home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Neveljük egymást a szépre!
Csernai Panna
2023.03.14.
LXXVIII. évf. 10. szám
Neveljük egymást a szépre!

A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztálya megnyitotta tavaszi kiállítását az intézmény Oláh Sándor Körgalériájában.

A szakosztály már több mint húsz éve aktívan működik a Népkörben, köszönhetően Boros György tanár úrnak, a szakosztály művészeti vezetőjének, mentorának. A Tavaszi tárlat című kiállítást hagyományosan minden évben megrendezik, egyebek között azzal a céllal, hogy a gyerekeket, a felnőtteket ráneveljék a szépre, és hogy ezt a szépet becsüljék, amit pedig a képzőművészet keretében valamilyen szinten elsajátítanak, azt hasznosítani tudják a mindennapokban — hallottuk Boros György megnyitóbeszédében.  

A kiállításon 31 kép látható a gyermekek és a felnőtt alkotók munkáiból válogatva. A gyerekek rézkvarc, aquatinta technikával dolgoztak, az idősebbek pedig festettek.
A jelenlévők Nagy Filipnek, a Szabadkai Zeneiskola diákjának a gitárjátékát is meghallgathatták.
A tárlatot Miroslav Jovančić képzőművész, a kortárs galéria kurátora nyitotta meg. Véleménye szerint azért is nagyszerűek ezek a kiállítások, mert az alkotók egyfajta visszajelzést is kaphatnak.

A kiállítás megtekintése után a vendégeket állófogadás várta.

Fényképezte: Csernai Panna

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..