* Első politikai cselekedeteinek egyike az volt, amikor ülősztrájkot folytatott a temerini múzeum gyűjteményéért. A múzeummentőből most pártelnök lett. Ön szerint melyek azok a sarkalatos értékek, amelyekért feltétlenül ki kell állni, amelyek megőrzéséért a kisebbségi politikus jottányit sem engedhet az elveiből?
— A múzeumot a hetvenes években alapítottuk, az ülősztrájk 1991-ben volt — a szocialisták ekkor akarták kisajátítani a maguk, illetve az őket istápoló pénzintézet részére. Az általam akkor indított ellenállásból fejlődött ki pár nappal később a mozgósításokkal szembeni nyílt tiltakozás is. A Vajdaságban mi, temeriniek szerveztük az első háborúellenes tüntetést még 1991 augusztusában, és aztán ráadásnak még hármat. Alapvetően ez volt az oka, hogy 1992-ben letartóztattak, de az itthoni, az anyaországi és a nemzetközi tiltakozásnak köszönhetően csak néhány napig kellett élveznem Milošević rendszerének vendégszeretetét egy mitrovicai fogdában. A rendszer helyi fanatikusaival egyébként már 1990 nyarán meggyűlt a bajunk: a VMDK alakuló gyűlésének szétkergetésére autóbuszokkal hoztak rezgő inú partizán harcosokat — egyik egy jókora mordályt is előhúzott a köpenye alól —, kíséretükben dzsúdós verőlegényekkel. A magyarok mégsem futottak szét: ilyen légkörben lettem megválasztva a körzeti szervezet élére. Amit azonnal leszögeztünk a hívatlan vendégeknek: a szerbség partnerei kívánunk lenni, de szolgái nem. Az is világossá vált azonban, hogy később sem lesz könnyű azokkal az erőkkel, akik valójában ma sem akarnak mást, mint folytatni a gyarmatosítást. Temerinben mindig élesebben vetődtek fel a kisebbségi és emberi jogi problémák, mint máshol. Röhejes, de már a Római Császárság idején itt húzódott a birodalom határa, a limes — ha hiszi, ha nem, éppen a mai Temerin és Járek között, egészen körülbelül Doroszlóig — ma pedig itt keveredik és konfrontálódik, nemegyszer igen brutálisan, a balkáni és a közép-európai mentalitás.
De hogy a kérdésére is válaszoljak, kisebbségi magyar politikus nem tehet úgy, mintha mit sem tudna Trianonról, hiszen mai katasztrofális demográfiai helyzetünknek, folyamatos romlásunknak jórészt az 1920-as, majd az 1947-es békediktátum az oka, nem beszélve a háborús évekről s 1944-ről. Ha azt akarjuk, hogy itt ötven év múlva is legyen magyar közösség, akkor nem ülhetünk behúzott nyakkal, riadt békaként a pannon nádasokban, mert lenyelnek bennünket a körülöttünk csörtető gázlómadarak. Trianonért cserében autonómiát kell követelnünk, méghozzá magyart, annak minden konzekvenciájával és a hozzá vezető út kockázatával.

* Magánemberként költő, művész. A politika és a művészet hogy fér meg egymással?
— Önmagában nem rendkívüli dolog sem Keleten, sem Nyugaton. Gondoljon, mondjuk a francia Malreaux-ra, a perui Llosára vagy a cseh Havelra. Íróként mindhárman fontos politikai szerepet is vállaltak, s többnyire nem vallottak szégyent. Viszont mind az irodalom, mind a politika szuverén világ, önálló módszertani ismérvekkel, utóbbiakat már nem célszerű összekeverni. Komoly művek szellemi függetlenség nélkül elképzelhetetlenek, ezért nem árt, ha tisztában vagyunk nemcsak a mások, hanem a saját politikai előítéleteinkkel is, hogy az alkotás folyamatában ne váljunk saját ideológiánk rabjaivá. Hogy egy banális példával éljek: a kisvárosi pék is vállalhat politikai szerepet — például tagja lehet az önkormányzatnak —, de vásárlói aligha néznék jó szemmel, ha a sóskiflire pártpolitikai lózungokat ragasztana, hiszen ettől áruja minősége bizonyára semmit sem javulna. Ez természetesen nem csupán a kisebbségi pártokban működő alkotókra érvényes, hanem azokra is, akik multinacionális tőkeérdekeltségek önmagukat függetlennek hirdető lekötelezettjei, sőt!

* Tudósi munkásságához hozzátartozik egy, a vajdasági magyarság történelméről szóló háromkötetes szöveggyűjtemény. A politikus Csorba Bélát a tudósi alapismeret segíti, vagy inkább legyintésre készteti, mondván: átéltünk már ilyesmit, lapozzunk tovább!
— Az említett munka ismeretterjesztő jellegű; egyetemi óráim során döbbenettel tapasztaltam, hogy a középiskolából hozzánk kerülő fiatalok szinte semmit sem tudnak ennek a vidéknek — vagy ahogy a verbászi svábból erdélyi magyar íróvá lett Molter Károly nevezte: a tájhazának — a történelméről. Ezt a hiányt igyekeztem legalább némileg pótolni. Egyébként a történeti tudat és az általános műveltség hiányosságai szerb anyanyelvű hallgatóim körében szintúgy visszaköszönnek. Általános szellemi romlás szemtanúi vagyunk, és még csak azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy ez szerbiai specifikum.

* Mindent tud a temeriniekről, olyasmit is vélhetőleg, ami csak a helyiekre tartozik, de vajon ebből az ismeretből lehet-e Temerinen kívül pártot építeni?
— Természetesen nem. De remélem, csak néhány, irántam rosszindulattal viseltető fickó hiszi, hogy érdeklődésem megállt a Nagy-baránál. A pártépítés persze nem kizárólag az én feladatom. Programpártként egyelőre autonómiakövetelő ellenpont vagyunk csupán, noha ez sem utolsó feladat, ám nem titkolom, megerősödve ellensúllyá kívánunk lenni, addig is lazítva demokráciadeficites, sajtószabadság-mentes, klánosodó kisebbségi közéletünk korlátjait. Látszólag persze a Délvidéken van eleven kisebbségi magyar többpártrendszer, ez azonban leginkább az egykori, a Gomulka-féle lengyelországi állapotokra emlékeztet, csak kicsiben: demokratikus intézmények és közélet nélkül a többpártrendszer meddő, s végül a legerősebb párt eróziója is törvényszerűen megindul. A legutóbbi választási eredmények több mint elgondolkodtatóak ilyen értelemben.

* Évtizedek óta az Újvidéki Egyetem magyar lektora, nem magyar ajkúaknak tanítja anyanyelvünket. Tanárként hogy ítéli meg a napjainkban tapasztalható erőszakot a fiatalok körében?
— Tanárként mindezt nem érzékelem. Hallgatóim többsége kedves, nyíltszívű fiatal: szerbek, horvátok, egy-egy cseh és szlovák. Magam is sokat tanulok tőlük. Többen magyar gyökerekkel is rendelkeznek. Az utóbbi időben érzékelhetően megnőtt a nyelvünk iránti érdeklődés, összefüggésben a magyar állampolgárság megszerzésének könnyebb lehetőségével. Mindebben komoly erkölcsi tőke rejlik Magyarország és a magyarok számára, és ez az elkövetkező években-évtizedekben hitem szerint meg fogja teremni gyümölcsét.

* A József Attila-i „rendezni végre közös dolgainkat” gondolat jegyében a temeriniek egyik legszebb ünnepére, az Illés-napi sokadalomra a VMDP új elnökeként tervezi-e a többi itteni magyar pártelnök meghívását?
— Miért is ne? Majd még gondolkodom...