Ezen a napon végezték ki (kilencedikként) a magyar forradalmat és szabadságharcot orosz túlerővel leverő császáriak 1849-ben Aradon Nagysándor József honvéd vezérőrnagyot. Egyikét az aradi tizenhárom mártír honvédtábornoknak.
„Nagyvoltál névre nagy bajnoki szivre hazádhoz. Nagylelked bűn volt törpe bakóid előtt! S bossuúja meg a bitort a gyalázat mélyire dobta, trónoknál magasabb fényre emelte dicsed.” (Megörökíttetett a nagyváradi polgárság által)
Arad — 2016. október 1.
Múltvallató jegyzetünk fotóin keresztül nemcsak az 1804. október 17-én született, dicső emlékű katonatiszt szülővárosába (a partiumi Nagyvárad-Olasziba, ahol a mai krónikát nyitó ajánlót is fellelhettük anno kőbe vésve), de Nagysándor József diákéveinek egyik színhelyére (Ceglédre), illetve a foglyul ejtett, majd később Aradon kivégzett honvédtábornokok egyik utolsó állomáshelyeként nyilvántartott békési város (Gyula) terére (Honvédtiszti emlékhely) is teszünk most egy virtuális, honismereti kirándulást.
Nagyvárad-Olaszi — 2008. augusztus 8.
Cegléd — 2023. május 2.
Gyula — 2022. szeptember 30.
Végezetül pedig Aradra, a Szabadság-szoborhoz.
Arad — 2016. október 1.
Ez utóbbi monumentális alkotást Zala György (1858—1937) szobrászművész készítette. 1890. október 6-án lett felavatva, 1925-ben pedig — nevezetesen a rongálások megakadályozása céljából már két évvel korábban bedeszkázott emlékművet — hatályos kormányrendelettel eltávolították. A történelem mindennemű viharaival dacoló alkotás megmentésére, érdemi felújítására, majd pedig újraavatására kemény évtizedeket kellett várni.
Fényképezte: Martinek Imre