A korábbi kiváló ultramaraton-futó, jelenleg edző és sportvezető, a palicsi Paligo Palus Ultramaratonklub és a Szerbiai Ultramaraton-szövetség alapítója számos országos és világbajnoki címmel büszkélkedhet, több országos csúcsát azóta sem döntötte meg senki. Versenyzői és edzői pályafutásáról, valamint az ultramaraton szépségéről és nehézségeiről beszélgettünk.

— 2008-ban megkaptam a Spartak-díjat, melyet most az életműdíj követett. Nagyon meghatódtam, ami látszott is rajtam, hiszen rövid beszédem közben az érzelmek vették át a főszerepet, eleredtek a könnyeim. Később sikerült néhány köszönőmondatot intéznem azok felé, akik a hosszú évek alatt kitartottak mellettem, és érdemesnek találtak erre a rangos elismerésre. 

* Sportkarrierje ismert a közvélemény előtt, az első lépésekről viszont keveset tudunk. Mikor kezdett el sportolni, és azonnal a futást választotta?

— Mindig is izgő-mozgó gyerek voltam. Hétéves koromban kezdtem el futni Stevan Crnjaković — Pista bácsinál a Spartacus Atlétikai Klubban. 100 és 200 méteren is rajthoz álltam, mindig egy kicsit emeltem a távot, de sosem voltam megelégedve sem az eredményeimmel, sem önmagammal. Magasugrásban bronzérmet nyertem a tartományi bajnokságon, ám továbbra is kerestem önmagam. Huszonhét éves koromban nagy nehezen ráébredtem arra, mi is az, ami igazán vonz. Szegeden 24 órás ultramaraton-Európa-bajnokságot rendeztek, melyre összeállítottam egy női csapatot, és beneveztünk a versenyre. Csakhogy én voltam az egyetlen, aki el is utaztam a Tisza-parti városba. Szomorúan üldögéltem az egyik padon, amikor odajött hozzám a későbbi edzőm, és azt javasolta, próbáljam meg egyéniben teljesíteni a versenyt. Megpróbáltam, első lettem, és ezzel elindult az ultramaratonfutó-karrierem. 

* Melyek voltak pályafutása legjobb eredményei?

— Számtalan versenyen, világ- és Európa-bajnokságon, -kupán vettem részt. Legbüszkébb a 2002-ben Ausztráliában teljesített hatnapos ultramaratonra vagyok, melyen 621 km-t futottam le, de ugyanezt elmondhatom a 2000. évi, New Yorkban futott tíznapos versenyről is, melyen 925 km-t hagytam magam mögött, vagy a szintén New York-i 1000 km-es maratonról, melyen 10 nap és 21 óra alatt értem célba. Nem szabad elfelejteni a 700 mérföldes ultramaratont sem, melynek teljesítése 12 napba és 44 órába telt. Amikor ezekre visszagondolok, el sem hiszem, hogy megcsináltam. Ha valaki valamit nagyon szeret, törekszik, és lemond sok mindenről a minél jobb eredmények elérése érdekében, akkor nincs lehetetlen. Ha összeadjuk az edzéseken és a versenyeken lefutott kilométerek számát, akkor bizonyos számítások szerint már tizenkilenc alkalommal körbefutottam a Földet. 

* New Yorkban tizenegy alkalommal vett részt a tíznapos versenyen.

— Az ultramaratont 1600 méteres körpályán tartották, a szabályok értelmében a versenyző 24 óra alatt három órát tartózkodhatott a pályától távol. Az idősebb futók megtanítottak arra, hogy a 24 órát sokkal jobb minél több rövidebb távra osztani, ez a szervezet számára kevésbé megterhelő. Sokszor öt percre álltam ki, felhúztam a pizsamám, de aludni egy szemet sem tudtam, hiszen fájt mindenem, csak úgy jajgattam. Viszont a tudat, hogy két kör múlva pihenhetek néhány percet, pluszerőt adott. 

* Melyik volt élete legnehezebb versenye?

— 2003-ban az ausztrál körverseny, hiszen idősebb lányomat egy hónappal korábban veszítettem el. Akkor derült ki, kik az igazi barátok. A családommal együtt felraktak a repülőre, majd ráállítottak a körpályára, hogy fussak, miközben én azt sem tudtam, egyáltalán mi történik velem. A versenyzőtársak is sokat segítettek, mindenki figyelt arra, hogy életben maradjak, és újra megtaláljam az élet értelmét. 

* Kedvenc pálya?

— A tragédia előtt éppen ez az ausztrál pálya, emellett Dél-Afrikában is imádtam futni. Nagyon nehéz körülmények között, hatalmas hőségben, tüskés-bozótos utakon haladtunk, éjjel hallottuk a hiénák üvöltését, láttuk a szemük villogását. Sokszor térdig sárban tapostuk a kilométereket, a cipőnk is gyakran leesett a lábunkról, ám az ehhez hasonlóan nehéz körülmények között megtartott versenyeknek is megvan a maguk szépsége. 

* Ez miben rejlik?

— Erre születni kell. Rengeteg lemondással és szenvedéssel jár, de aki megtalálja a szépségét, az igazán boldog életet él. Többször elszakadt egy-egy izmom, vagy leszakadt a körmöm, de ezekért a szenvedésekért kárpótolt az a sok ember szerte a világon, akivel a sportágnak köszönhetően megismerkedtem. Tagja lettem az ultramaraton-futók családjának, bárhova utaztam, mindenhol akkora szeretettel vártak, mint otthon. 

* Milyen nehézségekkel kell szembenéznie a versenyzőnek pályafutása során?

— Az ultramaraton külföldön elismert, itthon azonban még nem egészen. Már szerveznek hivatalos világ- és Európa-bajnokságokat, de az én időmben ez még nem így volt. Tizenhatszoros világbajnok vagyok, de az akkori versenyek nem számítanak hivatalos világbajnokságnak. Csak rengeteg kilométerrel a lábunkban szabad a rajtvonalra állni. A verseny alatt bármi megtörténhet. Hónapokon át keményen edzettél, betartottad az előírt étel- és italmennyiséget, idejében aludni tértél, de még akkor sem lehetsz biztos benne, hogy célba érsz. Sérülés bármikor bekövetkezhet, a kedvezőtlen időjárási viszonyok is megakadályozhatnak abban, hogy sikeresen teljesíts, sőt, olyan futótársam is akadt, akit letakarva vittek le a pályáról, mivel a verseny alatt elhunyt. 

* Több alkalommal egészen extrém körülmények között kellett teljesítenie.

— Például a dallasi hegyi maratonon olyan hideg volt, hogy a tea megfagyott a csészében. Egy pici sátorban lehetett volna pihenni, de nem tettem, mivel a hidegtől egyáltalán nem éreztem a kezem, és inkább tovább futottam, dacolva a hideggel, az álmossággal. Hőségben sokkal jobban szerettem futni, mint hidegben. Palicson az edzéseket nyáron is dél körül kezdtem. Amíg a polgárok a tóparton napoztak, vagy éppen fürödtek, addig én róttam a kilométereket. 

* Megfordult a fejében bármikor is, hogy ebből elég, nem csinálja tovább?

— Minden egyes hosszabb versenyen. Az elején általában tele vagy energiával, viszont néhány nap után jönnek a hullámvölgyek, és akkor bizony én is többször megkérdeztem magamtól: végig tudom én ezt csinálni? Ha túléled az első két-három napot, akkor már tudod, hogy végigcsinálod, de még így is gyakran megfogalmazódik benned, hogy csak most érjek célba, és többé nem állok rajthoz. A célba érkezés után azonban máris azon jár az eszem, hogy mikor lesz a következő verseny. Nagyon makacs és konok vagyok, ami a sportban nagyon hasznos tud lenni. 

* Négy éve már nem versenyez, viszont 2007-ben megalapította a Paligo Palus Ultramaratonklubot, egy évvel később pedig az országos szövetséget.

— Sokat küzdök azért, hogy a jövő generációinak könnyebb legyen az eredményeik elismerése. A szövetség megalapításának köszönhetően évente országos bajnokságot szervezhetünk, ahonnan a megfelelő szintidő teljesítése esetén versenyzőink kijuthatnak a világbajnokságra. Az elmúlt tizenegy évben rengeteg tehetséges futónak egyengettem az útját, mint amilyen Német Anett, Jovica Spajić, Mihal Šulja, Puskás Madarász Karolina vagy a csantavéri Csipet Csapat, mely Görögországban váltóban a házigazdákat is maga mögé utasította. Nemrégiben Palicson téli edzőtábort tartottunk, de az idén, anyagi eszközök hiányában, sajnos nem utazhattunk el Ulcinjba. 

* Milyen eredményekkel zárták 2018-at, és milyen terveik vannak erre az évre?

— Futóink részt vettek a veterán-, a 24 órás, valamint az 50 és a 100 km-es világbajnokságon. Június 1-jén és 2-án újra Palicson rendezzük meg az országos bajnokságot, ahova Szerbia mind a hatvan ultramaratonfutója mellett számos külföldi versenyzőt is várunk. Egy futónk az Andokban indul extrém versenyen, többen pedig a szeptemberi 24 órás ultramaraton-világbajnokságot tekintik a 2019. év legnagyobb kihívásának.