home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Nemzeti sorskérdéseink
Szilágyi Edit
2014.01.29.
LXIX. évf. 5. szám
Nemzeti sorskérdéseink

Január 22-én az óbecsei Than Emlékházban Foltán László magyar olimpiai kenus bajnok Nemzeti sorskérdéseink címmel tartott előadást a közösségi élet fontosságáról, a választásokon való részvételről, saját életútjáról és életfilozófiájáról, hitvallásáról, erkölcsről. Tette ezt a Vajdasági Magyar Civil Szövetség felkérésére, amely 2008-ban alakult meg 65 vajdasági civil szervezet együttműködési szándéka eredményeként.

A szervezet célja az együttműködés hatékonyságának elérése, de a közszereplés vállalása is. A választási időszak során, szavazásra ösztönzik a választópolgárokat, arra hogy vegyék a kezükbe a sorsunkat. Ennek érdekében, az idén is előadássorozatot szerveztek Vajdaság-szerte, amelyekre magyarországi közéleti személyiségeket hívnak, hogy együtt vitassák meg a közösségünket érintő kérdéseket.
Az óbecsei rendezvényt Béres Zoltán a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke nyitotta meg. Bevezetőjében a Szervezetről és az aktuális előadás témájáról szólt. Kiemelte: „Az a vízió él a fejünkben, hogy úgy lehetünk erősek, ha kiállunk az érdekeink és az értékeink mellett, és a választások is egy ilyen lehetőség, amikor ezeket az értékeket meg tudjuk vallani.”
Az előadó Foltán László olimpikon, Moszkvában nyert aranyérmet, és számtalan megmérettetés győztese. Saját bevallása szerint, ha az életet újra kezdhetné, saját döntésein, elvein nem változtatna. Az ember kötelessége, hogy megőrizze a jellemét, nem adhatja el magát, nem lehet megalkuvó. Ellenkező esetben elveszíti önmagát.
1953-ban született Budapesten, Felvidéki származású szülők gyermekeként. A tanulás nem volt a hobbija, de sportolni nagyon szeretett. Így lett a vizek, a természet szerelmese, és választotta igen komolyan a vízi sportok közül a kenut. Munka mellett sportolt, tanult. Kiváló technikája, szorgalma, kitartása, célja a világbajnokságig vitte. Az út a sikerig rögös volt, de nem adta fel. 18 évig testnevelő tanár volt. Amikor nyugdíjba ment, megismerkedett a politika fortélyaival, tette ezt azért, mert úgy érzi mindannyian felelősek vagyunk egymásért, a közösségért. Éppen ezért tölti nyugdíjas éveit előadások sorozatával.
A keresztény értékrend tud kihúzni minket a bajból, amelyben vagyunk - mondta, ez kell, hogy távol tartson bennünket a pénzorientáltságtól. A világ romlását nem kell belső romlással követni. Amilyenné tesszük a környezetünket, olyanná lesz a világ. Ha valakit boldoggá tudsz tenni, tedd meg – idézi Böjte Csaba testvért. Fontos a józan ész, és a morális döntések meghozatala. Nem mindegy melyik utat választjuk, mert a saját utunk meghatározza gyerekeink útját is. Össze kell fognunk valós értékek felé, amely nőni fog. Szavazni kell, hogy ne jöjjenek vissza a múlt árnyékai. Ha az anyaország erős, akkor a környező országokban élők is meg tudják tartani identitásukat. Olyan kormányra van szükség, amely a civil összefogással előbbre jut. Éppen ezért, hogy felismerjük miben élünk, és nem csak tervezni, hanem megvalósítani is tudjunk, vállalni kell a közszereplést, meg kell vitatni nemzeti sorskérdéseinket, dolgozni kell nem csak a máért, hanem a jövőért is. Ehhez az első lépés a tudatos szavazás – fejezte be mondandóját az előadó.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..