New York egy zenész szemével

New York egy zenész szemével

A szabadkai Forgács Ákos hét éve él Amerikában, és nemcsak basszusgitárosként tevékenykedik, hanem zeneszerzőként is meglehetősen aktív. A zenei pályájáról és a New York-i életről beszélgettünk.

* Mikor kezdtél el gitározni, és miért éppen basszusgitáron?

— Zenekedvelő családban nőttem fel, de senki nem játszott hangszeren, ezért a gitározás nagyon elérhetetlennek tűnt számomra. Általános iskolában az egyik osztálytársam mondta, hogy milyen jó lenne együttest alapítani, és nem is gondolkodtunk sokat. Megkértük a szüleinket, hogy vegyenek nekünk hangszereket, és mivel szerencsére látták, hogy mennyire motiváltak vagyunk, tizenhárom évesen kezdtem el a barátommal együtt zenével foglalkozni. Mindketten ugyanazt a stílust kedveltük, és elhatároztuk, hogy megpróbáljuk eljátszani a kedvenc zeneszámokat. Azért választottam a basszusgitárt, mert akkoriban nagyon kedveltem az olyan zenét, amelyben előtérben volt ez a hangszer. Az egyik ismerősöm elkezdett dobolni, így megalapítottunk egy ritmusszekciót.

* Melyik volt az a zenei stílus, amely ennyire vonzott benneteket? Volt tanárod, vagy autodidakta módon tanultad a gitározást?

— Akkoriban nagyon szerettem a Jamiroquait, mely egy angol acid jazz együttes, na meg persze a Red Hot Chili Pepperst. Mindkét együttesben középpontban van a basszusgitáros, nem a szokásos háttérzenész, ezért vonzott engem, illetve a ritmusszekció is nagyon tetszett. Kisebb-nagyobb sikerrel el is tudtuk játszani a dalaikat. Szerencsés voltam, mert Szabadkán nagyon sok jó basszusgitáros van, volt kitől tanulni. Előbb Vojnity Zsolt volt a tanárom, később pedig a Szabadkai Junior Music Studióban tanultam Mészáros Armandtól. Ezután felvettek a szabadkai középfokú zeneiskolába. Sokat köszönhetek a tanáraimnak.

Az iHeartRADIO felvétele

* Azt már többször hallottam, hogy Vajdaság tele van jó zenészekkel. Itthon játszottál valamelyik zenekarban, be tudtál mutatkozni valahol?

— Igen, nagyon sokat tudtam zenélni otthon. Volt egy zenekarom Roncsák Marcell-lel és Könyves Benkővel, akik mindketten szabadkaiak. Ebben a formációban én voltam a zenekar vezetője és az elsődleges dalszerző. Sok bemutatkozási lehetőséget kaptunk. Mi voltunk az első együttes, mely a legelső Jazzik fesztiválon játszott, ahol a saját szerzeményemet adtuk elő. A koncert után vissza is hívtak bennünket az elkövetkező két évben, tehát mondhatni, hozzájárultunk a fesztivál sikeréhez. Ki lett adva egy lemez, melyen a fesztivál legjobb fellépői szerepeltek, mi is helyet kaptunk rajta. Ugyanezzel az együttessel játszottunk a Nisville Jazz Festivalon is Matisa Petra énekesnővel kiegészítve. Workshopot készítettünk, mely nagy hatással volt a fiatalabb generációra. Erre a workshopra több balkáni országból is jött egy nagyszámú hallgatóság. A mai napig minden évben megkérdezik, hogy mikor megyünk vissza, mert rendkívül nagy hatással voltunk a közönségre. Több alkalommal felléptünk Szerbiában és Magyarországon is. Emellett más együttesekkel is dolgoztam, és számos stúdiófelvételezésem is volt.

* Hogyan és mikor jött a képbe Amerika?

— Valami miatt engem mindig is érdekelt Amerika. Talán azért, mert mindig amerikai zene szólt a házban, amerikai filmeket néztem eredeti nyelven, mert nagyon érdekelt. Amikor elkezdtem intenzívebben foglalkozni a zenével, és bekerültem a középiskolába, akkor értesültem a Berklee-ről. Elmentem egy előadásra, melyet az újvidéki Vladimir Samardžić tartott. Ő az első szerbiai basszusgitáros, aki befejezte a Berklee-t. Ezután rendesen utánanéztem az iskolának. Néhány év múlva elkezdtem tanulni Vladimirral, és ő biztatott, hogy van esélyem kijutni. Szerencsém volt, mert amikor végzős voltam a középsuliban, a Berklee éppen akkor jött Belgrádba ösztöndíj-audíciókat tartani. Sikerrel jártam, felvettek ugyanis egy nagyon jó ösztöndíjjal. 2012 augusztusában mentem ki Amerikába. 

* Mit kell tudni a Berklee-ről, erről a bostoni suliról? Ez a zenei oktatás egyik „legleg” intézménye?

— Igen. A bostoni Berklee a legelismertebb zeneiskolák közé tartozik. Az én évfolyamomban csak a jelentkezők 30 százalékát vették fel, és közülük nagyon kevesen kaptak ösztöndíjat. Elég magas szinten kell lenned ahhoz, hogy felvegyenek, és még magasabbon, hogy ösztöndíjban is részesülj. Nekem szerencsére mindkettő megadatott. A belgrádi felvételin körülbelül 30-an vettek részt, és én voltam az egyetlen, aki eljutott Bostonba erről a meghallgatásról. A világ legjobb zenészei mind itt tanultak és itt tanítanak. Ha bekerülsz, nagyon sok lehetőséged van, hogy tanulj, zenélj a világ legjobbjaival. 

* Wow, ez nem semmi! Azóta pedig annyira magával ragadott Amerika, hogy ott is maradtál, ugye? Miért jó ott lakni, mesélnél egy kicsit róla?

— A New York-i zenei élet mindig is nagyon vonzott, és amikor először kiutaztam Bostonba, néhány hét múlva már el is jöttem New Yorkba. Már ekkor eldöntöttem, hogy a suli után ide fogok költözni. Leginkább az nyerte el a tetszésemet, hogy itt mindennap történik valami, mindennap minden elérhető. Nem hiába mondják, hogy New York sosem alszik, mert ez valóban igaz. Persze ez az ingeráradat néha túl sok is lehet. Jó néhány helyen megfordultam az USA-ban, de nálam még mindig New York áll a legelső helyen. Igaz, hogy piszkos meg nem a legszebb város, de felülmúlhatatlanul kényelmes. Bár NYC nem mindenkinek való, sokat kell eltöltened itt, hogy megszokjad az itteni életet. Szabadkán az volt a tapasztalatom, hogy ha zenei cuccokat akartam venni az utolsó pillanatban, arra minimum egy hetet kellett várni, itt azonban tetszik, hogy minden mindig van. A közlekedés is nagyon kényelmes, csak felülsz a metróra, és ott vagy, ahol akarsz. Az is tetszik, hogy itt a távolságok nem olyan nagyok, mint például Los Angelesben. Itt egy napon belül el tudsz jutni akár három-négy koncertre is. A világ legjobb hangversenytermei 5-10 perc sétára vannak egymástól. Ez zenészként azt is lehetővé teszi, hogy egy napra három-négy koncertet is szervezz magadnak, csak arra kell figyelned, hogy ne „túlórázz” sokat, mert akkor lekeséd a következő fellépésedet, sajnos már erre is volt példa. Éppen most jöttem haza Los Angelesből, ahol ellátogattam a Grammy-díj-átadóra. Mondjuk, LA-ben nem tudod megoldani, hogy egy nap alatt több helyre is eljuss, mivel ott több órát kell vezetni egy-egy helyszínre.

* Min dolgozol jelenleg, és mik a terveid?

— Éppen a legelső kislemezemet készítem. Az első számot nemrég adtam ki, a legendás New York-i együttes, a Grammy-díjas Snarky Puppy dobosával dolgoztunk együtt. JT Thomasról van szó, aki háromszoros Grammy-díjas előadó. Ebben a számban a szintén Grammy-díjas dobos, Sammy Merendino is játszik, aki olyan zenészekkel is dolgozott, mint Michael Jackson és Billy Joel. Több aranylemeze is van velük. A másik közreműködő a japán Masataka Yamamoto, aki elismert zongorista. A kislemezen még több zenésszel fogok dolgozni, utána pedig turnézom a saját projektumommal, és ha minden jól alakul, lesznek koncertek Ázsiában és Európában is. A körút természetesen Szerbiában fog kezdődni. Az elkövetkező években ezt a saját projektumomat akarom előtérbe helyezni, turnékkal és stúdiózással együtt. Dolgozom egy lemezkiadóval is, az Infinity Grittyvel, mely céggel 2020 végen, 2021 elején is lesznek nagy projektumok. Tervben van emellett egy újabb lemez felvétele egy kínai rockegyüttessel, mellyel top 10-es számunk volt néhány évvel ezelőtt Kínában. Ebben a munkában mint producer és fő basszusgitáros fogok szerepelni. Játszom még sok Grammy-díjas előadóval is kisebb-nagyobb turnékon és koncerteken. Éppen most készülök utazni Európába egy kisebb körútra, melynek végeztével Szabadkán töltök el néhány hetet. New York után nem árt egy kis pihenés. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink