home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Olasz győzelem, dán dráma
Tóth Tibor
2021.06.18.
LXXVI. évf. 24. szám
Olasz győzelem, dán dráma

Olasz győzelemmel kezdődött a sorrendben 16. labdarúgó-Európa-bajnokság, melyet a kontinens tizenegy városában tartanak. A közvéleményt azonban leginkább a Dánia—Finnország skandináv rangadó foglalkoztatja még mindig, mely kis híján tragikus véget ért.

A mérkőzés 43. percében a dánok középpályása, Christian Eriksen hirtelen összeesett a pályán. Finn játékos nem volt a közelében, furcsán mozgott, majd arccal előre, a fűre esett, amikor labdát kapott. Az orvosok azonnal a segítségére siettek, a dánok csapatkapitánya, Simon Kjaer pedig félretolta Eriksen nyelvét, így szabaddá téve a légutakat, megelőzve, hogy a földön fekvő játékos lenyelje a nyelvét. Az Inter futballistáján szívmasszázst alkalmaztak, sikeresen újraélesztették, és a stadion elhagyásának pillanatában készített fotón látható, hogy Eriksen kezét a homlokára tette, tehát magához tért. A lapzártakor kapott információk szerint a dán játékos a körülményekhez képest jól érzi magát, beszélget szeretteivel, és buzdítja csapatát, hogy a finnek elleni minimális vereség után se adják fel, és küzdjenek tovább a tornán. Az UEFA a mérkőzés azonnali folytatása mellett döntött, így a tragikus eset után bő másfél órával újra kifutott a gyepre a két válogatott. A mentálisan padlón lévő dánoktól már az is elismerést érdemel, hogy vállalták a mérkőzés lejátszását, az pedig egyenesen csodaszámba ment volna, ha ilyen állapotban megnyerték volna a találkozót. Ehhez megvolt a lehetőség, hiszen 0:0-s állásnál Højbjerg büntetőjét védte az egész mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtott Hrádeczky, de ez volt az a mérkőzés, ahol a történtek után már nem a futball volt a legfontosabb. A B csoport másik mérkőzésén a torna egyik favoritjának számító belgák, a sérült De Bruyne nélkül is, 3:0-ra verték a még nem teljesen kész csapat benyomását keltő Oroszországot.


Az Eb eddigi legjobb meccsét a holland—ukrán (3:2) összecsapás hozta (Forrás: YouTube)

Az A csoportban kiválóan rajtoltak az olaszok, miután a második félidőben rést találtak a törökök védelmén, és háromgólos győzelmet arattak. Sporttörténelmi pillanatnak is részesei lehettek mindazok, akik megtekintették az összecsapást, korábban ugyanis még sosem fordult elő, hogy egy Európa-bajnokság első találata öngól legyen. A török Demiral valószínűleg nem örül annak, hogy neve ily módon kerül be az Eb-k történelmébe… A csoport másik mérkőzésén Svájc kiengedte kezéből a győzelmet a legutóbbi Eb meglepetéscsapata, Wales ellen. A második félidő elején Embolo vezetéshez juttatta Svájcot, ám ezután Vladimir Petković játékosai visszahúzódtak saját térfelükre, a pontrúgásokban erős Wales pedig egy kis szöglet után Moore révén fejjel kiegyenlítette az állást.

A C csoportot Észak-Macedónia és Ausztria párharca nyitotta, mely előtt az volt a kérdés, melyik ország válogatottja szerzi meg első győzelmét az Eb-k során, a harmadik kontinensbajnokságukon pályára lépő osztrákok vagy az újonc észak-macedónok. A mérkőzést az osztrák cserejátékosok döntötték el, miután 1:1-es állásnál előbb Michael Gregoritsch, majd Marko Arnautović is Sztole Dimitrievszki kapujába talált, és Ausztria 3:1-es győzelmet aratott. A holland—ukrán mérkőzés az Eb eddigi leggólgazdagabb és legjobb párharcát hozta. A kétgólos előny birtokában a hollandok megnyugodtak, az ukránok néhány perc alatt két szép góllal egyenlítettek, amire a hollandoknak volt még válaszuk, és 3:2-re nyertek.

A D csoport nyitómeccsén megismétlődött a 2018. évi világbajnokság egyik elődöntője, melyet akkor Horvátország hosszabbításban nyert meg Anglia ellen. A horvátok a döntetlen megőrzésének szándékával léptek pályára, és az első félidőben szinte egyáltalán nem veszélyeztették az angol kaput. A folytatásban a horvátok többet birtokolták a labdát, de gólt, Sterling révén, az angolok lőttek, és ezzel megszerezték a teljes zsákmányt. Az angoloknál a hajrában beállt Jude Bellingham, aki 17 évesen és 349 naposan minden idők legfiatalabb, Európa-bajnokságon pályára lépett játékosa lett.

A magyar válogatott lapzártánk után Portugália ellen mutatkozott be az Eb-n. Marco Rossi csapata szombaton Franciaországgal mérkőzik szintén a Puskás-stadionban.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..