Zoltán barátom, a világhírű énekes, Marton Éva férje sietett. Megadta Éva telefonszámát, akivel meg is beszéltem a találkozót. A művész aznap nem szerepelt, és kedvesen ránk szánta a délelőttjét. Végigvezetett az aréna zegzugos kulisszái között, majd a titkárságon kért tiszteletjegyet számunkra. Közös programunkat egy igazi olasz fagylaltozóban fejeztük be, ahol Éva — talán otthon lévő gyermekei lebegtek szemei előtt — fiamnak egy ebédnek is beillő fagylaltkölteményt rendelt.

A világhírű helyszín belső tere

Aznap este Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című két egyfelvonásos operáját játszották. Már jóval az előadás kezdete előtt elfoglaltuk helyünket, és megilletődve figyeltük az érkező közönséget. A publikum elég vegyes szerelésben jelent meg, az előkelőbb helyeken szmokingban feszítettek az urak, a színpadtól távolabb eső részeken az ünnepi öltözék igencsak ritka volt. Lassan sötétedett, mi is meggyújtottuk az említett gyertyákat, majd elkezdődött az előadás.

A szereposztás ragyogó volt, Santuzzát Giovanna Casolla alakította, talán érdekes róla megemlíteni, hogy Torinóban Bartók A kékszakállú herceg vára női főszerepét is elénekelte. Turiddút Giorgio Merighi alakította, a híres tenor 2020-ban hunyt el. Alfio figuráját Bruno Pola személyesítette meg, őt kora legkiválóbb baritonjai között tartották számon. Polára Leoncavallo művében Tonio szerepét bízták rá, partnere a neves tenor, Nunzio Todisco volt, sajnos Nedda alakítóját nem sikerült kibogoznom, a neve naplómban olvashatatlan. Az előadás természetesen életre szóló élmény volt nekem és feleségemnek, a fiam közepesen élvezte az esti procedúrát.

Az idei szezon június közepén kezdődött, s a műsorok fókuszában a híres rendező, Franco Zeffirelli életműve áll, négy korábbi rendezésének, a Carmennek, az Aidának, a Traviatának és a Turandotnak tapsolhat a közönség.

A Csermák család 1995-ben