A Szabadkai Városi Múzeum topolyai részlegében november 5-éig tartott nyitva az Utak és kultúrák — A kiskunhalasi járás és az észak-bácskai körzet kulturális értékei című vándorkiállítás, amely a kiskunhalasi Thorma János Múzeummal való közös projektumként, a Magyarország—Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében jött létre.
A kiállítást mgr. Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója nyitotta meg.
— A vándorkiállításnak az a célja, hogy a halasi járás, illetve az észak-bácskai körzet értékeit bemutassuk, elsősorban turisztikai szempontból. Tehát olyan régészeti ásatásokat, kiállítóhelyeket, épületeket, jeles történelmi események színhelyeit, szakrális műemlékeket, templomokat stb., amelyek egy turista számára érdekesek lehetnek, vagyis egy megvalósítható idegenforgalmi programot kínáltunk fel. Az úti cél kiindulópontja Kiskunhalas, majd sorban: Kelebia, Tompa, Szabadka, Topolya, Kishegyes és Bajsa következik. Tehát e vidék jellegzetességeit, embereit, szokásait szeretnénk bemutatni, és a nemzetek-nemzetiségek kultúrájának az összefonódását szemléltetni. Egy-egy állomáson tudatosítani próbáljuk a helyi emberekben, hogy milyen kulturális értékekkel rendelkeznek. Szabadkán indítottuk el ezt a kiállítást, ahol a halasi múzeum a magyarországi kincsekre mutatott rá, majd a mi vándorkiállításunkat juttattuk el több helyszínre: Kelebiára, Tavankútra, Bajsára, Kishegyesre. Várhatóan Ludason és Hajdújáráson is bemutatkozunk — nyilatkozta az igazgató.
A projekt 231 állomást érint. A kulturális út a barokkot, a historizmust, az eklektikát, a szecessziót és a modernizmust is be kívánja járni.
Mirić Námesztovszki Kornélia, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatónője a kultúra és a turizmus összekapcsolódásáról beszélt.
— Az eddigi megszokott hosszú üdüléseket, a tömegturizmust mindinkább fölváltják a rövidebb, de tartalmilag gazdagabb utazások, a tematikus-kulturális utak, melyek egyszerre kínálnak ismeretszerzési és kikapcsolódási lehetőséget. Térségünkben a turizmusnak ez az ágazata még fölfedezésre vár. Ez a kiállítás rámutat: nem kell távoli helyekre utaznunk, hogy különféle nevezetességeket, érdekességeket lássunk és tartalmas kirándulást szervezzünk magunknak, családunknak, külföldről érkezett barátainknak.
Néha elég csak a tekintetünket felemelni, jobban szétnézni, és az apró dolgokra odafigyelni.