Sokat vitázhatnak még a politikusok és a tudósok azon, hogy mit tehet az emberiség, illetve hogyan szervezhető meg, hogy valóban tegyen is valamit, összehangoltan, szervezetten, mert az „egyéni” akciók nem sok eredménnyel kecsegtetnek.

Hozzáértők szerint elérkezett az idő, hogy a városfejlesztés területén is felkészüljünk az éghajlatváltozás általi kihívásokra. Mindenki azt jósolja, hogy az okosvárosoké a jövő. De vajon milyen lesz majd a jövő városa? A holnap metropoliszainak úgy kell kielégíteniük a lakosság növekvő igényeit, hogy közben élhetőek maradjanak. Ez furcsán, talán banálisan és túl egyszerűen hangzik, de nyilván nehéz lesz „megalkotni”. Állítólag az úgynevezett szivacsvárosok lehetnek a megoldás. Az extrém időjárási körülmények okozta kihívásokra ez lehet a válasz?

Ma már a városlakók vannak többen. 2018-ban a világ lakosságának 55 százaléka élt városokban. Az ENSZ által közzétett egyik jelentés szerint ez az arány 2050-ig elérheti a 68 százalékot. Saját városainkban is tapasztalhatjuk, hogy romlik a levegő minősége, csökken a zöldfelületek nagysága, a vízgazdálkodás problémája is mind nagyobb kihívás. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy világszinten az édesvíz 70 százalékát a mezőgazdasági termelés emészti fel. Hozzáértők kongatják a vészharangot, hogy a legnagyobbak, Kína, India és az USA fenntarthatatlan módon gazdálkodnak a vízzel. Bizonyos becslések szerint 800 millió vagy akár 1 milliárd embertársunk él úgy, hogy nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű és tisztaságú víz, mely valójában egy egyszerű vegyület, de az élet alapja.

A szivacsváros-elképzelés egyfajta tudatos városfejlesztési koncepció eredményeként jött létre. Az elgondolás alapja, hogy egy megfelelő vízelvezető infrastruktúra kialakításával a növények vízmegkötő képességét is felhasználnák. Az éghajlatváltozás egyre erősebben érezhető negatív hatásai miatt már konkrét próbálkozások vannak. A berlini városfejlesztők például már javában gondolkodnak a szivacsváros-koncepció gyakorlati alkalmazásán.

A jövőben azt tervezik, hogy a betonnal való felszíni burkolást megszüntetik, a közterületeket, szabadon maradó felületeket pedig fokozatosan cserélnék le speciális vízáteresztő anyagokra, egyfajta szivacsra.

A szivacsváros koncepciójára állítólag Kínában is nyitottak. Ott is rájöttek, hogy a betonnal beépített területek valójában gátolják a víz természetes elvezetését. A szivacsvárosok fejlesztéséről a kínai kormány még a 2012. évi pekingi árvíz után döntött. Berlinhez hasonlóan ott is esőkertek és zöldtetők építésével szeretnék visszaállítani a városok „természetes képességét” az esővíz elvezetésére.

Az ilyen településtípusok egyelőre még nem elterjedtek, mégis egyre többet hallani arról, hogy egyes városok fontolgatják a koncepció bevezetését. Valójában viszont csak egy régi, már kipróbált modell egyfajta újragondolásáról beszélhetünk, hiszen köztudomású, hogy a világ más-más tájain egymástól függetlenül már évezredekkel ezelőtt okosan tudtak gazdálkodni a vízzel. A Nílus völgyében virágzó kultúra alakult ki, az ausztrál erdőtüzek következtében pedig láthatóvá váltak az őslakosok 6600 évvel ezelőtt épített csatornarendszerei. Ha nincs a felhalmozott tudás, lehet, hogy mi sem (és a városaink sem) volnánk okosabbak, mint a sok ezer évvel ezelőtt élt elődjeink.