- Vajdaságban nincsenek kisebbségek! - mondják a politikából jól élő tartományi vezetők.
- De főként kisebbségi érdekszervezetek nincsenek - teszik hozzá azok, akiknek az élete egy fabatkát sem ér. Ellenkező esetbe lenne óvodánk, iskolánk, és talán még egyetemünk is, de mindenképpen lennének köztéri magyar szobraink, magyar utcáink, a reklámtáblákon magyar hirdetések. Az üzleteken itt-ott talán szerb feliratokat is olvashatnánk, mert hát egyenrangú nemzeti közösségek élnek Vajdaságban. Lenne, mondjuk, magyar étterem is, ahol a rádió magyarul szólna, a hivatalokban pedig akár szerbül vagy horvátul is kérhetne tájékoztatást az azt igénylő. Érdekszervezeteink híján azonban mindezt nélkülöznünk kell, és mint a kitűzőt egy-egy alkalomkor, úgy láthatjuk csak a választásokon az élvonalban magyar pártjaink nevét, hogy rájuk szavazzunk, meg a nemzeti tanácsra, hogy - a reklámok szövegén szólva - hülye azért nem vagyok alapon négy évig ismét némán kussolhassunk, miközben a magyar nyelvű újságoknál is a megüresedett munkahelyre szerbül anyanyelvi szinten tudó, vagy vegyes házasságban élt, illetve élő embereket alkalmaznak. Vajon azt üzenik ezzel, hogy érdemes magyar osztályba íratni a gyerekeket? A toleranciára nevelő multietnikus tanintézményekben majd az állam nyelvén tanulunk, mert Vajdaságban nincsenek kisebbségek. Intézményeink élén ezért nincsenek magyarul gondolkodó igazgatók, vezetők? Nemcsak létesítmények, utcák, szervezetek, a szellemiség is őrzi még a vörös csillag pusztító kisugárzását.