Ezen a napon hunyt el 1986-ban Budapesten dengelegi és csokalyi Fényes Szabolcs Erkel Ferenc-díjas, magyar zeneszerző.
„Mindenkinek van egy álma...”
Budapest, Farkasréti temető — 2023. január 5.
1912. április 30-án született Nagyváradon. Zeneszerzői szándékát, melyet már tizenkét évesen megfogalmazott, édesapja maradéktalanul felkarolta. A család a Nógrád vármegyei Rátság városkába költözött, ahonnan a gyermek Szabolcs előbb Balassagyarmatra, majd pedig Budapestre utazgatott tanulmányait végezvén. Első színházi sikerét 1931-ben érte meg a Maya című jazzoperett bemutatójával.
Berlini alkotóévei után 1935-ben hazatért, és számtalan színdarab, film, sláger szerzője lett. Itthoni sikerei mellett külföldön is elismerték dalai szépségét, így az ünnepelt operaénekes, Mario Lanza is beleszeretett dalaiba. A zeneszerző opusában 45 színpadi alkotás, 131 film, illetve több mint 700 dal található. Fényes Szabolcs művei ma is népszerűek.
(Külső hivatkozás: Wikipédia)
Földi nyughelye Budapesten, a Farkasréti temetőben van. Nevét a könnyűzenei alkotótevékenységet elismerő Fényes Szabolcs-díj viseli.
Fényképezte: Martinek Imre