Elsős középiskolásként az utolsó néhány óráról meglógva rohantam haza, mivel 17 órától a Bajnokcsapatok Európa Kupájának (BEK) első fordulójában a magyar bajnok Ferencváros Pozsonyban az utolsó csehszlovák bajnokság győztese, a pozsonyi Slovan ellen lépett pályára. Félő volt, hogy a mérkőzés nem múlik el incidens nélkül, mivel a függetlenségre törekedett Szlovákiában júniusban Vladimír Mečiar nyerte meg a parlamenti választást, szeptember 1-jén a magyar kisebbség tiltakozása ellenére ratifikálták, majd egy hónappal később el is fogadták Szlovákia alkotmányát. Az előzetes félelmek beigazolódtak, mivel már a meccs előtti este az Aranyhomok fürdő borozójában negyven magyar szurkolóra csaptak le a nyitott ajtó ellenére az ablakon át közlekedő szlovák kommandósok, majd másnap a harmadik Slovan-gól után, a mérkőzés 60. percében elszabadult a pokol, miután fekete álarcos kommandósok hatoltak be a magyarok közé, és ütöttek-rugdostak mindenkit, akit értek. A szlovák politikusok az intézkedést jogszerűnek ítélték, az UEFA pedig a Ferencvárost is megbüntette, mert a zöld-fehér szurkolók egy kis százaléka rendetlenkedett a meccsen, ami ha így is volt, semmiképp sem indokolt volna ilyen brutális fellépést. Még ma is görcsbe rándul az ember gyomra, ha visszaemlékszik ezekre a képsorokra, és azon sem csodálkozhatunk, ha a stadionban lévőket még ma is rémálmok kínozzák.

Azóta a zöld-fehér érzelmű szurkolók (és hiszem, nem csak ők) egyre csak várták, hogy visszavághassanak az 1992-ben történt sérelmekért. Fortunának köszönhetően a két együttes harminc évig elkerülte egymást, egészen mostanáig. A budapesti mérkőzés után sokan kételkedtek abban, hogy a Ferencváros ledolgozza egygólos hátrányát, ám a szlovák fővárosban a mindössze két magyar játékossal pályára lépő, és emiatt rengeteg alkalommal kritizált, légiósokból álló csapat bebizonyította, hogy benne is dobog a Fradi-szív, és háromgólos győzelemmel búcsúztatta a szlovák bajnokot. A lehető legszebben, a pályán sikerült nemes bosszút állni a harminc évvel ezelőtti borzalmas eseményekért, melyeket elfeledni sosem lehet.

A diadalmenet Azerbajdzsánban folytatódhat, ahol a zöld-fehérek mögött nemcsak saját szimpatizánsaik, hanem, valószínűleg nem túlzás kijelenteni, az egész magyar nemzet is áll. Talán még a dózsások is…