home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Nőnapi gondolatok 
Dudás Viktor
2022.03.02.
LXXVII. évf. 9. szám
Nőnapi gondolatok 

Sokáig töprengtem, mit is írhatnék a hamarosan beköszöntő március 8-a kapcsán.

Úgy vélem, ha a „gyengébbik” nemről beszélünk, akkor nem hagyhatjuk ki a családon belüli erőszak témakörét, hiszen számos nő esik párja áldozatául nap mint nap. Kiszolgáltatott helyzetük vagy éppen a partnerükhöz viszonyítva gyengébb fizikai adottságaik miatt testi, lelki, anyagi vagy jogi dominanciát gyakorolnak rajtuk. Ez pedig teljességében elfogadhatatlan egy olyan modern világban, amilyenben élünk, de nem viselkedünk annak megfelelően.

Férfiként úgy vélem, nőtársainkra felnézhetünk, hiszen gondoljunk bele, hogy egy átlagos, párkapcsolatban élő, középkorú nő mennyivel több dolgot végez el egyetlen napon, mint az ugyancsak átlagos férfi partnere. Ledolgozza a kötelező nyolc órát, gyermeket nevel, emellett főz, mos, takarít, azaz lépéseket tesz azért, hogy a házat, melyben párjával közösen neveli gyermekeit, otthonnak lehessen nevezni.

Édesanyám egyedülálló szülőként nevelt hosszú éveken keresztül, és nem éreztem, hogy kevesebbet nyújt, mint a távolabb élő édesapám. Sohasem gondoltam, hogy képtelen lenne bármi olyan tevékenységre, amelyet a társadalom „férfimunkának” titulál. Ezzel most nem a férfiakat szeretném leszólni, hiszen valóban vannak olyan foglalkozások, amelyekhez fontos a nagyobb fizikai erő és állóképesség, de a nők között is vannak, akik ugyanúgy, ha nem eredményesebben, elvégezhetik ezeket a munkákat.

Az egyetemen mintegy harminc évfolyamtársnőm volt, és a legközelebbi barátaim mind az ellenkező nemhez tartoznak. Ismerjük azt a közhelyet, hogy egy férfi és egy nő között nem lehet barátság, de ez nem igaz. Talán ez a legnagyobb hibája a világunknak, hogy folyton csak általánosítunk, és nem vizsgáljuk meg az egyének álláspontját az embertársaikról, az élőhelyükről, a világról alkotott nézeteiket.

Amikor az egyik ismerősömnek elmondtam, hogy a jegyzetemet a családon belüli erőszakkal indítom, azt hitte, viccet akarok csinálni az egészből, pedig nem. Ha csak a hozzám közel álló nőkre tekintek, akkor nagyrészt azt látom, hogy párkapcsolataikban a társadalmi normák miatt a férfi partnereikre támaszkodnak. Úgy vélem, ez hiba, hiszen a nőtársaink képesek mindarra, amire mi, férfiak, sőt többre is. És végül, de nem utolsósorban, úgy gondolom, a nemek közötti és valódi egyenlőségért még nagyon sokat kell tennünk az elkövetkező időszakban.

Minden kedves nőismerősömnek boldog nőnapot kívánok!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..