Oktatási körséta

Oktatási körséta

Munkatársai kíséretében Zentára látogatott Deli Andor tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár. A városházán Ceglédi Rudolf polgármesterrel aláírták a két tannyelvű oktatási programról szóló megállapodást, majd az újságírók kíséretében megtekintették a kaszárnyát, ahol a közeljövőben az egészségügyi középiskola is helyet kap.

A tartományi kormány 2010 óta támogatja azt a projektumot, amelynek segítségével hat vajdasági általános, a zentai gimnáziummal együtt pedig most már három középiskolát sikerült bekapcsolnunk bilingvális oktatásba — magyarázta Deli Andor. — Lehetőséget szeretnénk adni a diákoknak, hogy ne csak tanulják az angol nyelvet, hanem olyan szakismereteket is elsajátítsanak angolul, amelyeket később, a további tanulmányaik során vagy a munkahelyükön alkalmazhatnak. Az érdeklődő fiatalok nemcsak versenyképes tudást szerezhetnek, hanem jobban megfelelhetnek az egyre szigorúbb piaci elvárásoknak is. A program bővítésével fokozatosan felszámoljuk azt a hiedelmet, hogy ez a képzésforma csak egy bizonyos réteg számára elérhető. Abban bízunk, hogy pár év múlva olyan hálózatrendszert tudunk felmutatni, amelyben az általános és középiskolák mellett akár az óvodák is megjelennek. A titkárságunk logisztikai és anyagi hátteret biztosíthat ezeknek az iskoláknak, segítséget kínálunk a tanárok felkészítésében, támogatást a szükséges taneszközök és felszerelés vásárlásához.

A Zentai Gimnázium, amely tavaly önerőből indította be ezt a képzési formát, az önkormányzat és a tartományi oktatási titkárság közötti együttműködési megállapodás aláírásával hivatalosan is részévé vált a programnak. Az intézmény egyedülálló a projektumban részt vevő középiskolák között, mert a két tannyelvű oktatás szerb—angol, illetve magyar—angol nyelven valósul meg. Ez a lehetőség vonzóbbá teheti a középiskolákat a diákok körében, ami manapság nagyon fontos, hiszen szinte mindenhol csökken a beiratkozók létszáma. A Zentai Gimnáziumban jelenleg a kémiát, a matematikát, az informatikát és a testnevelést tanítják angolul is.

Katonai étkezőből tornaterem

A zentai kaszárnya egy része 79 év után tavaly került vissza a község tulajdonába. Természetesen azonnal megkezdődött a találgatás, mire használják majd a létesítményt. A nemrégiben megszületett döntés értelmében a volt katonasági épületekből négyet az Egészségügyi Középiskola kap meg, de jut hely a Történelmi Levéltár és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szükségleteire is.

Miután Deli Andor tartományi oktatási titkár és Ceglédi Rudolf polgármester a munkatársaival körbejárta a rendkívül elhagyatott állapotban lévő objektumokat, Nagy Abonyi Zoltán igazgató elmondta, a költözéssel régi álmuk teljesülhet.

— 2003-ban, amikor újraalakult az egészségügyi középiskola, a Zentai Gimnázium épületébe kerültünk, ahol a Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola is működik. Azonnal láttuk, szűkösen leszünk, de nem volt jobb megoldás. Mi már korábban kiszemeltük a laktanyát, mert közvetlenül a kórház mellett van, de meg kellett várnunk a hivatalos visszaszármaztatást. Komoly tanulmányban dolgoztuk fel, milyen hátrányok jelentkeznek, ha egy épületben három híres, jól menő középiskola működik. Elegendő, ha csak a szaktantermek hiányát, a fejlődés lehetetlenségét említem, hiszen ez a helyzet egyik intézménynek sem kedvez.

Miután ebben az iskolaévben is kiderült, hogy a Tisza mentén az egészségügyi szakközépiskola a legnépszerűbb, szeretnénk új szakokat nyitni. Itt lehet saját könyvtárunk és informatikatermünk, és annyi tantermet, szaktantermet, laboratóriumot tudnánk kialakítani, amennyi a gördülékeny, színvonalas oktatás megszervezéséhez elengedhetetlen. A tornatermet viszont a volt katonai ebédlőbe, népszerű nevén, a kantinba tervezzük.

Az igazgató úr előrebocsátotta, bíznak a közösségi összefogásban. Ahhoz ugyanis, hogy az egészségügyi középiskola négy év múlva elfoglalhassa új helyét, községi, tartományi és köztársasági támogatásra egyaránt szükségük lesz, valamint külföldi pályázatokat is meg kell nyerniük. Az első lépés a tervek elkészítése, majd az épületek felújítása, átalakítása következik, a folyamat pedig a legmodernebb tanfelszerelés beszerzésével fejeződik be.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Oktatási körséta
Bánáti Újság
Oktatási körséta
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink