Ezen a napon hunyt el 1869-ben Pesten Gubicz András, a magyar mezőgazdasági gépgyártásban jeleskedő jászsági gépész, feltaláló.
Budapest, Belváros — 2022. december 27.
1820. október 20-án született a Szolnok vármegyei Tarna-parti faluban, Jászjákóhalmán.
„A szegény földműves családból származó Gubicz Andrást az elemi iskolai, valamint a kovácsmesterség alapismereteinek elsajátítása szülőfalujához kötötte. Ezután elszegődött kovácsinasnak, majd a tanoncévek után Jászjákóhalmán nyitott műhelyt, közben elvégzett Pesten egy gyógykovács tanfolyamot, hogy ezzel is szélesebb körben tudja földijei parasztságát szolgálni. Már kora ifjúságától fogva a paraszti gazdaság, a földművelés legfontosabb munkaeszközei, elsősorban az eke és szántás gépei, eszközei érdekelték. Ilyen irányú érdeklődésének kielégítésére azonban falujában nem nyílott lehetőség, ezért feleségével, élete párjával Pestre költözött, ahol nagyhírű kovács és lakatos mesterek üzemeiben bontakoztatta rátermettségét.”
(Külső hivatkozás: technika.gmgi.hu)
1865-ben Pesten gyárüzemet alapított, melyben mindenekelőtt az ekegyártásra helyezte a hangsúlyt. A termék pedig nemcsak Magyarhonban vált közkedveltté, de a londoni és a párizsi világkiállításon is díjazták.
Fényképezte: Martinek Imre