home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nemzeti Identitás Tábor Tóthfaluban
Fehér Márta
2019.08.15.
LXXIV. évf. 33. szám
Nemzeti Identitás Tábor Tóthfaluban

Kedden a Nélküled című számáról az egész Kárpát-medencében ismert Ismerős Arcok, szerdán pedig Mr. Basary, a régi Kormorán, valamint az Örökség zenekar énekese adott koncertet Tóthfaluban.

A település a főhelyszíne az V. Nemzeti Identitás Tábornak, amelynek célja a résztvevők magyarságtudatának elmélyítése. Másfélszázan jelentkeztek a táborba, ahol kézműveskednek, néptáncot és népdalokat tanulnak, sportprogramokon, valamint önismereti és stresszoldó tréningeken, különböző foglalkozásokon vesznek részt a fiatalok, és meglátogatják a magyar történelmi múlthoz kötődő emlékeket, így felkeresik többek között az aracsi Pusztatemplomot, elutaznak Zentára, Szabadkára, Csúrogra, Doroszlóra, Péterváradra és Nagybecskerekre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..