Nyitottság és színes játékrend

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Nyitottság és színes játékrend

- Szabó Attila fotójaNemrégiben ünnepelte meg fennállásának 35. évfordulóját az Újvidéki Színház. Az intézménynek - amellett, hogy rendszeresen fellépnek a magyarlakta nagyobb vajdasági városokban és a tájolást sem hanyagolják el - nagyon jó kapcsolatai vannak a magyar színházi élettel, az...

- Szabó Attila fotója

Nemrégiben ünnepelte meg fennállásának 35. évfordulóját az Újvidéki Színház. Az intézménynek - amellett, hogy rendszeresen fellépnek a magyarlakta nagyobb vajdasági városokban és a tájolást sem hanyagolják el - nagyon jó kapcsolatai vannak a magyar színházi élettel, az anyaországival és a határon túlival egyaránt. A neves rendezők szívesen vállalnak náluk munkát, de a társulat is sokat utazik, Užicétől Budapesten át Bukarestig sok helyen tapsoltak már az előadásaiknak. László Sándort, az Újvidéki Színház igazgatóját, a Színművészeti Akadémia osztályvezető tanárát beszélgetésünk kezdetén néhány általános ismertetőjegy felsorolására kértem.
- Az Újvidéki Színház arculatának az alakításában nagy szerepe van annak a közegnek, amely befogadja a műsorunkat. A nyitottság nagyon jellemző ránk, és ez magában foglalja azt is, hogy a pillanat pulzusán tartjuk az ujjunkat. A játékrendünk nagyon színes, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy rétegszínház legyünk. Nem tudunk csak kortárs, alternatív, klasszikus, esetleg zenés színházat művelni, merthogy kevesen vagyunk. Budapesten könnyű ilyen vagy olyan színházzá válni, mert van kétmillió magyar, és mindegyik megtalálja a maga közönségét. Nálunk ugyanazoknak a színészeknek egyik este Rocky Horror Show-t kell játszaniuk, másnap Bernarda Alba házát, utána meg a Portugált, és nem is akármilyen színvonalon!
* Az Újvidéki Színház megalakításakor volt egy elképzelés, amely az évtizedek során jelentősen módosult.
- Városi kamaraszínháznak indult, főleg kísérletező jellege volt. Minket viszont szorongatnak az események, a helyzet, amelyben élünk, ezért a különböző rétegek megszólítása mellett például a tájolást is fel kell vállalnunk. Azt hiszem, ez egészen jól megy ennek a társulatnak! Ezek a színészek egyik napról a másikra szinte felismerhetetlenné válnak, minden műfajban remekül megállják a helyüket.
* Ez azt jelenti, hogy a színház kiheverte a háborús ''vérveszteség”-et?
- Igen. Volt egy nagy érvágás, amikor a komplett középgeneráció távozott nemcsak ebből a színházból, hanem az országból is. Akkor sokan gondolták, vége ennek a színháznak. Aztán olyan lelkes fiatalok vették át a helyeket, akiknek sikerült a színházat továbbvinniük. Pár évvel ezelőtt szintén néhány erős oszlopa távozott a társulatnak, akkor is sokan mondták, nincs tovább! Én nagyon büszke vagyok arra, hogy ez az intézmény, ha térdre kényszerítik is, mindig talált erőt magában a talpra állásra. Mindig rábukkan azokra a pozitív energiákra, amelyek felemelik, továbbviszik, új utak felé irányítják.
* Mivel az újvidéki magyarság előadásról előadásra nem tudja megtölteni ezt a színházat, a falain belül nagyon komoly közönségszervezés folyik, a tavalyi évadban pedig külön eszközöket sikerült szerezniük a tájolásra. Lesz-e folytatása ennek a kezdeményezésnek?
- Én úgy fogalmaznék, hogy az újvidéki magyarság meg tudná tölteni a színháztermet, de a szándék hiányzik. Azt mondják, senki sem próféta a saját hazájában, de mi megpróbálunk azzá válni. Az utóbbi években ez hellyel-közzel sikerül is, hiszen ritkán játszunk üres széksorok előtt. Valóban nagyon erőteljesen dolgozunk a közönségszervezésen, aminek az az eredménye, hogy minket sokan néznek vidékről. Lám, lám, például Kanizsán, Zentán, Topolyán, Becskereken, Becsén nem restek az emberek felöltözni, autóbuszra ülni, Újvidékre utazni, és megnézni az előadásainkat. Azt is állíthatom, hogy főleg a fiatalság a mi közönségünk, szerencsére, ők nagyon szeretnek minket.
Tavaly tulajdonképpen három színház, a szabadkai Népszínház magyar társulata, a Kosztolányi Színház és az Újvidéki Színház kapott lehetőséget a tájolásra. Egészen kis művelődési házakban jártunk az Orfeummal, a Portugállal és a Rózsa két illatával. Én nagyon örülök, hogy ez a program megvalósulhatott. Most viszont szomorúak vagyunk, hiszen az idén erre már nincs lehetőségünk, mert a tartományi vezetőségben változás történt, bizonyos tárcák élén az új emberek nem tartják támogatásra érdemesnek ezt a projektumot. Természetesen nem adtuk fel, igyekszünk megtalálni a módját, hogy továbbra is eljussunk a szórványba.
* Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az Újvidéki Színház egyik jellemző kezdeményezését, a lassan nemzetközi mozgalommá váló drámaíró versenyt is felkarolhatná már valaki.
- Igen, ennek az eseménynek a szerény támogatottsága nem igazán tart lépést a jelentőségével. Nem titkolt szándékunk volt a jó tollú embereket írásra ösztönözni, és ez sikerült is. Az utóbbi időben bemutattunk néhány olyan kortárs vajdasági magyar drámát, ami ennek a versenynek az eredménye: Verebes Ernő Teremtő hadjárat, Virág Gábor Hamlet halott, vagy Gyarmati Kata Hét nap a világ. Én ezt nagyon nagy eredménynek tartom, és picit csodálkozom azon, hogy mások csak tudomásul veszik, és nem törődnek vele. Például az a tartományi tárca, amelynek ezzel kellene foglalkoznia, meglehetősen szégyenlősen viszonyul hozzá.
* Az elhangzottak után meg merjem kérdezni, hogy áll a színház anyagilag?
- Nem szeretnék sem dicsekedni, sem panaszkodni. Az elmúlt néhány év tisztességes, tűrhető állapotokat teremtett. Nem mondhatom, hogy a semmiből csinálunk színházat, de azt sem, hogy dúskálunk a javakban. Olyan jó közepes bánásmódban részesülünk, a produkciókra és a bérekre - hol több, hol kevesebb problémával - megkapjuk az anyagi fedezetet, aztán ha ügyesek vagyunk, és van egy kis kreativitás bennünk, ebből már tudunk évadot csinálni.
* De a kisteremre például ráférne már egy alapos felújítás!
- Nemcsak a kisteremre, hanem az egész épületre! Néhány dolog történt az elmúlt tíz évben, ami apróságnak tűnhet, de nekünk fontos volt, amikor lekövezték az előcsarnokot, kicserélték a színpad deszkáit, befedhettük az átriumot, de azt gondolom, az intézmény ennél jobb sorsra érdemes. Az épület állagán a színház önerőből képtelen nagyobb javításokat végezni. Nem az irigység beszél belőlem, sőt, örülök annak, hogy a Tartományi Nagyberuházási Alapból jelentős ráfordítással művelődési házak épülnek-szépülnek. Jó lenne, ha valaki gondolna már ránk is, hiszen a vajdasági magyarság egyik meghatározó intézménye a miénk. Bízzunk benne, hogy ezeket a sorokat elolvassa valaki, és felkiált: ó, hogy ez eddig nem jutott az eszembe!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nyitottság és színes játékrend
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Nyitottság és színes játékrend
Irodalom
  • Hét Nap
  • 2018.04.10.
  • LXXIII. évfolyam 15. szám
Facebook

Támogatóink