A verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület május utolsó napján ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját.
A Szent Gellért püspök és vértanú templomban hálaadó szentmisét szolgáltattak, majd a jubileumi ünnepi műsort a Millenium központban tartották meg. Lantos Lajos, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Versec önkormányzata nevében Lepir Miroslav, oktatással megbízott tanácstag is üdvözölte az ünneplő közösséget.
Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke mondott ünnepi beszédet.
A verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület jubilemán felolvasták dr. Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének a levelét. Az ünnepségen a házigazdákon kívül felléptek a romániai Detta és az ürményházi magyar műkedvelők, valamint a verseci Laza Nančić szerb művelődési egyesület néptáncosai.
Az eseményről szóló beszámolót lapunk június 11-ei számában olvashatják.
Fotók: Kónya-Kovács Otília