Énekóra Simon Bogival

Mit csinálnak ma a fiatalok általában, ha van egy kis szabadidejük? Interneteznek! Mindenki azt nézi meg a világhálón, amire éppen kedve van. Vannak akik az e-mailjeiket, van aki a ,,kommenteket'' és van, aki olyan oldalakra látogat, amelyeknek érdekli a témája. Ez történt velem is: teljesen belemerülve olvasgattam a számomra érdekesebbnél érdekesebb színházi oldalakat. Míg egyszer csak ezt láttam: ,,...az idén 5. alkalommal szervezzük meg a bajai musical tábort...''
Mondanom sem kell, majd kiugrottam a bőrömből, hisz nagy álmom volt mindig is, hogy elmenjek egy ilyen táborba. Azonnal írtam egy e-mailt a tábor szervezőjének, Ottmár Attilának, lebeszéltem vele a részleteket. Persze voltak kisebb fennakadások, de mivel szerencsére vannak Baján nagyon jó ismerőseink, ezért el tudtuk intézni az ott alvást is. Mivel július 12-én (hétfőn) reggel 8-kor kezdődött a tábor és nagyon korán kellett volna indulni, hogy időben oda is érjek, ezért úgy döntöttünk szüleimmel, hogy már vasárnap Baján alszom.
A tábor programjai nagyon szorosak voltak. Egymást követték a beszédtechnika órák Jaszenovics Ginával, a délelőtti és délutáni táncórákat Láng Barbara, Weidinger Yvette és Agócs Nóra tartották, az énekórákat Pethő Dorottya, Simon Boglárka, Vágó Zsuzsa és Bozsik Patrik vezették, a drámaórákon pedig Ottmár Attilával randevúztunk. Az ebédszünet olyan rövid volt, hogy éppen csak bekaptuk a porciónkat és máris indulhattunk vissza a táborhelyre, mert kezdődtek a délutáni foglalkozások.
Eleinte csak néztem, mint a moziban (hiszen egy összeszokott társaságba nehéz beilleszkedni), ám a második naptól már nagyon jól éreztem magam. Olyan emberekkel találkoztam és ismerkedtem meg, akiknek a gondolkodásuk hasonlít az enyémhez. A tábor végére olyan barátságokat kötöttem, amelyek nem fognak egykönnyen elszakadni. Rengeteget nevettünk, buliztunk és tanultunk.
A 31 táborlakó egy hét leforgása alatt három koreográfiát tanult meg, ami már magában nem kevés, viszont a vállalkozóbb szelleműek akár egy-egy musical dalbetétjét is előadhatták a vasárnap esti záróműsoron. Így nem csoda, hogy minden nap szakadt rólunk a veríték és 4-5 liter vizet is megittunk. Ahogy az ottaniak egy része mondaná: ,,Igazi fogyi tábor volt.''
A hét elején még úgy tűnt, hogy soha sem lesz a koreográfiákból semmi, viszont a rengeteg gyakorlás meghozta a gyümölcsét: vasárnap szinte hibátlanul (a színházban nincsen tökéletes) eltáncoltuk a Macskákból a Karminca dalt, a Tánckarból a One jelenetet, és a Copacabanara betanult koreográfiákat. A közönség emellett még 11 musical részletet hallhatott.
A táborzárás sokakat könnyekre fakasztott. Mindenki kapott egy-egy névre szóló emléklapot, melyen rajta van a vezetőknek az aláírása. Egy biztos: ez a tábor feledhetetlen marad mindannyiunk számára. Azzal az idézettel zárom ezt a kis beszámolót, amely az Emléklapon van:
,,A színház nem földi színtér! A színház: menedék.
Csodák világa. Veled ott minden megtörténhet.
Meghalhatsz. Újjászülethetsz.
A színház: szerelem. Örökké tartó láz!''