Nemzetközi regatta a Palicsi-tavon
Tóth Tibor
2022.05.06.
LXXVII. évf. 18. szám
Nemzetközi regatta a Palicsi-tavon

Mától vasárnapig a Palicsi-tavon rendezik meg a 15. Délkelet-európai Nyílt Kupaversenyt (SEEOOC) az optimist hajóosztály részére. A regattán négy ország (Észak-Macedónia, Montenegró, Szlovákia, Szerbia) több mint 70, nyolc és tizenöt év közötti versenyzője száll hajóba.

A mai megnyitóünnepségen elsőként az 1992. évi barcelonai nyári olimpiai játékok bronzérmes sportlövője, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság altitkára, Binder Aranka szólt a jelenlévőkhöz.

— Elégedettséggel tölt el, hogy az idén is támogatni tudjuk ezt a háromnapos nemzetközi regattát. A titkárság munkájának középpontjában a gyerekek és a fiatalok sportja áll, így természetes, hogy ezt a versenyt kiemelt jelentőségűnek tartjuk — mondta Binder.

Ercsi Hargita, a városi tanács idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagja köszöntőbeszédében kiemelte, az ország legnagyobb és legjelentősebb vitorlásversenye minden év májusában sok örömet és nevetést szerez a különböző nyelvet beszélő és kultúrájú gyerekek számára, akiket a vitorlázás köt össze.

— A verseny nagyságát az is mutatja, hogy a világ legjobb bírái vezetik, és ezzel is segítik a szerbiai vitorlázás fejlődését. Meggyőződésünk, hogy az elkövetkező években mind több ország fiatal versenyzői vesznek majd részt a regattán.

Kikity Andrea, a Palicsi Vitorlásklub titkára, a Szerbiai Vitorlásszövetség alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a nemzetközi versenyt az országos bajnokság keretében is pontozzák, a palicsi regatta a második állomása a sorozatnak.

— Számunkra ez a megmérettetés az egyik legfontosabb, mivel ez az egyetlen nemzetközi verseny, melyet Szerbiában rendeznek. Rendkívül fontos, hogy fiatal vitorlázóink hazai vizeken mérettethetik meg magukat a környező országok sportolóival — mondta Kikity, majd hozzátette, hogy kilenc futamot terveznek, és a szeles időjárást látva valószínűleg mind a kilenc meg is fog valósulni.

A megnyitóünnepségen a felsoroltak mellett jelen volt még Jasmina Juras, a Vajdasági Sportszövetség elnöke, Mladen Stojšin, a Vajdasági Sportszövetség főtitkára, Dejan Vuković, a Szabadkai Sportszövetség főtitkára és Kikity Attila, a Szabadkai Sportszövetség Közgyűlésének elnöke is.

A háromnapos regatta a Palicsi Vitorlásklub szervezésében, a Szerbiai és a Vajdasági Vitorlásszövetséggel együttműködve valósul meg, a Szerb Ifjúsági és Sportminisztérium, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság, Szabadka Városa, valamint több magánvállalkozó és magánszemély támogatásával.

A szerző felvételei a megnyitóünnepségen készültek

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..