Ezen a napon született 1839-ben Balatonfüreden füredi Keöd József hajóskapitány, szőlész, hajózási szakíró és színész. 1873 és 1887 között az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy utolsó (*más források szerint utolsó előtti) kapitánya.
Balatonfüred, Papsoka temető — 2023. augusztus 24.
Szülei egyházi pályára szánták, de ő más életre vágyott, és a színi pályára ment. Az életet jelentő deszkákon eltöltött évei alatt színészkedett Szegeden, Budán, Székesfehérvárott, sőt, még Szabadkán is. 1868 elején — miután atyja halálát követően, illetve édesanyja kívánságára megvált a színészettől és hazatért — községi jegyzővé választják, viszont a kötöttség helyett csakhamar újra a szabadabb életmódot választja. Ezúttal a tengereket. „...hozzáfogott a hajózási szakismeretek elsajátításához úgy az elméleti, mint gyakorlati téren is. Megtanulta a német nyelvet, hogy idegen szakkönyvekből is képezhesse magát, és e tárgyban szakmunkát is írt. 1872. október 26-án hajóskapitányi vizsgát tett, és hajózott a Dunán, a Tiszán, a Dráván, a Száván és a Balatonon is.”
1873-ban a Balaton Gőzhajótársaság Kisfaludy gőzösének kapitánya lett.
A Kisfaludy gőzös — M. Kiss József linómetszete; forrás: Ökoturisztikai Látogatóközpont, Badacsonylábdihegy — 2023. augusztus 26.
A hajózási főszezonok közötti időintervallumokban szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkozik. E téren egy találmánya, az egyszerűsített kettős működésű borsajtó, császári és királyi szabadalom lett. Jókai Mórral együtt részt vett a Balaton Egylet megalapításában.
(Külső hivatkozások: Wikipédia és *reformkor.hu)
Keöd József 1897. november 22-én hunyt el szülővárosában. Nyugvóhelye a balatonfüredi Papsoka (immáron felhagyott!) temetőkertben található.
Balatonfüred, Papsoka temető — 2023. augusztus 24.
Fényképezte: Martinek Imre