Nosztalgikus lapszéljegyzet a Vajdaság kincsei és az Úton — itthon kapcsán
2021.01.21.
LXXVI. évf. 3. szám
Nosztalgikus lapszéljegyzet a Vajdaság kincsei és az Úton — itthon kapcsán

Remélhetőleg senki sem fogja rossz néven venni, ha ilyenkor, szaturnáliák táján erőt vesz rajtam a bukolikus hangulat, és az eklogák hangján szólalok meg. Radnótitól a Lapszéli jegyzet Lukácshoz ilyenkor kötelező olvasmányom. Fáradozásomért jutalmul Radnótitól, az Eclogák és a Razglednicák költőjétől a Nem tudhatom… sorait olvashattam az Úton — itthon hasábjain. Mindkét kiadvány minden képe és leírt betűje megszólít, és az otthon pótolhatatlan élményét árasztja.

Ez vonatkozik a tájakra, házakra, templomokra és mindenekelőtt az emberekre, akikkel a két értékes kiadványt lapozva találkozunk. Egy pillanatra fölcsillan a szemem: talán még van rá remény, hogy a Krúdy által megénekelt barátságot értékeljük legtöbbre.

A három bajsai templomot hatodik osztályos általános iskolás korom óta ismerem. Micsoda ünnep volt számomra, hogy Szabadkáról a búcsúra (aug. 15.) elzarándokolhattam Bajsára. Topolyáig a „belgrádi gyorssal”, amelyet sokan hamarosan csak elbeszélésből fognak ismerni (ha így megy tovább), majd Topolyától Bajsáig gyalog.

Bácskossuthfalvának időálló krónikája, a csókai katolikus templom régi könyvei, amelyekbe szinte kedvem támadna belelapozni, a tarkabarka templomdíszítések színpompája és (számomra) mindenekelőtt a Török-könyvtár, amely biztatólag hat rám: lám, nem felejtettük el teljesen a könyvet, tudunk még olvasni: még anyanyelvünkön is.

Az Úton — itthon első szembeötlő képe Karátsonyi Etelka művészien kifaragott alabástromlappal elzárt sírhelye a beodrai, katedrálisnak is beillő templom sírboltjában. Mint vert csipke enyhíti a „zordon enyészet” komorságát.

Legnagyobbat mégis akkor dobbant a szívem, amikor a szabadkai Raichle-park stílépületeit megpillantottam! Budapesti tevékenységem idején egy Lechner Ödön-évforduló alkalmából tőlem érdeklődtek a Leovits-család palotája és mauzóleuma felől, amelynek romjai a városliget (mármint a szabadkai) nyugati oldalán gyerekkoromban még megvoltak. (Iványihoz utasítottam az érdeklődőt, de csodák csodájára, emlékezetből le is tudtam rajzolni…)

Megemlíteném még a mai Vinko Perčić Galéria épületét, Európa-szerte ismert, főleg nagybányai (gödöllői) mesterek gyűjteménye miatt, és a Szegedi és a Wesselényi út sarkán álló, jobb sorsra érdemes, impozáns házat.

Így jutunk el a norvég Gregersen által tervezett és megvalósított Alföld— Fiumei vasút állomásához, amelynek homlokzatán olvasható a felirat: Vasútállomás.

Bukolikus elmélkedéseinkbe merülve, a két értékes kiadvánnyal a kezünkben álljunk meg egy pillanatra. Igaz ugyan, hogy rohanó világban élünk, ám lehet, hogy ennek a rohanásnak az embertelenségét enyhíti, ha olykor megállok, állomást teszek, elgondolkodom: hova rohanok és miért rohanok?

 

Kiváló tisztelettel,

Rokay Zoltán olvasó Szabadkáról

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Olvasóink írják rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..