A ragaszkodás a szabad, független Magyarországhoz, a magyar nemzethez köt össze bennünket, magyarokat, generációról generációra, több mint ezer esztendeje – hangsúlyozta Novák Katalin.
A magyar köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán az Országházban emlékeztetett: a magyarokat a történelem arra tanította meg, hogy soha nem téveszthetik szem elől a haza érdekeit. A világot, az életet csak mi láthatjuk sajátosan magyar szemmel – mutatott rá.
Novák Katalin a díjazottakat méltatva kiemelte: tudományos eredményeik, művészi alkotásaik, közéleti szolgálatuk mögött ott munkál a hazájuk iránt érzett hűséges szeretet. Büszkén tekintünk Önökre és hálásak vagyunk azért, hogy szakmai rangot, hírnevet szereztek nemcsak maguknak, családjaiknak, de nekünk, az egész magyar nemzetnek.
A Kossuth-nagydíjat ifj. Sánta Ferenc, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész kapta. Kossuth díjat pedig Adamis Anna zeneszerző, Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész, Duba Gyula József Attila-díjas író, Kutas László szobrász- és éremművész, Mezei Gábor Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas koreográfus, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, Orbán János Dénes Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, Perényi Eszter Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Vitézy László Balázs Béla-díjas filmrendező és Záborszky Kálmán, Liszt Ferenc-díjas karmester kapott.
Az elismeréseket Novák Katalin magyar államfő, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke adták át.
Forrás: MTI