Ezen a napon született 1851-ben Kolozsvárott Ditrói Mór (1915-ig Himmelstein Móric) magyar rendező, színházigazgató, színész. A kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, a Vígszínház alapító igazgatója, az Országos Színészegyesület örökös díszelnöke.
Budapest, XIII. kerület /Újlipótváros/ — 2023. január 20.
Meghatározó tanárai a színitanodában Szigeti József és Paulay Ede voltak. Az 1874-ben indult pályájának fontosabb állomáshelyei (Kolozsvár, Arad, Kassa, Debrecen, Szeged, Nagyvárad, Sopron, Székesfehérvár, Veszprém…, végül pedig Budapest) között Szabadka is szerepelt.
Rendezőként:
„…jellemzője volt többek között az is, hogy kiiktatta a külsőséges színészi eszközöket, a színpadias deklamálást; rendezői utasításai között gyakran szerepelt, hogy mit nem szabad csinálni. A természetes beszédre törekvés és a játszott alakok pszichológiailag hiteles ábrázolása már fiatalkori rendezéseinél is megmutatkozott. Nem elméleti szakember, hanem ösztönös rendező volt. Fontosnak tartotta a társulat összjátékát és egységes stílusát; ennek érdekében nem félt szakítani az évtizedes hagyományokkal. A színészeknek a legváltozatosabb szerepeket adta, tekintet nélkül korábban már elért pozíciójukra. Nagy hangsúlyt helyezett a tiszta, érthető színpadi beszédre; gyakran a nézőtér különböző helyeiről ellenőrizte, hogy érthető-e minden szó és szóvég.” (Külső hivatkozás: Wikipédia)
Budapest, XIII. kerület /Újlipótváros/ — 2023. január 20.
Ditrói Mór 1945. február 16-án hunyt el Budapesten.
Fényképezte: Martinek Imre