Nem vagyok babonás

Nem vagyok babonás

Az emberek többsége nehezen ismeri be, hogy vannak babonás hiedelmei, de ha jobban körüljárjuk a kérdést, akkor kiderül, hogy majdnem mindenki életében vannak jó és rossz jelek. A középkortól napjainkig alig változott a társadalom viszonyulása a balhiedelmekhez vagy éppen a szerencsehozó tárgyakhoz, személyekhez és jelenségekhez. Én sem tartom magamat babonásnak, mégis elolvasom a horoszkópomat az újságban.

Persze a megtörtént események azonossága a megírtakkal elgondolkodtat, és hetekig motoszkál a fejemben. Néha azon kapom magam, hogy fontosabb döntésekkor a megjósolt irányba mozdulok. Azután ha nem válik be a dolog, akkor hosszú ideig haragszom a kedvenc lapomra. Ugyanígy vagyok az elcsépelt baljós jelekkel is. Ha egy mód van rá, kerülöm, hogy pénteken kezdjek fontos munkába, 13-án meg végképp hibernálom magamat. Megjegyzem, milyen ruhát viseltem, amikor szerencsém volt — néha fakóra hordok egy versenypólót vagy sapkát. Ha már valóban agyonviselem, gyorsan találok helyette más nyerő cuccot.

Igaz, hogy a múlt péntek nem esett 13-ára, de megerősítette az e naptól való félelmeimet. Vannak helyzetek, amikor egyszerűen nincs választás. Hétfőtől csütörtökig én megyek reggelente az unokáimért. Szombaton, vasárnap általában zsúfoltak a partok, ezért maradt a péntek egy jó kis pihentető, lélekvasaló pecázásra. Valahogy hosszabb szünet állt be a versenyhorgászatban, ezért már éjjelente tökleveles tavacskákról kezdtem álmodni az elmaradhatatlan piros úszókkal teletűzdelve. Kapóra jött, hogy barátaim az előző napokban a Kanizsa alatti élő Tiszán horgásztak, igaz, nem fogtak túl sokat, de azért nem unatkoztak. Zsákmányoltak néhány szép dévérkeszeget és horogra csábítottak három méretes busát is.   

A kellő információk birtokában megfelelően felkészültem. Etetőanyagot vásároltam, fekete vakondtúrásföldet szitáltam, virgonc csontikat szereztem be. Azonfelül minden eshetőséggel számolva rakósbotot, bolognait és feeder botot szereltem fel. Előző este mindent beraktam a kocsiba, péntek hajnalban csak a kávémat kellett megfőznöm, és a reggelimet bekészítenem a harmatos járgányba. Igaz, az indulás előtti éjszakán megfordult a fejemben, hogy a péntek nem túlságosan szerencsés választás, ezért felkeltem, és megnéztem az erre a napra vonatkozó szolunáris táblázatot. Tudják, ez egy, a halak kapókedvét megjósoló naptár, melyet érthetően sosem ír alá a készítője. Szóval, a táblázatban az állt, hogy semleges, úgyhogy mivel nem jósolt rosszat, én nagy optimizmussal ezt jónak értékeltem, azaz is-isnek vettem a sem-semet. Az éjszaka hátralevő részét az ébresztésre beállított mobiltelefonom órájának figyelésével töltöttem, ezért igen álmosan és fáradtan kászálódtam ki az ágyból, de a nagy bögre erős kávé életet lehelt belém.

Még alig virradt, amikor bőven túllépve a megengedett sebességet átszáguldottam a városon. A Kispiacra vezető úton aztán hirtelen átszaladt előttem egy fekete macska. Legalább egy kis, biztató fehér folt lett volna rajta! De nem, ez bizony egy színfekete kandúr volt. Reflexből fékeztem, a következő gondolatom pedig a visszafordulás volt, de azon nyomban el is hessegettem, hiszen én neeem vagyok babonás!

A kiszemelt partrészt üresen találtam, akkor ezt a korai érkezésemnek tudtam be, holott — mint később kiderült — az ottani pecások a haltalan napok hatására maradtak otthon. Bőségesen beetettem az egyébként normálisnak tűnő vizet, és megkezdtem a már rég várt horgászatot. Rakósboton felkínált csalit úsztattam vagy ezerszer az etetés helye felett — kapás nélkül. Néhány óra múlva bolognai botra váltottam, cserélgettem az úszókat, horgokat, a csalit is variáltam, de egyetlen árva kapást sem tudtam kicsikarni. Az utolsó órában bevetettem az etetőkosaras feeder botot is, hátha beljebb találok valamilyen halat, esetleg a megállított szerelékre jobban harapnak, de hiába kísérleteztem, a végeredmény egy lesújtó nullázás volt.

Mielőtt a balszerencsémet szidva csomagolni kezdtem volna, gondoltam, legalább egy jó fényképet készítek a folyóról. Körbenéztem a legjobb helyet keresve, és akkor tűnt fel az a sok szemét a parton. Ezért a galádságért természetesen hiába is billenteném fenéken azt a baljós fekete kandúrt, de azért jólesne az egómnak, és legközelebb őmacskasága kétszer is meggondolná, hogy keresztezze-e az utamat.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Villantó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nem vagyok babonás
Villantó
  • MTI
  • 2017.01.02.
  • LXXI. évfolyam 52. szám
Nem vagyok babonás
Villantó
  • Huzsvár József
  • 2016.09.11.
  • LXXI. évfolyam 36. szám
Facebook

Támogatóink