home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nemzeti adatgyűjtemény
2017.08.21.
LXXII. évf. 33. szám
Nemzeti adatgyűjtemény

Indítvány a szerb enciklopédia további köteteinek kiadására — A Vučić—McAllister-találkozó margójára — IKEA már Belgrádban is

Indítvány a szerb enciklopédia további köteteinek kiadására

Szerbia talán az egyedüli olyan európai állam (Albániát, Montenegrót, Macedóniát és Bosznia-Hercegovinát kivéve), amelynek nincs saját nemzeti enciklopédiája, vagyis a szerb nép kultúráját, tudományát és művészetét egységesen átfogó adatok gyűjteménye. Valaki egyszer azt mondta, hogy egy nép a saját nemzeti enciklopédiája nélkül olyan, mint az ember keresztlevél nélkül. A szerb enciklopédia megszületésére tett indítványozás még 1990-ben megtörtént a Szerb Tudományos Akadémia és a Matica Srpska részéről. Akkor ez a két magas rangú állami intézmény szerződést kötött a tudományos és technológiai fejlesztési minisztériummal, hogy ez utóbbi a projektumot minden évben 25 millió dinárral finanszírozza. Összesen tíz kötetesre tervezték a teljes kiadványt, melynek 2015-ig kellett volna megjelennie. Az állam tehát 250 millió dinárt, azaz a mai árfolyam szerint összesen 2,2 millió eurót fektetett volna ebbe a projektumba. Összehasonlításként: Horvátország ugyanezt 5 millió euróból oldotta meg. Ami azonban a legszomorúbb, hogy itt nemcsak a pénzről van szó, hanem sokkal többről. Horvátország ugyanis a saját nemzeti enciklopédiáját mindössze tíz év alatt (1999—2009) tizenegy kötetben jelentette meg, Szlovénia pedig a saját tizenhat kötetes kiadványán 1987 és 2002 között dolgozott. Nálunk az elmúlt tizenkét év alatt a szerb enciklopédia két kötetét publikálták, és ha ilyen ütemben halad tovább a megírása, az összes befejezése és kiadása valamikor 2030 és 2040 között várható. (Politika)

A Vučić—McAllister-találkozó margójára

Aleksandar Vučić szerb elnök a napokban Belgrádban találkozott az Európai Parlament külügyi bizottságának elnökével, valamint a szerbiai jelentéstevőjével, David McAllisterrel. Ahogyan a szerb elnök mondta: nehéz témákat érintettek. „Nincs kétség afelől, hogy Szerbia jó irányban halad, de megértettem azt az üzenetet is, mit hiányol különösebben az unió a jelenlegi integrációs folyamatokból és reformokból” — mondta Vučić. Az elnök hangsúlyozta, hogy három kulcskérdésről esett szó: Koszovó függetlenségének kérdéséről, a szerb—orosz kapcsolatokról, valamint a jogrendszer különféle területeinek változtatásáról. Arra a kérdésre, hogy mikor lehet Szerbia az unió teljes jogú tagja, a képviselő azt mondta, pontos dátumot nem mondhat, de Szerbia élvezi a tagállamok kellő támogatottságát. „Csak folytassák a reformokat, és ha mind a 35 fejezet lezárul, Szerbia az unió tagja lehet” — nyilatkozta McAllister. A képviselő sajnálkozását fejezte ki Nagy-Britannia unióból való kilépése miatt, és kifejtette, hogy Szerbia és Montenegró lehetnek az Európai Unió közösségének 28. és 29. tagállamai. (Blic)

IKEA már Belgrádban is

A napokban Belgrádban is megnyílt a világhírű bútort és háztartási berendezéseket gyártó és forgalmazó IKEA. Az első napon az áruháznak 15 783 látogatója volt. A legkelendőbbnek a konyhai eszközök bizonyultak, és eddig több mint 19 000 ember regisztrált az IKEA FAMILY PROGRAM klubtagságába, valamint már online vásárlás is történt. A belgrádi IKEA a világ 400. ilyen áruháza. A Bubanj potoknál kiépült, 33 000 négyzetméternyi területű létesítménybe a világcég 70 millió eurót fektetett be, az áruház polcain pedig mintegy 9500 különféle termék vár gazdára. (Politika)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..