* Divattervezés. Hogyan kerül egy természeti szakirányról valaki a divat világába?

— Már kicsi gyerekként is nagyon szerettem öltözködni. Főleg a virágos ruhákat imádtam, illetve imádom a mai napig. A gimnázium vége felé már éreztem, hogy jobban érdekel a divattervezés, a textillel való foglalkozás, mint bármi más, úgyhogy jelentkeztem Bécsbe egy iskolába. Varrni nem tudtam, rajzolni is alig. Ott megkérdezték tőlem, hogy mit jelent számomra a divat. Addig a pillanatig ezen nem gondolkoztam, de ott megfogalmazódott bennem, hogy mindent, amivel addig foglalkoztam, minden tudást, melyet elsajátítottam, legyen ez akár matematikai, akár egy hétköznapi tapasztalás, mindezt én ruhákban szeretném kifejezni. Úgyhogy a gimi elvégzése után már nemcsak álmodoztam, hanem bele is vágtam. 

Fotók: Alacker Helga albumából

* Említetted, hogy eleinte nem rajzoltál túl jól, és varrni sem tudtál. Ez változott? Vagy egyik sem akkora elvárás egy divattervezőtől?

— Változott, persze. Azóta sokat fejlődtem. Egyébként a technikai rajz nagyon fontos, hiszen rajzolhatok én egy őrült skiccet, ha utána senki nem tudja az alapján megvarrni a ruhát. Persze ha mi magunk varrunk, akkor mindegy, de a legtöbb tervező varrókkal, szabókkal dolgozik, és számukra már elengedhetetlen egy jó minta ahhoz, hogy elkészítsék a ruhát. Amit még nagyon fontos jól ismerni és feltüntetni, az az anyag, illetve a színpaletta. Nem tudom, egy óriási divatházban hogyan zajlik a folyamat az ötlettől a már kész ruháig, kíváncsi vagyok, hány százaléka marad meg egy ötletnek. Manapság ugyanis fontos, hogy az elképzelések kivitelezhetőek legyenek.

* Zágráb. Itt van a szomszédban. Bécs már egy picit távolabbi célpont.

— Ráadásul Bécsben be sem jutottam az egyetemre. Oda nagyon durván elszánt, inkább idősebb tervezők járnak, akik éjjel-nappal csak ezzel foglalkoznak. A divattal és a ruhákkal. Engem jobban érdekel a divat története meg az ezt meghatározó társadalmi, szociológiai tényezők. A zágrábi egyetemről először Mona Lackótól hallottam, és nagyon megtetszett, amit elmesélt róla. Tetszett, hogy nem kizárólag művészeti egyetem, a gyakorlati részre, a textiltechnológiára is óriási hangsúlyt helyeznek. A tanárok segítőkészek. Én nem szeretnék egy furcsának kikiáltott művész lenni, s nem vagyok annyira elszánt, hogy a divaton kívül semmi ne legyen az életemben. Engem a ruha érdekel, és az ember, aki a ruhát hordja. Jó választás volt Zágráb. Közel van, gyakran haza tudok járni. S a Balkán-térségtől sem szerettem volna túlságosan eltávolodni, mert szeretek itt. Érdekesség, hogy előtte szerbül sem tudtam rendesen, ott tanultam meg horvátul, úgyhogy azáltal, hogy elmentem egy másik országba, kapcsolatba kerültem a saját országommal is. (Nevet.) Az egyetemen a hangulat egészen ex-jugoszláviás. Tanáraink is sok helyről jönnek, van például egy szlovén tanárnőnk is. Kialakul egy erős kör. Én azt vallom, hogy akkor lehetünk valakik, ha itt maradunk, hiszen a mi embereinknek csináljuk, amit csinálunk. Ha külföldre, Nyugatra megyünk, akkor nem annyira személyes mindez. Van, akinek ez megfelel, mert lehet, hogy szakmailag többet megtanul, de a személyesség elveszik, enélkül pedig nem érdemes csinálni.

* Több rendezvényen együtt szerepelt a neved Békésapáti Tatomirov Zsófiéval, aki nemezzel dolgozik, illetve ebből készít táskákat, ruhákat. Közös divatbemutatótok is volt. Ki keresett meg kit?

— Zsófival már előbbről ismertük egymást, rokonok is vagyunk, de kiderült, hogy lelkileg is rokonságban állunk egymással. A gimi után egy évet szüneteltem, úgyhogy felkerestem Zsófit, hogy nemezeljünk. Rábólintott. Nagyon jól megvagyunk mi ketten. Ő tudja a technikai részt, és mesterként elfogadja azt, hogy én, egy fiatal tanonc, valami modernebbet szeretnék, innovációt vinni a nemezelésbe. Ez nagy szó, hiszen aki nemezzel foglalkozik, az általában ragaszkodik a hagyományos megmunkáláshoz és sablonokhoz. A nemezt külföldön nem mindenhol ismerik, én lehetek az, aki ezt népszerűsítheti, megmutathatja. Hálás vagyok Zsófinak, hogy nyitott, tanít, de enged kibontakozni. Intenzíven dolgoztunk, heti egyszer összeültünk, és elkészítettünk egy ruhadarabot.

* Érik már a saját stílusod?

— Szokták mondani egy-egy ruhámra, hogy ez olyan helgás, de annyi mindenre mondják, hogy néha kétségbe esek, és én magam sem tudom, mi is az, amitől helgássá válik. Valószínűleg ez egy pici kód, egy jelzés lehet. De én nem is szeretnék egy stílus mellett leragadni. Szép az, ha valakinek kiforrott a stílusa, ráadásul akkor nem kell mindig új dolgokon gondolkoznia. De én szeretek gondolkozni és az újra fókuszálni. Szeretem, hogy az új más, mint az előző. Most a technika fogja alakítani a kreációim kinézetét. S ami még fontos számomra, az a környezettudatosság. A gyapjút is természetes anyaggal, elszáradt virágokkal festettem.

* Ezek eléggé konkrét elképzelések. Lassan készülhet is a saját brand.

— Ezek még csak tervek. A jövőben olyan brandet szeretnék, amely egy kicsit más, mint a megszokott, s emberközeli, környezetkímélő. Szeretnék tudni jól varrni, mert nagy hangsúlyt akarok helyezni magára a textilre. Ha hímzést szeretnék egy ruhára, annak elkészítését olyan asszonyokra bíznám, akik szeretik ezt csinálni, és értenek is hozzá. Ha a jövőben is száraz virágokkal festek majd, akkor pedig szeretnék kapcsolatba lépni a virágárusokkal, és végül minden munkatársat összekötni egymással. Tehát a brandemet projektszerűnek látom, melybe minél több embert belevonok.

* Vásárolnál dizájnerruhákat? Ha, mondjuk, nem számítana a pénz.

— Vásárolnék, de főleg helyi tervezőktől. Sok olyan dizájnerruha van, amely kényelmetlen vagy értelmetlen. Szép, de felhúzod, és érzed, hogy nem jó viselni. Borzasztóan utálom, ha egy ruha kényelmetlen. Nem bírnám egy ilyenben két percig sem. S azt is nézném, hogy milyen anyagból van, tehát ha lenne is pénzem rá, akkor is sok mindent figyelembe vennék a vásárlás előtt.

Fotó: Nenad Karlić

* Te milyen ruhákat hordasz a hétköznapokban?

— Azt leszögezném, hogy amit tervezek, az nem feltétlenül van összhangban az öltözködési stílusommal. Nagyon szeretem a virágos és a színes dolgokat. De Szabadkán például nem öltözöm túl extrémen. Farmer, póló, hátizsák. Zágrábban már sokkal inkább. Ennek több oka is van. Egyrészt itthon kerékpárral közlekedem, jobb a kényelmes ruha, másrészt itt senki nem öltözik annyira ki, kiszúrnám az idősek szemét egyik-másik szettemmel. Úgy fogalmaznék, hogy Szabadkán inkább elbújok, és megfigyelem a többi ember öltözékét, Zágrábban pedig én vagyok az, akit megfigyelhetnek. Ha kedvenc ruhadarabot kellene mondanom, talán az első kollekciómból említeném a férfizakóból átalakított ruhát. Azt nagyon szeretem hordani. S a fekete dolgokat. Miért? Mert jól állnak. De ezeket csak akkor hordom, ha láthatatlan akarok lenni. S szeretek hétköznapi ember is lenni, aki meglátja az egyszerű ruhákban a szépséget.

Fotó: Nenad Karlić

Fotó: Jan Humski

Fotó: Bíró Máté

Fotó: Jan Humski

Fotó: Jan Humski
 

​​​​​Fotó: Anamaria Sestanovic