home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nem vagyunk másodrangúak!
Kartali Róbert
2019.05.15.
LXXIV. évf. 20. szám
Nem vagyunk másodrangúak!

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a hivatásának él, rendkívül elfoglalt, de fáradhatatlan, saját bevallása szerint pedig nincs is annál szebb és nemesebb feladat, mint Magyarországot képviselni a nagyvilágban.

A miniszterrel többszöri előzetes egyeztetés után Topolyán sikerült sort keríteni az interjúra. Ezen a napon is szoros volt az időbeosztása, délelőtt Orosházán járt, majd részt vett Topolyán a Prosperitati Alapítvány pályázatán nyert cégek rendezvényein, a KITE Kft. logisztikai központjának, majd a Gebi Kft. telephelyének az átadási ünnepségén. A Hét Napnak adott interjú után indult Bácsalmásra, ezután Szegedre, másnap pedig már Bejrútban tárgyalt. A 2019. évi Befolyás-barométer szerint Magyarország 11. legbefolyásosabb személye, beszél angolul és oroszul is, illetve már többször tartott szerb nyelven is beszédet.

* Nekünk, vajdasági magyaroknak Magyarország felemelkedése nemzeti, Szerbia megerősödése pedig elemi érdekünk. Hogyan értékeli Szerbiát, illetve a két ország viszonyát?

— Az az érdekünk, hogy Szerbia erős legyen, mert az itt élő magyar közösségnek is ez az érdeke. Ha a szomszédjaink erősek, az minket is erősít. Szerbia olyan kisebbségi politikát folytat, amelynek nyomán a vajdasági magyarok élvezik a legjobb bánásmódot a Kárpát-medencében élő magyar nemzeti közösségek közül. Szeretnénk, ha a szerb kormány úgy tekintene a magyar nemzeti közösségre, mint erőforrásra. Éppen ezért mi minden kérdésben együttműködünk a jelenlegi szerb kormánnyal, és azt is támogatjuk, hogy Szerbia mielőbb tagja lehessen az Európai Uniónak.

* A határmódosítás nélküli közjogi nemzetegyesítésnek köszönhetően mi, vajdasági magyarok is részt vehetünk az európai parlamenti választáson. Miért fontos a részvételünk?

— Számunkra mindig is fontos volt, hogy a határon túl élő magyar nemzeti közösségek részt vegyenek a közös jövőnkről szóló döntésekben. Ezért kértük Önöket arra is, hogy vegyenek részt a nemzeti parlamenti választáson. Köszönjük, hogy ezt nagy számban megtették, dacára annak, hogy voltak olyan magyar pártok, amelyek ennek ellenkezőjére biztatták Önöket. Most arra kérjük Önöket, hogy az európai parlamenti választáson is vegyenek részt, mert olyan kérdésekre kell az európai embereknek választ adniuk, amelyek a mindennapi életünkre is hatással lesznek. A migráció az egyik legfontosabb kérdés, amely alapjában határozza meg Európa jövőjét. Önök a Vajdaságban pontosan emlékeznek arra, hogy milyen az, amikor több százezer illegális bevándorló keresztülmasíroz a kerteken és a szántóföldeken, letarolva mindent, ami az útjába kerül. Nyilván Önök sem akarnak többé ilyet tapasztalni. Fontosnak tartom, hogy ezt el is mondják, és támogatásukat adják Orbán Viktor miniszterelnök programjához, mely többek között arról szól, hogy állítsuk meg a bevándorlást.

* Május 26-a után az EU politikájában beállhat az a fordulat, amely szerint a bevándorlást pártoló politikusokat felváltják a bevándorlást ellenző politikai erők?

— Az látszik az Európai Unió tagországaiban megtartott parlamenti választásokból is, hogy a hazafias, migrációt ellenző erők egyre nagyobb társadalmi támogatásra tesznek szert. Jó esély van arra, hogy a migrációt ellenző álláspontok a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak majd az európai intézmények munkájában. Jelenleg mind az Európai Parlament, mind az Európai Bizottság szélsőségesen migrációpárti, ezen változtatni kell. Egy nagyon erős európai szövetség formálódik ennek az érdekében, mi pedig együttműködünk azokkal a politikusokkal, azokkal a pártokkal, akik egyértelműen a migráció ellen foglalnak állást.

* Ausztria alkancellárja, valamint Olaszország belügyminisztere is Magyarországra látogatott a közelmúltban, a határvédelem szerintük is fontos. Orbán Viktor találkozik az Amerikai Egyesült Államok elnökével. Az USA — Magyarországhoz hasonlóan — szintén nagy erőkkel védi saját határait. Ön szerint nemzetközi színtéren változott Magyarország, illetve a magyar kormány munkájának a megítélése?

— Külön kell választani Magyarország társadalmi megítélését az Európai Unióban, illetve azt, hogy a liberális média és politikai elit mit mond Magyarországról. Magyarország társadalmi megítélése Európa-szerte rendkívül pozitív, nagyra értékelik azt az őszinteséget és egyenes beszédet, amelyet Magyarországról hallanak. A liberális média és álhírgyárak által keltett hangulat egyáltalán nem tükrözi a Magyarországról alkotott képet az európai társadalmakban. A washingtoni látogatáson lehetőség nyílik összehangolni a bevándorlásellenes politikánkat a nemzetközi szervezetekben. Az ENSZ-ben a Globális migrációs csomagról való szavazáskor az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartoztak, amelyek nemmel szavaztak a Globális migrációs csomagra. Az USA következetes politikát folytat, első helyre helyezve saját polgárainak a biztonságát, jelentős erőfeszítéseket téve az államhatárok megvédése érdekében, védve ezzel a keresztény közösségeket és értékeket. Mi is a nemzeti érdeket soroljuk az első helyre, mi is bevándorlásellenes álláspontot képviselünk, és mi is meg akarjuk védeni a saját polgáraink biztonságát. A mostani találkozó jó lehetőség arra, hogy az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök összehangolja a migrációellenes álláspontját és azt a tevékenységet, amelyet a nemzetközi szervezetekben folytatunk.

* Hogyan vélekedik Manfred Weber minapi kijelentéséről, mely szerint nem akar az Európai Bizottság elnöke lenni, ha ez csak a magyar szavazatok segítségével lehetséges. Feltételezem, hogy ezután már elvből sem fogják támogatni őt. Van most olyan személy a láthatáron, aki a magyar kormány politikai elképzelései szerint támogatható lenne?

— Világossá kell tenni, hogy a magyarokról így senki sem beszélhet. Mindegy, hogy valaki Spitzenkandidat, vagy sem. Ez egy nagyon súlyos kijelentés, Weber megsértette a magyarokat, akiket másodrangú európai polgárrá degradált azáltal, hogy az ő szavazatukat semmibe veszi. Nekünk, magyaroknak pontosan ugyanolyan jogunk van kifejezni a véleményünket Európa jövőjéről, mint bármely más európai nemzethez tartozó polgárnak. Súlyos sértés a demokráciafelfogás szempontjából is, mert ezek szerint Manfred Weber számára az európai polgárok nem egyenrangúak. Nyilvánvaló, hogy nem támogathatjuk egy ilyen ember jelöltségét. Viszont azt is látni kell, hogy a mostani csúcsjelöltek, az úgynevezett Spitzenkandidatok közül nincsen olyan, akit alkalmasnak találhatnánk az Európai Bizottság jövőbeli vezetésére, ezért még keressük a megfelelő jelöltet. Az sem biztos, hogy az általunk támogatott jelölt a már ismert csúcsjelöltek közül fog kikerülni.

* Rengeteg olyan külföldi televíziós interjúban szerepelt, ahol becsmérelték a magyar kormány munkáját. Tévedéseken és szándékos ferdítéseken alapuló liberális csúsztatásokkal próbálták sarokba szorítani, és mintha meg sem akarnák érteni azt, amit nyilatkozik, illetve azt, amit a magyar kormány képvisel. Hogyan éli ezt meg?

— Ha valaki szembemegy a mainstreammel, azt a liberális média azonnal megpróbálja ellehetetleníteni. Nézzük meg, hogy mit tettek az amerikai elnökkel: megválasztása óta, két és fél éve szinte semmi másról nem szól a liberális nyugati média, mint az amerikai elnökválasztás során feltételezett orosz befolyásról. Az ezzel foglalkozó jelentés viszont kimondta, hogy erre nincsen bizonyíték. Ezt a liberális álhírgyár egy félmondatos hírrel elintézte, egyik médium sem kért bocsánatot, se az amerikai elnöktől, se attól a sok millió embertől, akit nap mint nap megvezettek. Ha valaki szembemegy az árral, hazafias politikát folytat, kiáll a keresztény értékek mellett, és bevándorlásellenes álláspontot képvisel, akkor a liberális média álhírgyárai mindent megtesznek majd azért, hogy hiteltelenítsék.

Kartali Róbert / Hét Nap

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..