A nő szüntelen „ébren van”, éberen őrködik szerettei nyugalma, álma felett, gyermeke vagy párja, szülője betegágyánál, vagy ha gyermekét buliból várja haza.

Tavasszal éltető fényt áraszt a Nap, felmelegíti a fagyos földet, a levegőt. A nő, a családanya, a feleség, a gyermek, a testvér, a sógornő és a meny az otthon melegét tartja életben szeretetével, gondoskodásával. Tavasszal a természet a legszebb arcát mutatja: a nő mindennap szépítkezik, hogy szerettei, párja, kollégái szépnek, ápoltnak lássák. Igyekszik valamelyest palástolni az idő múlását...

A nyár és az ősz bőséges termést hoz. A nő gyermeket/gyermekeket szül, gondoz és nevel, félt és ajnároz. Az őszi gomolyfelhők mögül ő csalogatja elő a napsugarakat mosolyával, örökös jókedvével, segítőkészségével és megértésével.

A tél hideg, sötét és lehangoló. A nő ilyenkor fokozottan ügyel az otthon melegének és a szívekben pislákoló lángnak a megőrzésére, készül az ünnepekre, díszíti a lakást, kellemes környezetbe várja haza a szeretteit. Ösztönösen alkalmazkodik az évszakokhoz, mindig meglelve bennük a saját helyét és a feladatát. Mindemellett főz, mos, tereget, takarít, szülőértekezletekre jár, leckét néz át, kikérdezi a gyermekét, érezteti vele, hogy szereti. Férjének bájos szeretője, barátainak megbízható társa. Szülőjének tisztelettudó gyermeke, kollégáinak segítőkész támasza.

Igen, ez mind a Nő. Így, nagybetűvel. A Nő, aki erősebb a kétségbeesésnél, a betegségeknél, talán még a halálnál is. Legyőzhetetlen — amíg így akarja, amíg ő maga fel nem adja. Ilyennek teremtette őt a Mindenható, a szeretet és a békesség nagykövetének.

Talán nem túlságosan nagy kérés részemről a tisztelt férfi olvasóink felé, hogy becsüljék meg a Nőt, gyermekeik anyját, vágyaik tárgyát. Ne csak ezen az egy napon, hanem az év minden napján biztosítsák őt a szeretetükről, a tiszteletükről, hiszen ez az, ami a nőt Nővé teszi — a szeretett férfi mellett érzett biztonság. Becsüljék meg!