Amikor a Forum Kiadó fölkínálta a lehetőséget Németh Istvánnak, hogy nyolcvanadik születésnapját egy újabb, tollából származó könyvvel ünnepeljük meg, kíváncsian vártam, mi lesz a válasza: novellaválogatás-e vajon, az egykori Zsebtükrének még erőteljesebb felújított kötete? Meg azt is el tudtam volna képzelni, hogy a Magyar Szónak és a Hét Napnak évek óta íródó ,,kétflekkes'-eiből állít össze újabb kötetet. Tépelődött ugyan - s ezt itt nyilván meg is erősíti -, aztán, némi meglepetésünkre, a két ifjúsági regényét, a Vadalmát és a Sebestyént ajánlotta. Ha lehet egy kötetben, mondta, hozzátéve, hogy nem tudja ugyan, hogy a szereplők hogyan érzik majd magukat egyazon fedél alatt, de reményei szerint összeférnek, hiszen a két történet két főhőse egyazon tőről fakad.
Mint általában, nem sokat magyarázkodott, lehet, hogy a mai nap alkalom lesz arra, hogy kifejtse, miért. Miután felkérést kaptam e kötetek recenzeálására, újra a kezembe vettem mind a két regényt.
Azonnal azt kellett látnom, hogy valójában ikerregényekről van szó, olyan értelemben, hogy a Vadalma a falun vakációzó városi fiú története, a Sebestyén pedig a városban kamaszodó fiú töprengéseit tükrözi szülőkről, barátokról, húgocskáról, érlelődő szerelemről, egyszóval egy születésnapi hét naplója, abból az időből, amikor az első űrhajó a Hold felé haladt.
Apropó, napló. Mindkét regény formailag is hasonlít egymásra. A Vadalma tulajdonképpen egy barátnak, Póknak szóló, tíz levélben megírt élménybeszámoló, a Sebestyén pedig a fiú tizenötödik születésnapi hetének élményeit, töprengéseit veti papírra a Vadalma stílusában és modorában.
Egy időben játszódik le a két történet (csak mellesleg: mindkét regénye első kiadásban ugyanabban az évben - 1970-ben - jelent meg), s az író tudatában nyilván együtt motoszkált a két téma: hogyan éli meg egy városi orvos kisfia apja szülőfaluját, illetve milyennek látja egy ugyancsak városi kamasz a körülötte zajló világot?
A két fiú közötti korkülönbség 5-6 év, az egyik, Palkó, ahogyan a szerző mondja, még úgyszólván tejfölösszájú, a kamaszkor kapujában, Sebestyén viszont immáron annak udvarában tart.
A két regény megírását Németh István másfél évtizedes publicisztikai tevékenysége előzte meg, s regényei is az irodalmi igénnyel írt helyzetjelentéseinek, a számadásszerű lírai futtatású vallomásainak a füzérei. Különösen a Vadalmában kamatoztatja falujáró riporteri élményeit a szerző, érzésünk szerint ebben a világban érzi igazán otthon magát. Kis hőse számára egy határ menti, Karacsának nevezett falut választ, ahova már vonat sem jár, mert az előtte levő Pöllénél van a végállomás, de nem vasútállomással, csak a bakterházzal, mert itt fölperdítették a síneket - mint Viszter bácsitól megtudja -, amikor vége lett az első háborúnak, s a vonatok nem mehettek tovább, mert szomszédságba kerültek a románokkal. Nos, itt az apuka szülőfalujában, a gangon, suba alatt alussza át első éjszakáját, itt ismerkedik meg a pézsmapatkány-vadászattal és az ürgeöntéssel, lesz liba- és tehénpásztor, majd dinnyecsősz, viszik a vásárba... Itt lesz szemtanúja egy tűzesetnek, hallgatja az öregek meséjét valamiféle repülőtányérokról, s ismerkedik a tündérek csodatevéseivel, de a boszorkányok világával is, ezek, akik ha éjjel valakinek az ablakába korpászsákot helyeznek, az három nap múlva meghal... Történelem, a legvalóságosabb jelen, de dokumentum és misztikum is, s benne Németh István írásművészetének számos jellemzője: a gond, a véleménynyilvánítás, kommentálás...
S mennyivel más Sebestyén világa, ahol az apuka a vasárnapi tyúkhúslevesnek és a szocialista társadalom építésének él, s nem érti, fia miért lelkesedik az Omega együttes lemezeiért, miért rádiózik annyit, ólálkodik ama könyvesbolt előtt, amelynek kirakatában különleges írószerek, körzők, festékek és ecsetek sorakoznak, nem érti: hogyhogy szerelmes?
- Apát meg kell érteni, meg a mamát is, meg az egész tanári kart, meg az egész istenséget, csak bennünket nem - panaszkodik a fiú a húgának. Mi meg kell hogy értsük: apának titkárnő szeretője, anyának igazgató szimpátiája van. Meg hogy fölsrófolódik, ha azt hallja, hogy vörös burzsoázia, s váltig bizonygatja, hogy ha létezik is nálunk burzsoázia, az sohase volt vörös...
Az apa gondjai is előkerülnek, ami abból a levélből is kiderül, amelyben ez olvasható: ,,Sebestyén szinte máról holnapra keménnyé és önérzetessé formálódik. Ez már nem gyerekkori pukkancsság... A legkínosabb, hogy nem tudunk miről beszélgetni. Ha a modern tudományokat hozom elő, rögtön kiderül, hogy ő azokban sokkal jártasabb, mint én, olyan információi vannak, hogy beleszédülök. Ha a múltat hozom elő, abban én vagyok a jártasabb, viszont ő a múltra úgy
tekint, mint amihez semmi köze...'
Talán mindebből kiderült, miért is tartottuk jónak, hogy ilyen forgatható formában jelenjen meg a két regény, s szinte találkozzanak ezek a mondatok, hogy: ,,...de Tamás bácsiék még nem értek haza Pölléről, a temetésről. Holott a kismalacok már szörnyen visítanak. Indulok megetetni őket", illetve: "Irwin és Scott a kezdetleges holddzsippen elindultak a Szent György kráter felé'.
Végezetül jegyezzük meg, a Vadalmának ez már a negyedik, az egykoron Híd-díjas Sebestyénnek viszont ez a második kiadása. Jó olvasást!
*Elhangzott a sziváci Szenteleky-napon, augusztus 20-án