Az írónő száz éve született, 1922. január 3-án Budapesten. Tanulmányait az Áprily Lajos költő által vezetett Baár—Madas Református Leánylíceum elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta magyar—latin—művészettörténet szakon. Itt ismerkedett meg Szerb Antallal, Halász Gáborral és Lengyel Balázzsal, akinek később a felesége lett. A II. világháború idején férjével, aki megszökött a katonaságtól, üldözötteket mentettek és bújtattak. Már diákkorától kezdve írt verseket, 1945-től folyóiratokban publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg, a Kettős világban, melyért 1948-ban Baumgarten-díjat kapott. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben férjével megalapították az Újhold című irodalmi folyóiratot, mely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek.

1947 és 1948 augusztusa között ösztöndíjjal — a magyar tudomány, művészet és irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor — a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó. Fordítóként is tevékenykedett, francia és német nyelvű műveket ültetett át magyarra, elsősorban Corneille, Racine, Molière, Victor Hugo, Rilke, Brecht szövegeit. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954 és 1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1986-ban, szintén Lengyel Balázzsal közösen, Újhold Évkönyv címen újraindították az Újholdat.

Gyermekeknek szóló meséi közül kiemelkedik a Bors néni könyve, melyből nagy sikerű előadás született a Kolibri Színházban, Dajka Margittal a főszerepben. A ’70-es, ’80-as években a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége lett, kapcsolatot tartott az emigrációban élő költőkkel, írókkal, több külföldi felolvasóesten, írótalálkozón is részt vett.

„Amerikában tanultam meg, hogy európai vagyok. Ahogy Magyarországon kívül tanultam meg igazán, hogy magyar vagyok. Az európai, az mind hasonlít egymáshoz. Milyen az európai? Az európai egyszerre eszik késsel és villával. Nem vágja fel előre az ételt, és teszi félre a kést, hogy azután csak villával folytassa… Az európai cigarettázik. Az európai vatelines télikabátot hord. Mindössze öt órás séta után már a fáradtság jeleit mutatja. Ez alól csak a hegymászók kivételek. Az európai nagyképű. Nem szereti a szép, régi, ötvenéves házakat, ezeken keresztülnéz, mint a levegőn. Az európai ritkán nevet, és másfélén, mint a többiek. Az európai maníros. Hiányzik belőle az igazi természetesség, szívélyesség, magától értetődő bizalom, a nyílt, vidám szembenézés a világgal. Az európai őszintétlen. Ha valahol szirénáznak — mentő, rendőrség, szagszintmérő —, az európai összerezzen. Nem szereti a repülőgépbúgást. Az európai ideges. Az európai fél.” (Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló)

Nemes Nagy Ágnes Budapesten hunyt el 1991. augusztus 23-án.