home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
Nyári táborok a VM4K-ban
Szakáll Laura
2023.07.26.
LXXVIII. évf. 30. szám
Nyári táborok a VM4K-ban

A nyári szünidőben is számos táborral várja a gyerekeket a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ. A változatos foglalkozások sokat számítanak a családoknak, a szülők ugyanis fontosnak tartják, hogy gyermekeik tartalmasan töltsék a vakációt, a szórakozás és a kikapcsolódás mellett pedig ismereteiket is bővítsék.


A fotók forrása: VM4K

A Rajzolj mesterséges intelligenciával elnevezésű foglalkozássorozat alkalmával Vörös Csaba informatikatanár vezetésével a mesterséges intelligencia világát ismerhették meg a gyerekek. Ide a nyolc és tizenegy év közöttieket várták. A tizenkét és tizennégy évesek pedig A Vizualitás Modern Világa nevű táborban fejleszthették készségeiket.

— Van egy téli és egy nyári táborunk, mely során három-három tábort szervezünk — mutatott rá Kosányi Tamás, a VM4K munkatársa. Mint mondta, az egyik az informatikai, mely két korcsoportot ölel fel. — Nagyon nagy volt az érdeklődés. Olyannyira, hogy a kisebb csoportból egy második csoportot is indítani kellett, akkora volt a túljelentkezés, így az informatikai tábor két korosztályban, három csoportban valósul meg, negyvennyolc-negyvenkilenc gyerekkel. Csoportonként kétórásak a foglalkozások. 8-tól 15 óráig az informatikai terem tele van gyerekekkel. Kapnak uzsonnát is a kétórás foglalkozás közepén. Manapság nagyon felkapott, hasznos és komoly téma az IT-világban a mesterséges intelligencia. A VM4K táborának a tényleges témája a mesterséges intelligencia felhasználása a képalkotásban.

— Az idősebbek, a tizennégy—tizennyolc éves fiatalok a kamasztábor foglalkozásain vehettek részt. Az Egymás szemében — hogyan látok másokat és hogyan látnak mások engem? elnevezésű foglalkozások a társas kompetenciákat és a társismeretet fejlesztették — mondta dr. Klinovszki Andrea szakpszichológus. — Egy nagyon szép kis csapat gyűlt össze az öt napig tartó táborban. A táborról azt kell tudni, hogy azt a célt tűztük ki, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen barátkozni, egy kicsit játékos formában, de a társas kompetenciákat fejleszteni. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert ez egy olyan időszak, amikor a fiatal hoz egy nagyon fontos alapkövet a családból a személyiségét illetően, de minden egyéb kapcsolódás, a társadalomba való beilleszkedés, a társas identitásnak a kialakítása, hogy hogyan tud alkalmazkodni, fel tudja-e ismerni a saját értékeit, az nagyon sokszor a kortárscsoportoktól tükröződik vissza. Ők azok, akik tükröt tartanak a fiatalok elé. Az volt a célunk, hogy rámutassunk arra, hogyan tudnak másokra odafigyelni. A társak szempontjából próbáljuk a figyelmüket irányítani. Mindezt játékos és szórakoztató formában tesszük. Érzékenyítő program is lesz, érkezik valaki, aki valamikor kerekesszékes volt, most protézist visel, illetve egy látássérült, aki haladó szinten sportol. Arra is igyekszünk rámutatni, hogy vannak előítéletek, sztereotípiák.

— A legkisebbek az indiánok nyomába eredhetnek. Ezen a héten zajlik ugyanis a gyerektábor, ahol a hat és tizenegy év közöttiek az indián létforma hangulatát ismerhetik meg — fejtette ki Gyermán Andrea, a VM4K munkatársa. — Óriási volt az érdeklődés, két nap alatt betelt az 50 férőhely. Öt napon át 8 és 12 óra között az indiánokkal foglalkozunk. Nagyobb, illetve kisebb kirándulást is magában foglal az öt nap. Kilátogatunk a Bunford-ménesbe, ahol a gyerekek lovagolhatnak és állatokkal ismerkedhetnek, hiszen a lovak is az indiánokhoz kapcsolódnak. Az utolsó napon pedig elmegyünk az Öt Kenyér pékségbe, ahol a résztvevők egyedül készítik el az aznapi uzsonnájukat. Van a táborban sámándob-, valamint álomfogó-készítés, sátorállítás, mivel ez is az indián léthez tartozik. Lesz torna is az Active Kids munkatársainak irányításával. A képregények világát is megismerhetik a résztvevők.

A VM4K több korosztályt várt a nyári táboraiba. Július 17-e és 21-e között volt az informatikai, valamint a kamasztábor, a gyermektábor pedig pénteken ér véget.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..