Az informatikai szolgáltatások esetében azonban az ár meghatározása sok esetben nehézségekbe ütközik. Gyakran egyszerűen lehetetlen árat szabni. Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy milliárdokat érő információk is ingyenesen a rendelkezésünkre állnak, illetve a kitalált dolgokért sokat kell fizetnünk.

Amikor ingyenes szolgáltatásokat kínál például a Google, a Facebook vagy más hasonló alkalmazás, annak valódi értékét nem lehet kiszámolni. Amikor ingyen tájékozódunk, újságot olvasunk az interneten, az számunkra mindenképp életszínvonal-emelkedés. A GDP azonban ilyenkor paradox módon nem növekedést, hanem csökkenést mutathat. Az emberek kevesebb könyvet, újságot vásárolnak, megszűnik számos más hagyományos vállalkozás, mely korábban pénzért kínált valamilyen szolgáltatást. Ez GDP-csökkenést eredményez, miközben a felhasználók számára lényegében a jólét emelkedését. Viszont a politikusok, sőt a legtöbb közgazdász is a mai napig a GDP növekedését tartják a legfontosabbnak a beszédeikben. A gyakorlatban viszont a GDP sokkal inkább a múlt relikviája, mint valóban jól használható mutatószám.

Gyakran még a hozzáértők is értetlenül szemlélik azt, ami a világgazdaságban és a világpolitikában történik. Pedig mindig voltak, akik azt állították magukról, hogy értik a folyamatokat, és megmondják azt is, mi következik. Francis Fukuyama például akkor vált igazán ismertté, amikor 1989-ben A történelem vége címmel megírta az azóta is sokat emlegetett esszéjét, majd három évre rá A történelem vége és az utolsó ember című könyvét. Ezekben valójában azt jósolta meg, hogy a Szovjetunió összeomlásával a liberális demokráciák világszerte mindenütt győzedelmeskedni fognak. Azt gondolta, ezzel lényegében véget is érhet a történelem. Eleve furcsa azonban ilyen véleményt megfogalmazni, hiszen világunk mindig is változott, és ez borítékolhatóan ezután is így lesz. Sokféle módon értelmezhető azonban a felvetés. Például úgy, hogy az emberi társadalom megtalálta azt a szerveződési modellt, amely hosszú távon jól működik, és jólétet hoz mindenkinek. A történelem azonban nem érhet véget, és nem is pont úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Fukuyama jövendölte. Annak újabb bizonyítéka, hogy ezt ő maga is beismerte, nem más, mint hogy a Foreign Affairs amerikai magazinban megjelent írásában egyfajta magyarázkodásba kezdett.

Fukuyama a ’80-as évek végén — amikor Jugoszláviában tetőzött a pangás, Ozzy Osbourne emlékezetéből pedig kimaradtak azok az évek — úgy vélte, az amerikai modell spontán fog elterjedni a planétán, hiszen nagy riválisa, a kommunizmus bukása után többé már semmi nem állhat az útjába. Úgy gondolta, nemcsak a liberális demokrácia terjed el, de kevesebb lesz az államok közötti konfliktus, a jólét növekedésével megoldódnak a társadalmi problémák. Háborúk és forradalmak nélkül a történelem tragikus szakasza véget érhet.

Sokszor nehéz megítélni, mi a jobb vagy a rosszabb: egy véleményét szinte naponta változtató vagy dogmáihoz évtizedekig ragaszkodó tudós vagy filozófus. A teóriájával a saját karrierjét szépen felépítő Fukuyama valahol a kettő között helyezhető el.

A filozófus szerint a világban történtek olyan változások, amelyek lelassították az új világrend felé irányuló mozgást. A végső csapást teóriájára a 2008. évi globális pénzügyi válság mérte. Az Egyesült Államok és az EU a liberális demokrácia követendő példái voltak, a válságok viszont jelentősen rontották a rendszer hírnevét. Mindebből egyelőre az lehet a tanulság, hogy a történelem végének még mindig nincs vége.